A nyáron annyi fesztiválon leszek/voltam ott, hogy csak. Leginkább természetesen hangszerrel a kézben, de például a múlt hétvégén a Bikavér Ünnepen csak mint látogató voltam jelen, igaz két este is. Na az a két nap kellően mély nyomot hagyott bennem, olyannyira, hogy a vasárnapi tiszai halászlé – túrós csusza kombó mellé már nem kívántam semmilyen szeszes italt.Mivel már unalomba fulladt volna a 3d-tetris a hangszerekkel, változtatásképpen újabb dobozzal növeltük a pályaelemeket, illetve egy játékos egy dobásból kimaradt. Dani nem jött hangosítani, aminek következményei lettek. Szóval irány Pest, autópálya, sebesség, doboz, Lánchíd.
Úgy éreztem, hogy aznap volt a nyár legszebb estéje. Neem, nem, romantikáról szó sincs, szigorúan időjárás és látvány szempontjából írom ezt. Noha még erős napfényben érkeztünk Ferenczi György és a Rackajam után már eszméletlen alkonyati fényekben kezdtünk. Mondhatnám, hogy giccsbe-hajlóan szépen ki volt világítva a híd, szemben a vár, de a legélményszerűbb nekem az volt, ahogy a lacikonyhák tűzhelyéből magasra szállt a parázs. Ja és hát persze a rengeteg ember.
Mivel Dani nem volt, hipergyors beállás lett a koncert előtt, ráadásul nagyon feszített időrendet kellett követni. Aztán belevágtunk.
Sajnáltam, hogy pont a színpad elé helyeztek el 5-6 sorban székeket, úgyhogy aki feledten akart volna táncolni, az nem tudott. Pedig valahogy elkaptuk a hangulatot, még én is vigyorogtam. Aztán a koncert végén meg megkaptam, hogy milyen szigorú voltam… Persze nem lehet koncert úgy, hogy ne legyen valami, amitől megint komplexusossá válik a zenész. Rögtön ott volt a cicergés, ami a brácsából jött, de én nem hallottam, viszont a közönség tuti megőrült tőle, előtte Viktor minden bizonnyal. A hangosító úr szundikált, pont a hangfal MÖGÖTT ülve nyilván nem is hallhatta a bosszantó problémát. Ezt azért sikerült megoldani, mikor jött a zsák macska a nyakamba: a pontosan egy hete felfeszített új húrom megint szakadt. Úgy érzem, hogy új érzések kerítettek hatalmukba: zenei coitus interruptus macskákkal… bizarr.
Rengeteg ember volt, még a hídon is a vár felé, ameddig elláttam, csak tömeg. Még a csilláron is lógtak. Sokan ropták volna, de mint említettem a szék-probléma miatt felemás volt a helyzet. Konkrétan előttünk üldögéltek 20-an – figyelem új kategória: E, a szisztematikusan leültetett néző – körülöttük meg 500-an álltak-mozogtak. Azért némi elsősoros tánc és ugrabugrálás kialakult, de pontosan csak egy sor. Legközelebb elszállíttatjuk a székeket, nyilván akkor, ha még fellépünk ott.
Oké ráadás, aztán pakolás, ami komoly káoszba fulladt. Még ki sem hűlt a brácsa, még alig tettem le, a színpadi személyzet már ott is termett és elkezdte szétkapni a színpadot. Nem vicc, kalapácsok, fogók és csavarhúzók kerültek elő, meg olyan ellenszenves ábrázatok, hogy tényleg menekülni kellett, csak azért nem üvöltöztek velünk, mert még sok ember volt körülöttünk.
Ezzel a húr-problémával pedig még kezdeni kell valamit, mert idegesítő. Csak most az összes spéci húrom elfogyott és aggódok.
