A mai napon sok érdekes személlyel találkozhattunk, és csodálkozva vettem észre magamon, hogy egyáltalán nem zavarnak a hülyék és még a hétfőre való tekintettel sem volt rossz kedvem. Egyébként is inkább a szerda a mélypont nálam… Szóval az történt, hogy egy nagy szeszesital gyártó cég készített egy nyáron hidegen jól fogyasztható alkoholos terméket, annak pedig csinált egy reklámfilmet, ahhoz pedig a Kerekes Band zenéjét akarták felhasználni. Mi meg azt mondtuk, hogy oké. Ám, hogy ne legyen minden egyszerű, kellett egy kis csiszolgatás, faragás, és ezért mentünk fel a stúdióba.

Ott már Zsombi órák óta küzdött a helyiekkel. Két személyt találtunk ott, egy idősebbet, illetve egy kékpulcsis szemüvegest. Ment is az agyalás:

-A furulya nem jó. Túl népi. Kell valami fiatalosabb. Aha. Meg az sem jó. Aha. Hát ez így olyan népi. Lendületes, valami vidám kell.

Zsombi, később pedig mindannyiunk hiába ötletelt, mindent lesöpörtek az asztalról – képletesen szólva persze.

Közben érdekes hangzásokat csikartak ki a szintetizátorokból. Többek között olyanokat is, amik engem olyan hangokra emlékeztettek, amiket felpofozott macskák adnak ki magukból. Több macska is megjelent így. Meg unalmamban pinpongoztam labda nélkül, ami azért jó, mert hihetetlen figurákat is meg lehet úgy csinálni.  Aztán időközben szivárogtak különféle emberek. Először az öreg (aki később faszi, öreg, apu, a főnök és A faszi becenéven fordult elő) fia jelent meg. Ekkor már ötünkből hármunkat rágott az ideg, mert:

-A furulya nem jó. Neem, nem. Nekünk fiatalos, vidám kell. Meg ami illik a klipphez. Majd jönnek a reklámért felelősek a gyártótól és nekik nem teszik majd. Szóval a furulya nem jó. Valami MÁS kell.

Na jó, egyszer felpattantam és mondtam Zsombinak, hogy mit kellene fújnia, mire mondta, hogy a furulyát kizárták. Végleg. Közben midenféle basszusalapokat raktak a zene alá, és az időközben megérkező Kónya Csabi is csatlakozni kívánt az idegeskedőkhöz. A basszus konkrétan annyira volt vidám, mint egy hajnali frontáttörés a Don-kanyarban. Képzelhetitek. Közben megérkeztek a felelősök, mindenki, aki kompetens és inkompetens ott volt már. Csak úgy nyüzsögtünk a 9 m2-es stúdióban, amiből a csúcstechnika 5 m2-t el is vett.

Námor Csabi hátán igazándiból nem lehet fát vágni, ebben az esetben azonban meglepő hidegvérről tett tanúbizonyságot, és nem alázott le senkit a porba. Egyszer felugrott hirtelen a helyéről és berontott a stúdióba, de semmi extra. A reklámkreatívok meg csak hallgattak, néztek és rágódtak:

-A második verzió basszusa átütő. De nekem az első basszusa jobb. Ez vidámabb. Én úgy látom.. én úgy képzelem… én úgy gondolom, hogy…

A két Csabi feljátszotta a maga új gitárszólamait és utána átadtuk a terepet a gondolkodóknak. Azok meg gondolkodtak. Nekem pedig az járt a fejemben, hogy az összegyűjtött kopogtatócéduláimat hol adhatnám le időben, úgyhogy lázas telefonálás és útvonaltervezésben voltam. Az ott töltött három óra hip hopp el is tűnt.

Pingpongőrülteknek pedig katt ide.