Elsősor - odakeveredtünk, na

Elsősor - odakeveredtünk, na

Decemberi összefoglaló, ami később januárba torkollik

2012. január 31. - Don Eszkóbár

Pár fellépés beszámolójával elmaradtam, most megint pótolhatok. Tudom, tudom, hogyha azonnal megírtam volna a posztot, már nem kellene ezzel foglalkoznom, ráadásul ti sem várakoznátok annyira, mitöbb, tűkön ülve.

Hogyaszongya... volt egy adventi vásáros fellépés Óbudán. Nyílt terep, de a globális felmelegedés következtében gyakorlatilag nem voltunk kitéve fagyveszélynek. Ez már ha jól emlékszek a harmadik alkalom, hogy ott felléphettünk, egyre és egyre enyhébb időjárási körülmények között. Először ugye a hidegtől remegősen vizionáltam egy szürke lovat (Óbuda közepén, világosban), aztán legközelebb beesett a havaseső a színpadra, most pedig majdnem rám olvadt a ruhám, mert a hőmérséklet emelkedésével egyenesen arányosan emelkedett a helyi hőforrások száma is. Illetve logikailag ebből az is következik, hogy fordítva is igaz a definíció, de annak kifejtésére most nem vállalkoznék.

Ahogy nappal egyre kevesebb a fény, valahogy úgy érzem egyre nyomorultabbul érzem magamat is. Ez lehet, hogy valami atavisztikus örökségem, mint a fülmozgatás képessége, de ettől, hogy nincs fény, hát ettől nekem egyre erősebb lehangolódásom támad. Az pedig ugye veszélyes, főleg zenésznél. No de sebaj, itt a Mikulás, közeleg a Karácsony... csak hát éppen elment a kedvem a csokoládéevéstől is. Az egyetlen említésre méltó édesség, amit magamhoz vettem volna a forralt bor lett volna, ha nem lett volna tartósan 5 fok felett a napi átlaghőmérséklet... Úgyhogy még ez sem jött össze. Maradt tehát a kétség, a három húr, négy deci vörösbor, öt zenész és a hat órai kezdés.

Előttünk megint Szabó Balázsék húzták, hogy aztán ők is siessenek tovább, nekünk meg ott hagytak  százakban mérhető, várakozó, majd egyre inkább várakozó tömeget. És akkor most képzeljük el magunk előtt a helyszínt (természetesen az én nézőpontomból), ahogy ott fekszik a tér, rengeteg macskakővel, emberrel és sok faviskóval, amikben forralt bort, hurkát vagy más jellegű kézműves terméket árusítottak, továbbá jobbkézfelől egy jégpályát, ahol folyamatosan korcsolyáztak, és szintén jobbra (az ex-szürkeló irányában) egy hatalmas százhuszon... na jó, tízemeletes paneltömböt, amelyiknek minden harmadik ablakából időnként kinéztek ránk.

Sajnálom, hogy a korábban tradíciót teremtő porcelán forraltboros poharakat papírpoharak váltották fel, így azokat nem gyűjtöttem...

Némileg derűsebb emlékeim vannak az I. Nufolk Fesztiválról. Pro primo: elmúlt a legsötétebb nap, és a család ennek örömére hozzám vágott úgy négyezer oldalnyi kardozós-szexelős-sárkányos irodalmat, pro secundo: a bejglitől a rég nem érzett „kurva-nagy-kő-fekszik-a-hasadban” érzéstől már szabadulnál (persze otthon megtehetnéd, hogy ugrálsz, meg mozogsz, de nem, neked persze kell a ráhatás, a kényszer!). Pro tertio: mehettünk szétnézni a boltokban, mert ránk lett parancsolva, hogy nézzünk már ki valahogy, ha egyszer már Hollandiába is el kell mennünk...

Amúgy a fesztivál a Millenárison volt, mégis sikerült magunkból komplett hülyét csinálni egy olyan kérdésben, hogy jussunk el A-ból B-be. Persze Pesten ez nem egyszerű, még két ünnep között sem, de azért mégis. A beállás és a hangolás időszaka irtó keservesen telt, főleg ezért is volt jó, hogy bemehettünk nézelődni a „nagyvárosba”! Azt még azért hozzátenném, hogy egy tűzjelző riasztócsengőben megszakadt valami és hosszú órákon keresztül csengett, amit az sem tudott megszakítani, amikor a komplett rendezvénytér összes áramellátása megszűnt... Na, ekkor éreztük, hogy tipli.

A Napra zenekar is aznap lépett fel, volt közös számunk is (nyilván Hendrix), de sajnos a reméltnél kevesebben jöttek el. Nem tudom miért, talán az ünnepek, talán a rengeteg párhuzamos pesti program miatt?

Akárhogyis, ez a buli már előrevetítette, hogy mire vagyunk képesek, és hogy mit fogunk alkotni Hollandiában! Zenét és táncot, mi mást.

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr204037783

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása