Elsősor - odakeveredtünk, na

Írország 2005 3.rész

2009. május 22. - Don Eszkóbár

Szombat

 

Reggel időben keltünk, és finom reggelit kaptunk. Meg kell említenem azt a tényt, hogy Írországban is angolosan isszák a teát, és citromlevet nem használnak. Minden hotelszobában van vízforraló és tea filterek garmadája az esetlegesen fellépő tea-hiány pótlása céljából. Reggeli után fotó-sétát tettem a városban, aztán elmentünk a The Barra pubba, ami Noel Redding kedvenc helye volt. Noel Reddingről azt kell tudnunk, hogy ő volt Jimi Hendrix basszusgitárosa, ergo a hely átlényegült Zsombi kultikus, szent zarándokhelyévé :) A sör után felkerestük a templomból kialakított postát, ahonnan pár lapot küldtünk haza. A maradék 40 perc alatt két sokk ért abban a kisvárosban. Az első az volt, amikor két lányt látva az egyikről azt hittem, hogy egy egri lány még az Ifiházas időkből. Mikor hátrafordultam a fiúk felé, hogy ezt el is mondjam nekik, a lányok magyar beszéde ütötte meg a fülem! Rájuk is köszöntünk, és kiderült, hogy az egyikük tényleg az az egri lány! De az igazi poén az, hogy Viktor felett járt az általános suliban és a fősulin is.

A másik sokk az ajándékboltban ért, ugyanis nem bóvlikat árultak – klasszikust idézve – nem kék műanyag aranyhalat, hanem igazi, jól marketingolt dolgokat. Ruhákat, kitűzőket, szerencsehozó talizmánokat, áldásokat – mindent, ami valamilyen módon kapcsolódott Írországhoz, a lóherékhez, a sörhöz, a whiskeyhez vagy a kelta kereszthez és Szent Patrikhoz. Be kellett vallanom magamnak, hogy ilyen jellegű üzletet, az összehasonlítás kedvéért, nemcsak hogy Füzesabonyban, de talán egész Magyarországon nem láttam.

A hotelbe visszaérkezve kellemetlen volt látni a cuccainkat kipakolva a folyosókra. O’Donovan-ék nem teketóriáztak, gyakorlatilag tapintatosan kitették a szűrünket. A bepakolás alatt elbeszélgettem a portás asszonnyal, aki olyanokat kérdezett, hogy honnan jöttünk, milyen az az ország, és mennyien laknak ott? Mondtam neki, hogy Magyarországról, meg hogy szép napos és hogy 10 millióan lakunk ott. Erre nem kérdezett többet.

Utunk visszavezetett Corkba, de előtte ki kellett mennünk Steve nővéréhez közvetlenül az óceán partjára, merthogy ott dolgozott. Azt nem hagyhatom szó nélkül, hogy hihetetlen látványt nyújt egész Dél-Írország területén a sok pálmafa. Élnek és virulnak, a Golf-áramlat jótékony melegének köszönhetően sose fagynak ki. Hihetetlen látvány az is, hogy a szél majd ki akarta tépni ezeket a pálmákat a földből, minket pedig fel akart kapni, és 20 km-el arrébb lerakni. Ez a beszámoló már megint elérte a határait, ugyanis szavakkal lehetetlen visszaadni azt a látványt, azt az érzést amit ott átéltünk. Steve kedvesen meg is kérdezte, hogy ugye Magyarországon nincs tenger? Aztán megértően mosolygott, mint anyja a hülyegyerekére.

Cork egyébként hasonlít az általam csak tévében látott San Franciscóra: csupa meredek domb és mély völgy. Ez önmagában csak szép, tartalommal azonban csak Phil tudta megtölteni, amikor észvesztő sebességgel vezetett fel s alá, intenzív hullámvasutazássá varázsolva a városnézést. Eleinte csak azt hittem, hogy azért tűnik olyan gyorsnak a sebességünk, mert folyton rázkódott a busz, meg hogy magasabban ültünk, mint egy személyautóban. Még a sebességmérőt is megnéztem, de megnyugodtam hogy csak 50-60-al megyünk. A frász akkor állt belém, amikor rájöttem, hogy mérföld/órában és nem kilométer/órában jelzett a mutató! A szorzó 1,6, lehet számolni. Egyszer-kétszer olyan helyeken vezette át Phil a buszt, amit nem mertünk volna lefogadni hogy sikerül, időnként olyan sofőrcseleket vetett be a csúcsforgalomban, hogy felmerült a hivatásos sofőrködés, mint előző életében végzett munka. Egy trükk utáni hangos elismerésünk után szerényen bevallotta, hogy évekig taxisofőrként dolgozott Londonban…

