Mire jó öt év? Arra mindenképpen, hogy visszatekintsek és visítva röhögjek magamon. Ennyi idő után már a legkomolyabb tett is röhögőgörcsbe merevedik.  Szerdán történt, napra pontosan öt éve a zenekar legnagyobb és eleddig megismételhetetlen incidense.

A közhivatalnoki létben megfáradt köztisztviselő zakóban, bár már akkor is nyakkendő nélkül, várta a műszak végét. A kutya nem járt már a hivatal felé, mindenki ment gyertyát és mécsest vásárolni, hisz Mindenszentek, Halottak napja és temetőlátogatási lázban égett az egész város. Páran tartották csak a senkit sem érdeklő irodai frontot. Aznap estére viszont be volt tervezve egy jó kis fellépés Budán. Arra készültem egész nap eleinte lélekben, majd indulás előtt testben is. Valami repi bor vagy már nem emlékszek, hogy mi került elő. Na mindegy is, a lényeg, hogy a hivatal előtt fékezett a mikrobusz, amivel húztunk Budapestre.

Aztán észrevettem, hogy nálam maradt egy üveg valami, de tényleg nem emlékszek arra, hogy mi lehetett az…

Ünnepek, forgalom, hosszú volt az út a Menta Teraszba, ahova végül is csak megérkeztünk. Az akkor már jól bevált rutinnak megfelelően becipeltük a felszerelést és. És kiderült, hogy nemcsak csapolt Paulaner sör, de mindenféle zöld színben fluoreszkáló, az urániummal azonos hatású abszintok sorakoztak a polcon.  Na, ide nekem egyet-egyet!

Az enyhén ittas állapotban üldögélő ember nem nagyon veszi  észre, ha zenésztársai furcsálló tekinteteket vetnek rá. Mondjuk ez a mai napig nem derült ki, hogy valóban furcsán néztek-e rám a többiek, bár most, hogy így visszaemlékszek, mintha valamiféle biztatásfélét véltem volna felfedezni azokban a tekintetekben. „Majd megoldja! Bírja ez, na!, Egészségedre!” meg hasonlók. Amikor a második kört kértem ki ebből a pusztító akkumulátorsav-ólomkalapács kombinációból, na akkor viszont már valódi neheztelő tekinteteket kaptam. De szerencsére jött a hangolás és beállás, így az ellenőrzésem úgymond elmaradt.

Innentől kezd némileg szakadozottá válni a történet, ezért elnézést kérek, gyengébb idegzetűeknek pedig kifejezetten csak saját felelősségre ajánlom a tovább olvasást!

Elérkezett a várva várt pillanat, a kezdés. Akkortájt az volt a koncepció, hogy a Csángó Boogie-val kezdjünk. Vagyis velem. Ennél a számnál jó sűrű tempóval kell nyitni, hogy leessen a hallgató álla. NA hát én belekezdtem úgy alaposan. Húztam-vontam, de a többiek feszt ott akartak hagyni. Néztem kétségbeesetten, hogy mi van má’, hova sietnek a többiek. Cserébe totál elhűlt tekinteteket és csodálkozó arcokat kaptam. Viktor bólogatott is, hogy igen, ez elég lassú lesz. (Mint később, egy rekonstrukció után kiderült, kb. egy harmatos keringő bpm-számához közelítő tempóban sikerült elaltatni a zenekart és a közönséget egyaránt). Azért beleerősítettem és talán sikerült is feleszmélnem, hogy végülis ez egy fellépés és itt most nem aludni kellene, hanem zenélni.

Öt évvel ezelőtt nagyjából minden rendben volt az alvásommal. Ha pl. lefekvés előtt nem ittam, akkor nem s kellett felkelnem az éjszaka közepén vécézni. De ennyi. Nos azóta némileg megváltozott az alvási szokásom: ha pl. beülök egy autóba azonnal rám tör az alhatnék. Buszon, vonaton, autón, ülve fekve guggolva, gyakorlatilag a jóga majd’ összes pozíciójába hajtogatva képes vagyok aludni egy-két órát. Olyannyira, hogy ma már otthon is, az ágyban szintén, de csak egy-két órát. Mindjárt kiderül miért írtam le ezt. Azért mert akkor még egy kisebb időbeli kilengést a szervezetem alváskényszerrel büntetett. Képes voltam akár egy koncertről, előadásról is hazamenni, ha éreztem, hogy aludnom kell. Ha pedig ezt mindenféle italozással fejeltem meg, akkor a hatás drámaivá vált. Mint aznap.

Szóval nem szabad itt aludni, gondoltam, ezért szorgalmasan reszeltem a vonómmal, de leginkább azt figyeltem, hogy milyen hihetetlen módon szakad rólam a víz. Aztán egyik pillanatról a másikra abbahagytam a zenélést majd a brácsát és a vonót betettem a tokba, ráhajtottam a fedelet, aztán pedig szépen lefeküdtem a tokra. Megigazgattam a fejem alatt a tokot és elszenderedtem…

Arra rezzentem fel, hogy talán Zsombor bámul rám és ébresztget, hogy akkor a következő szám a valami. Valami… hmmm. Ja jó, rendben. Felkeltem, hangszer és vonó a kézbe, aztán pár akkordnak talán nem nevezhető hangcsoportosulás még elhagyta a hangszeremet, de meguntam a helyzetet és ellentmondást nem tűrő módon összecsomagoltam a felszerelésemet és végérvényesen ráborultam a tokra és rohamszerűen el is aludtam. A színpadon. Miközben ott csengtek-bongtak mellettem a többiek. Miközben a kb. nyolc vendég nem tudta eldönteni, hogy ez a show most a műsor része, vagy tényleg használhatatlan a kontrás?!

Csend. Sötétség.

Arra riadtam fel, hogy a padló irtó hideg és csak úgy süti a hátamat. Lassan szétnéztem, hogy merre vagyok, ki vagyok, meg úgy egyáltalán mi történt. A félhomállyá világosodott színpadon a hangszerek szépen egyberendezve várták, hogy elszállítsa őket valaki. Na de hol vannak a többiek? Néztem balra – függöny. Előttem – függöny! Jobbra – megint függöny… Mi a búbánat ez? Lassan felálltam, hogy a függönyöket arrébb húzva megtaláljam a színpadról levezető utat. Arrébb húzom az egyik függönyt, de mögötte tömör betonfalat találtam. Arrébb húztam a másik függönyt, de ott is csak beton. Aggódni kezdtem, hogy a jobb oldali függöny mögött is betonfalat találok, és valóban. Na ekkor kétségbe estem, és újra átellenőriztem a függönyöket. Ekkor jutott el a tudatomig, hogy már jó ideje röhögnek rajtam páran. Honnan jön ez a hang?

Módosult tudatállapotban nem úgy működik az ember agya, mint elvárható lenne. Ezért hívják módosultnak. Nos, nekem annyira megmódosult, hogy a mögöttem lévő irányt valahogy nem fedeztem fel. A zenekar egy jó ideje rajtam röhögött, hogy nédd’e már ez a hülye mit keresgél ott?! Talán még ujjal is mutogattak rám. Elég lett volna megfordulnom, hogy lássam a tök üres táncteret, asztalokat és a bűnös bárpultot és a szabadsághoz vezető lépcsősort.

Kicsit bűntudatom lett egy ideig, bár a többiek kijelentették, hogy életük egyik legnagyobb poénját élték meg, de több hasonlót ne merészeljek megtenni. Azóta sem történt ehhez hasonló, akár ezt az esetet egy kicsit is megközelítő esemény a zenekar életében.

Mondjuk én várom ki lesz a következő! :D