Elsősor - odakeveredtünk, na

Millenáris koncert

2009. november 30. - Don Eszkóbár

A táncos darab végére eléggé lefáradtam. Ne nevessetek, meg ne gondoljátok, hogy ilyen nyámnyila alak vagyok, eléggé kellett koncentrálni és már hat órája színpadon voltunk. Ezek után jöhetett a mi koncertünk… Az átállás szünetében a büfében szereztem némi innivalót és sikerült hülye kérdésekkel és összefüggéstelen beszéddel porba alázni magamat ismerős és ismeretlen előtt egyaránt. A tánc előtt elfogyasztott kávénak nyoma sem maradt, és a büfében nem volt időm kivárni, hogy főzzenek egyet.

 

A beállás a koncertre sokkal gyorsabb volt, mint a táncos darab előtt, mert a dobot és a basszust meg sem kellett mozdítani a háttérben. Ők ott maradtak, ahol a tánc alatt is voltak, mi pedig lejöttünk 4-5 méterrel előrébb. A nézőtérről olyasmi látványt nyújthattunk, mint egy elbaltázott AC/DC koncert, tűz, füst és a közönségbe belegázoló gőzmozdony nélkül. Ennek a nagyterületre törekvő játéknak egy igen komoly hátránya lett. Hiába szólt mindenki, mint az ítéletnapi harsonák, milliszekundumos késések, visszhangok zavarták az előadást, pontosabban saját magunk zavartuk saját magunkat.

 

Eléggé megilletődve kezdtünk, főleg én. Időnként a hangokat sem úgy találtam el, ahogy akartam. Mivel a táncok alá eljátszottuk a legpörgősebb számokat, azokat nem lehetett most játszani, bár közkívánatra, illetve gerillaakcióknak köszönhetően mégis becsempésztünk ezt azt. A közönség szintén megilletődve ült. Na igaz is, erről jut eszembe, hogy a székeket nem szedték össze. Az ülős buli egyenlő a halálos ítélettel, kivéve a Liszt Ferenc Zeneakadémián, de ez most ugye nem az a hely volt. Nem azt mondom, hogy a hátsó falig fel össze kellett volna tolni a székeket, de legalább 2-3 sort felszámolhattak volna. Így nagycsaládos táncélményben lehetett része mindenkinek, legalább mindenkit láthattam, egész közelről.

 

Aztán azt is kérdezhetitek, hogy ki volt az az arc, aki rendhagyó módon színpadra lépett és konferált, de nem tudom megválaszolni. Nem volt megbeszélve előzetesen, sem utólagosan, de Jimi Hendrix születésnapjára és a pillanat irracionalitására való tekintettel engedtük. Nem utolsó sorban neki is köszönhetően azért csak a színpad elé szivárgott az ülő közönség. Mikor másodjára is feljött a 14 pengő kezdése meggyőzte, hogy további beszédre nincs szükség.

 

A táncosok is odagyűltek, úgyhogy nekik is megmutathattam milyen is brácsával ugrálni. Amúgy nem azért nehéz, mert a táncra figyelés miatt kiesnél a ritmusból, hanem azért mert az ugrálással a kézben tartott vonó önálló életre akar kelni és menne tovább a fizika törvényeit betartva.

 

Szóval ez a péntek egy komoly tapasztalatokat felsorakoztató nap lett, rengeteg élménnyel és észrevétellel. Csak kicsit frusztrált a tény, hogy másnap költözés, bútorcipelés (level 1), és még másnap is lesz egy zártkörű rendezvény. Száz szónak is egy a vége, tartalmas nap lett ez a november 27-e. A következő posztból pedig megtudhatjátok, hogy mivel zárult.

 

 UPDATE: kollega blogjából egy beszámoló

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr651563409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cricket 2009.11.30. 14:51:50

Jujjdeizgi, ez már egész mini-sorozat. Vajon miről maradhattunk le? :)
Velünk amúgy egészen összefüggően beszélgettél, ha ez némi vigasz. :)

jodi 2009.11.30. 15:28:32

az ítéletnapi harsonák és a ködkürt hangja között mi a különbség, azonkívül, h a harsonák többen vannak?

Don Eszkóbár · http://egriugyek.hu 2009.11.30. 21:17:24

@jodi: kérlek szépen, a különbség mérhető és látható. Az egyik kicsi és széles a másik viszont hosszú és mély. Vagy nem tudom :)