Philék háza igazán kicsi. Van egy hátsó udvaruk, bár 2,3 m2-es területével inkább nyitott sufninak lehetne nevezni, mert kb arra is volt használva. Volt ott sok borosüveg, egy Budha szobor, fregoli és ír szőlő, vagyis paradicsom. Mivel ott nem fagy, így egész évben ehető. Philéknek van legalább egy fiuk, de köszönni azt nem tud. Az ottani rövid tartózkodás alatt Philről bebizonyosodott végleg, hogy a zöld életérzés híve :)

A lényeg akkor is volt, hogy elindultunk Limerickbe, a kb 120 km-re lévő városba és Esther is jött velünk. Az út eseménytelenül telt el, mert az ezerrel vágtató kocsiból a táj sem látszott rendesen.

Limerickről azt hittem, hogy egy lepukkant iparváros, de szerencsére kellemes meglepetése kértek. Limerick igenis nyüzsgő, élettel teli iparváros, sok fiatallal. Elsőre is jobban tetszett mint Cork, de ebbe az is belejátszott, hogy a város közepén ott terpeszkedett egy igazi vár. Nem olyan, amit a törökök vagy a labancok szétromboltak, hanem úgy igazándiból kő-kövön vár. A feszített ütemű program miatt sajnos akkor még nem juthattunk a vár közelébe, de tudtuk, hogy még visszatérünk kedden.

A fellépés színhelyén – ami egy régi malomból, vagy magtárból lett átalakítva – jókora meglepetés ért bennünket, mert az együttest Kerekes Gipsy Bandnak tüntették fel. Na Zsének sem kellett több, mert azonnal cigánykodni kezdett. Ami lassan az agyamra ment, de szerencsére megoldottuk a dolgot :) A hotelünkbe be kellett jelentkeznünk, ami csini szálláshelynek bizonyult, ráadásul egy fiatalok szórakoztatására átalakított épületegyüttes részegysége volt (Old Quarter’s Lodge) Becsekkolás után mehettünk a kínai étterembe. Phil szerint egész Írország legjobb kínai éttermébe jöttünk. Na ez némileg módosult, mert szegény Viktor pórul járt, amikor valamilyen félreértés során brutális csípős csirkét kapott. Ahogy kell: taknya-nyála összefolyt és nem hallott normálisan. Engem az édes-savanyú mártás tréfált meg később, a koncert előtt fél órával.

Ha eddig furcsának tűnt, hogy a whiskey hazájában még nem számoltam be whiskey ivsról, az csak azért lehet, mert eddig egy kortyot sem ittam. Eredetileg sem vagyok whisky-s, és maga Írország ezen változtatni nem tudott, ám most úgy gondoltam, hogy az Írország-Ciprus vb selejtező alatt megiszok egy igazi whiskey-t. A csapost kikérdeztem a szokásról, melyik a kínálatból a legjobb, és kértem is. Jéggel kértem a Jameson-t, ezt ajánlotta a csapos, és nem kellett csalódnom: kellemes íz, erős hatás.

Viktor találóan jegyezte meg, hogyha az írek nyernek, akkor jó lesz a buli, mert jönnek mulatni, meg inni, ha pedig veszítenek, akkor inni és mulatni jönnek. A kínai miatt visszatértem a hotelbe, ahonnan aztán alig akartam visszamenni a többiekhez, mert olyan jó buli kerekedett a hotel alatti mulatóhelyen: U2, House of pain, Aerosmith feat, Run DMC ment, szóval ütős, pörgős zene közben négyszáz ember táncolt egy emelettel lentebb. Azt hittem , hogy a hotel teteje elszáll :) Elég szar érzés volt visszamenni a fellépésre, ahol előreláthatólsg techno és dance-house őrültek várták a kezdést. Csak annyit mondanék most, hogy kitörő sikert nem arattunk :( Zsombi (hamár Kerekes Gypsy Band) a már Ferihegyen „nagy feltünést” keltett more kalapban kerált a színpadon, hozzá Győzikét megidéző ingben…

Azért az este jó dolgok is történtek, pl találkoztunk magyarokkal, akik szívvel lélekkel élvezték a zenét és még boroztunk is velük. A bárral kapcsolatban annyit még meg kell jegyezzek, hogy angol szót nem nagyon hallottunk, leginkább lengyelt és csehet. Eleinte nem értettem, hogy a csapos, még a buli kezdetekor miért cipel be 3 literes kiszerelésben készült Smirnoff vodkákat, de a társaság összetétele megmagyarázta :) A bárnak saját egyenruhás, szmokingos! rendfenntartói voltak, és kettőkor szigorúan, de udvariasan mindenit kitessékeltek a helyiségből. Na ez otthon elképzelhetetlen. Jóccakát!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr581136725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.