Elsősor - odakeveredtünk, na

Fonogram MSC - Kerekes Band FC 2:0, egyes

2010. február 15. - Don Eszkóbár

Nem sokkal 18.00 után érkeztünk meg a Millenárisra, előtte persze keringőztünk a környéken valamire való parkolóhely után kutatva. Miután egy parkoló-garázsban sikerült megállnunk és átöltöznünk, a jelölteknek járó kék, csuklóra erősíthető belépő átvétele után máris a magyar zenei és mint később kiderült nem csak zenei celebei közé kerülhettünk. Kevesen voltunk még, de az idő előre haladtával egyre nőtt a résztvevők száma: voltak ugye díjazottak, voltak átadók és voltak fellépők, no meg rendezők, akiknek a nyakában olyan hülye kis névtábla lógott hosszú madzagon.  Viktor megjegyzését osztanom kell, hogy nem hiába írták ki, hogy 18.00 körül legyen az érkezés, mert sokan úgyis késtek. Mondjuk ezzel csak az volt a baj, hogy addig az időben érkezők látványosan tehették a semmit… Szerencsétlen biztonságiakat pedig azzal kergette az őrületbe a tömeg, hogy ide-oda áramlott anélkül, hogy pontosan tudta volna merre kell mennie.

 

Bevallom őszintén eléggé kutyául éreztem magamat, kábé mint püspök a kupiban. Nem a tömeg nagysága zavart, hanem inkább az összetétele: iszonyú jó nők mellett iszonyúan kinéző nők, szétcsúszott fejű rockerek, pornószínésznők, legutolsó divat szerint öltözött nemtudomkik és egyéb arcok valamint csak számomra ismeretlen előadók. Azt is bevallom, hogy ezért inkább a repi vörösbort kortyolgattam. Ilyen zavart állapotban még egy valamire való mondatot sem tudok összehozni, így még a többiekkel sem tudtam normálisan beszélgetni, igaz volt olyan hangzavar, hogy csak na. A feszültségem akkor hagyott alább, amikor a stúdióvá átalakított előadó terembe beléptünk és elfoglalhattuk a helyünket.

 

Már a múltkor jól megismert hangulatfelelős dirigált megint, hogy most akkor ez és ez várható, ekkor és ekkor ezt tegyük, és időnként még dalra is fakadt… Becsúszó szerelés, lábat talált, sárgalap. Sokáig nem tudta hergelni a tömeget, mert az élő adás nem engedhette meg a csúszást, így hamar le lett keverve, hogy elkezdődhessen a várva várt só. Nem is olyan régen pont ott, ugyanabban a teremben léptünk fel, és akkor azért jóval nagyobbnak tűnt. Persze nem voltak mindenféle díszletek, trapézok, csilliárd forint értékű fénytechnika és állványok felállítva, és a közönségnek sem lettek kitolva a székek akkor. Így kissé zsúfolt érzete volt az embernek, és semmivel nem lett oldottabb a hangulat attól, hogy centikre mászkáltak tőlünk a híres előadók. Itt meg is jegyzem, hogy hiába szeretnék az előadók, díjátadók monológjaiból, párbeszédeiből idézni, az ugyanis lehetetlen lenne, mert semmi érthetőt nem hallottunk. A terem hangosítása valahol a kurszki páncélos áttörés zajszintjét közelítette meg és az előadás végéig olyan is maradt. Büntető, értékesíti a Firkin.

 

Szóval ott üldögéltünk a kiosztott helyünkön, vártuk a történéseket, amik eléggé sajátosan jelentek meg, pontosan olyan hangulatot varázsolva az egész díjátadó ceremóniának. Bedobás, majd azt követően szinte rögtön szöglet a hazaiak térfelén. Rögtön ugye, ha jók az értesüléseim, ott volt a The Idoru, akik nyertek is, de pont nem az a csapat amelyik a nyertes albumot feljátszotta. Ehhez képest kicsit visszás volt az ünneplés. A partjelző lest int. Vagy említhetném éppen Mókust, aki a kategóriánkban nyert, de bevallom őszintén, azt sem tudom kicsoda és mit tett le az asztalra, pedig azt gondoltam tájékozott vagyok. Néha az egyes kategóriák úgy voltak összevonva, hogy a bennük szereplő jelölteknek közük alig volt a kategóriához. Na és hát az egyes díjátadók illetve a közreműködő zenészek is! Nem tudom a tévében mennyi jött át, de gyakorlatilag az első sorból üldögélve minden apróság élesen rajzolódott ki előttünk. Aut Caesar, Auth Csilla. Vukán György valami hihetetlen sértődött arckifejezéssel nem-konferált fel senkit, Szinetár Dóráék duettje alatt a háttérben ülő billentyűs úgy lapozgatta a partitúrát oda-vissza, mint aki nem tudja hová cseppent, Ákos pedig élesben pacsizott le a zenészekkel… Értem én, hogy egy Fábry kaliberű megmondó vagy egy zeneileg sokat az asztalra letevő név dob a rendezvény szintjén egyet, de hát az Espé és Blek íi blek bakik után hááát, majdnem megszakadtam. Az egész előadásra akkor került fel a pont, amikor  az egyik szám playback-ről ment és a szaxofonos később kezdett el játszani, mint ahogy a zene elkezdődött. Piros lap, kiállítás. Vicc.

 

De hogy jót is említsek, számomra két előadás komoly színvonalat képviselt. Az egyik Harcsa Veronikáé a másik pedig a Turbo zenekaré volt. Ha ők nem lettek volna, akkor szerintem az egész rendezvénynek lőttek volna. A díjjak átadása után némi tanácstalanság hatalmasodott el a tömegen, sokan el is távoztak, azonban a szokásos vacsi nem maradhatott el. Átvonultunk a Csodák Palotájába és jóízű, baráti hangulatú levezető beszélgetéssel búcsúztunk a mérkőzés végét jelentő sípszó után.

 

Az alábbi linkeken beszámolókat olvashatunk, láthatunk.

 

cikk #1

cikk #2 (jó, jó, igazából blog)

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr191760503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HellSzíí 2010.02.16. 10:03:00

Én 1-1 => X-re tippeltem és fogadtam is. Bukta.
Celebvilág a király. Celeb vagyok, kérlek ments ki innen!!! :)

fric 2010.02.16. 10:59:55

Istenem! Hogy bírtátok ott ki!

Don Eszkóbár · http://egriugyek.hu 2010.02.18. 13:58:22

@@fric: Nehezen. Fészkelődtem is egy kicsit.

jodi 2010.02.23. 17:35:45

Az érdekelt volna, hogy Veronkáék, meg a Turbo, hogy szólalt meg a helyszínen, ha csatazaj minőségben indult a hangosítás?

Don Eszkóbár · http://egriugyek.hu 2010.02.23. 23:32:59

1. Mire ők következtek, addigra némileg finomodott a hangosítás... vagy mi szoktunk hozzá :)
2. Leginkább a felkonferált szövegekből nem értettem semmit :(