Elsősor - odakeveredtünk, na

Sziget 2009 Amfiteátrum-Pécs 2010

2009. augusztus 16. - Don Eszkóbár

Sok tudóst foglalkoztat az az igazán szokatlan asztronómiai kérdés: vajon az univerzum széléről mi látszik azon túl? Vannak ott csillagok, fények, vagy valami, vagy csak az univerzum közepe felé látszik fény, az ellenkező irányban pedig csak a büdös nagy semmi van? A kérdésre a válasz az, hogy jöjjenek el ehhez a hosszúnevű színpadhoz, kábé meg is kapják a választ… A Sziget-univerzum legtávolabbi pontjába sikerült kihelyezni az Amfiteátrum-Pécs 2010 színpadot. 

Na, jól kipuffogtam itt magam, de a tény az tény. A Sziget mindentől legtávolabbi színpadján előadni némileg frusztráló érzés. Ekkor nem segít semmi alkohol (fellépőként nem jutottam el arra a szellemi szintre, hogy legalább egy egri vöröset becsempésszek) vagy bátorító hátbaveregetés. Ekkor csak N.Csabi nem tudom honnan jövő bizakodása hat: 

-         Figyeljétek meg, jó lesz!

-         Ezt honnan veszed?

-         Figyeljétek meg, jó lesz!

Döbbenet, de időnként jó beszélgetni fanatikusokkal.

 

Úgy gondoltam, hogy legfeljebb magunknak csinálunk majd egy fesztelen giga-próbát, amolyan nyílt próbát, ahová bejöhetnek az emberek, ha épp arra járnak. A beállás már a megszokott rutinnal zajlott, csak az okozott némi meglepetést, hogy az egyik effektem megőrült és borzolta ott a hangulatot, de mint mindenre, erre is találtunk megoldást: én ösztönösen nullára csavartam mindent és kész is volt, de a többiek, akik azért többet értenek a hangtechnikához, szóltak, hogy elég, ha csak egy kicsit veszek vissza. Hát visszavettem. 

A beállás előtt komoly köröket tettünk, mondhatni benéztünk ide-oda, összefutottunk ismerősökkel, otthagytunk koncertet csak azért, hogy egy másiknak az utolsó percére érjünk oda… Az előző nap kint voltam hajnalig, és megnéztem pár előadást, kimondottan fáradt voltam így, a fesztivál ritmusát még nem sikerült elkapnom, az este során ez a koncert után még okozott némi problémát. Egy palack szigetes cabernet franc azért elfogyott, csak a rend kedvéért. 

A színpadmester a lelkünkre kötötte, hogy van másfél óránk a színpadon, oszt azt csinálunk amit akarunk. Rendben, hát én jól akartam érezni magam. Mivel táncolós a zenénk, arra számítok mindig, hogy a népek majd ropják. Hát nem is tudom mi a nagyobb probléma? Ha vannak hallgatók, de állnak, mint valami cövekek, vagy el se jönnek. A koncert elején volt rá sansz, hogy a második forgatókönyv valósul meg, de aztán valaki elővett egy harmadikat és beindult a tánc a színpad előtt.

Nem azt mondom, hogy tízezrek tomboltak, hanem azt, hogy párszázan – kellemes és gerjesztő meglepetés. Az emberek csak gyűltek, gyűltek és még előre is jöttek. Pontosan a védőrácsokig, amik elég messze lettek felállítva. Nem is értem, az univerzum végén mégis mire vártak? Begőzölt angol focidrukkerek kapják majd szét a színpadot Puhl Sándort keresve? Vagy egy idegen faj ugrik fel, hogy most aztán jól megmutassa, hogy kell mondjuk brácsát deriválni fiszben?

A mulatság kétségtelenül legjobb része az volt, amikor Zsombi ritmusra rugdosta lefelé a kottaállványt, amin egy rendkívül komoly partitúra volt elhelyezve. Szerencsétlen biztonságiak ugráltak szanaszét, viszont rendkívül készségesen hozták vissza az állványt. Az egyikük a koncert végén még meg is köszönte a bulit. No lám. 

De essen szó a szakmáról is. Régi, húrcserével ellátott brácsámon játszottam megint. Izgalmas volt, régi, mosolyra-húzós érzés áradt belőle, el is döntöttem, hogy másnap is azt fogom használni. Mint később kiderült jó döntést hoztam. 

A koncert végén találkoztam ismerősökkel, aztán egy piszok gyors bepakolás után irány a … na nem tudtunk dönteni. Akkor most Prodigy vagy Amadou-ék? Mivel a brit banda közelebb volt, benéztünk, de csak 164  fényévnyire volt helyünk, de annyira nem sajnáltuk. Akkor tovább! A világzenei színpadnál nagyon jó helyet sikerült kikapni, a zenészek 20-25 méterre voltak csak, a táncos-vokálos hölgyek pedig gyakorlatilag előttünk adtak komoly ritmus tanórát. Én meg eksztázisig táncoltam. Ám a Kerekes turnénak nem volt még vége…

És végül néhány kapcsolódó beszámoló, remélem nem baj ha linkelek!

Egy beszámoló

Egy értékelés

 

(A képért köszönet Karip Timinek!)

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr871314018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cricket 2009.08.17. 00:39:00

Ó! Hát referencia lettem. Fene vigye el, már megint nem találom az elpirulós szmájlit. :)
A partitúra, hát azt biza elfelejtettem emlegetni, pedig nagyon ott volt, annyi szent.
No, amúgy meg mindjárt írok is neked, arról, amiről nem is tudok.