Elsősor - odakeveredtünk, na

Írország 2005 1.rész

2009. május 16. - Don Eszkóbár

Szerda Azért kezdem a beszámolót szerdával, mert így teljesebb képet kaphat az érdeklődő abból, hogy a csütörtök hogyan alakult. A szerdának is inkább a vége volt érdekes, mert akkor az egri Egal Cult Clubban volt egy fellépésünk. Már jókor odaérkeztünk, hogy el tudjunk…

Tovább

Budapesti Pálinkafesztivál 05.10.

Az előző nap rémségei után csak jobb jöhetett, gondoltam, de nem. Mert elfelejtettem, hogy korán kellett kelni. Olyan isten nincs, hogy én most ilyen állapotban. Egy lépést sem, baszki, hát nemhogy futni, de lépni nem bírok anélkül, hogy a fogam ne csikorgatnám… De tesóm…

Tovább

A38 2009.05.09. ízlés és ficam

A fellépéssel kapcsolatban a következő mottót vezetném előre: a zenész maradjon a hangszere mellett, bár attól még nem menti meg semmi, hogy hülyeséget csináljon. Majd egyszer kerítek valakit, aki jó latinos és lefordíttatom ezt a mondatot és kiírom a próbatermünk falára. De…

Tovább

hétfő #2 (műanyag és fény)

A cédulák leadása és némi közlekedési szerencsétlenkedés után megérkeztünk az MTV, a VIVA meg a Comedy Central közös székházába-stúdiójába. A helyiek jó fejek voltak, kaptunk innivalókat és elkezdtünk hamarosan beállni. Na igen, a beállások. Ahány hely, annyi módon kell…

Tovább

hétfő #1 (A főnök, a faszi és az öreg)

A mai napon sok érdekes személlyel találkozhattunk, és csodálkozva vettem észre magamon, hogy egyáltalán nem zavarnak a hülyék és még a hétfőre való tekintettel sem volt rossz kedvem. Egyébként is inkább a szerda a mélypont nálam… Szóval az történt, hogy egy nagy…

Tovább