Elsősor - odakeveredtünk, na

VölgyKavalkád Monostorapáti

2009. július 27. - Don Eszkóbár

Az egykor Művészetek Völgye fesztiválból alakult Völgykavalkád programjainak része voltunk, rögtön több fellépéssel is: tánc mellé zene, majd zene és zene, két helyszínen. Először Monostorapátiban kellett megjelennünk, ahol a Presidance társulatnak muzsikáltunk volna pár számot, ők pedig táncoltak volna rá, azonban a színpad csak akkora volt, amin a táncosok fértek el, mi meg már nem. Tehát a táncaláfestés elmarad. Ezt némi szürkebaráttal, sültkrumplival és piszkosul erős paprikával pótoltam. Közben N.Csabi nem énekelt egyházi énekeket még akkor sem, ha Xavér orgonázott a templomban nem messze.

 
Valahogy nem gyűlt a tömeg a táncelőadásra – megjegyzem az azt követő koncertünkre sem volt jellemző a sok ember – és ez kicsit lehangoló volt, nemcsak nekem, hanem a táncosoknak is, akik azért elkezdték.
 
A produkció után felpakoltunk, a gyors beállás megtörtént, de a részemről inkább a focipályán focizók közé álltam volna szívem szerint. Mindig is szerettem alkonyatkor focizni, amikor kicsi voltam mindig a nagy meleg helyett akkor fociztunk. No de ne szentimentáliskodjunk itten, kérem!
 
A hallgatóság száma alig emelkedett, nekünk pedig időre végezni kellett, szóval nem várhattunk sokáig arra, hogy még többen összegyűljenek. Már késő alkonyi fényekben kezdtünk és éjjeli sötétben fejeztük be a koncertet, azoknak akik ott voltak reméltük azért jó élményben volt részük.
 
Sokáig nem maradhattunk, mert Vigantpetenden kezdődött egy másik koncert, úgyhogy gyors bepakolást követően húztunk is át oda. Indulás előtt még találkoztam egy lánnyal, aki megígérte, hogy hoz egy Boris Vian könyvet. Alig akartam elhinni, hogy még a Bakony feneketlen közepén ezzel az ígérettel hagyom el Monostorapátit…

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr671272041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.