N.Csabi, Dj Schnaps és én, illetve mások is többször is üldögéltünk a backstag-ben, és semmit tettünk. Vagyis inkább pihentünk és ökörségekről beszélgettünk. Az pl. eszméletlen volt, amikor N.Csabi felszakította az ajtót és a következővel üdvözölt mindenkit:

• Píbodrojá és moccsüng...

• Végre magyar szó! - és hálás tekintet rebbent N.Csabira az egyik eszméletlen táncostól aki pár perccel azelőtt még ott ropta középen, előttünk. Máskor meg a következő magas színvonalú eszmecsere zajlott, mikor már a végünket jártuk:

• Jesus, Chrysler! - mondtam, lepukkanva. Dj Schnaps replikázott::

• Buddha Pest! - mire mindenki röhögésbe fulladt, majdnem. Aztán N.Csabi bemondta a tromfot:

• Allah carte.

Kábé ilyen este (hajnal) volt, és várt minket az ágy, de előtte azért egy kiadós esőn átszaladtunk...

Másnap természetesen későn ébredtünk, no persze kinek mi a késő. Nyolc magasságban zuhany, majd vissza az ágyba, és az sem zavart, hogy amerikai barátaink is leléptek, Dani meg városnézésre ment – talán Genfbe,.. Merthogy átment valami hídon és az már Genf, vagy mi.

Elméletileg úgy lett volna, hogy dél után jönnek Ralphék, és hoznak mindenféle ennivalókat, de némi mediterrán jellegű késés jött közbe. A felszabaduló időt mindenféle pót-cselekvéssel töltöttük ki – hajat szárítottunk házi piramissal, tejet ittunk, majd kakaós tejet, aztán aludtunk, időnként pedig csak úgy elvoltunk vagy éppen az angol tudásunkat éleztük az amerikaiakkal. Mikor megjöttek Ralphék, addigra olyan állapotba kerültem, hogy nem tudtam megállapítani milyen napszak van. Noha három körül érkeztek, mégis úgy éreztem, hogy tíz felé vagyunk, reggel. Ezt csak erősítette, hogy olyan bőséges reggelivel érkeztek a felmentő seregek, hogy csak.

Volt lekvár, méz, volt rák és sajt – Gruyére, amit mindenkinek csak ajánlok, mert ESZMÉLETLEN FINOM, - szóval sajt, meg N.Csabi bora, meg saláta, paradicsom és dijoni mustár és minden, mi jó. Annyira bereggeliztünk, hogy nem figyeltünk az időre, ami viszont úgy szállt, mint a madár. Délután négy körül egyszer csak nyílt az ajtó.

Egy kubai zenekar érkezett a szállásra, ahol mi még nagyban ettünk, ittunk és beszélgettünk. Szegények halálra rémülten pillogtak, nem tudták, hogy korán avagy későn érkeztek-e, egy szót nem beszéltek a spanyolon kívül. E tényt aztán Zsombor úgy robbantott az arcukba, mint egy taposóakna. Kezét lengetve jó hangosan a következővel fogadta a riadt cubano-kat::

• Muchacos!

   

Nem vagyok jártas a hispán családjog rejtelmeiben, de szinte biztos vagyok abban, hogy az „emberkék” felkiáltással fogadó fehér embert seperc alatt megvernék bármelyik amerikai nagyvárosban. Meg a társait is.

Ralph és Olga ütős programot rakott össze nekünk. Tervbe volt véve a szőlőik megtekintése, a házuk megtekintése, aztán borozás egy régies francia városkában, később pedig fondue vacsora az éttermükben. Mint korábban írtam, a franc sem gondolta volna, hogy az Alpok kellős közepén valamire való borászatok lehetnek, valamire való szőlőkből borokat készíthetnek. De mégis. A Genfi-tóra lejtő domboldalon chadonnay, savignon blanc, tramini és új telepítésű cabernet franc ágaskodott volna az ég felé, ha a hajtásokat nem metszették volna vissza a minimálisra. Mint később kiderült, a vacsora során felszolgált borok bármelyik magyarországi borász pincéjében megállták volna a helyüket. Nem az a klasszikus tablettás volt, na!

Később egyfajta jogi anyagiasulásban volt részem. Mindig szerettem a jog földi, kézzelfogható, de legalábbis látható jeleit. Na most ez jött el, ugyanis Ralph háza egy érdekes helyen feküdt. A ház tövében folyt egy patak, a ház Svájc területén volt a patak túloldala viszont már Franciaország volt...

Franciaországba is átmentünk, egy olyan faluba, amihez nem nyúltak 1680-óta. Na jó, pl. a vizet bevezették meg hasonlók, de nagyjából érintetlen maradt az egész. Itt aztán ittunk saját bort és lelkiekben felkészültünk a folytatásra – a vacsorára.

Ralph apukája egy kis éttermet vezetett – még éppen Svájcban – ahol fondue vacsorára voltunk hivatalosak. Életemben nem ettem olyat, de Viktor felkészített::

• Készülj fel! Vizet nem szabad inni, mert az beléd köti a sajtot, csak bort szabad!

Hát ilyen ajánlóval ültünk le az asztalhoz. Akkor Svájcban éppen a vallási ünnep miatt rengeteg fiatal volt kint a vidéken: pl. Ralphék szőlőföldje végében is volt egy stadion (!), ahol jótékonysági meccsek zajlottak. Na onnan átcsődült a nép, és hip-hop jó hangulatot teremtettek a kis étteremben, ahol széttoltuk az asztalokat és átrendeztük a berendezést.

Bevallom, nagyon szeretem a különleges ételeket. Mindegy, hogy thai vagy indiai vagy szerb, csak érdekes ízű legyen. Na most a fondue az nem ilyen. Vagy is hát ilyen, csak van neki egy kellemetlen szaga, amitől minden bajom volt. Időnként ki kellett mennem a friss levegőre, aminek csak az volt a hátránya, hogy annál rosszabb lett, mikor bejöttem. Ugyanis a fondue egy olyan étel, amiben többféle, szagos sajtot olvasztanak fel, majd úgy hagyják, láng fölött, fortyogva, oszt abba lehet mártogatni...

A kísérőnek kihozott több tétel bor azonban jótékonyan ellensúlyozta a problémákat: Ralph nagyon jó házigazda volt, figyelt minden részletre és egymás után hozta ki az elrejtett, tartalék palack borait, azokból az évjáratokból, amik nagy borokat adtak Európa szerte. Szóval megkaptuk, ami járt, na! Éppen ezért cserébe egy kis előadást is tartottunk: N.Csabi, Zsombor és én pár dalt játszottunk, csak úgy un-plugged, aminek mindenki nagyon örült.

Ha minden igaz júniusban jönnek Pestre, a Gödörbe, és ugyan nekünk fellépésünk lesz a Millenárisban, mikor végeztünk húzunk is át – a kapcsolatokat ápolni kell.

A hazaút pedig rettenetesen hosszú volt, szót csak az érdemel, hogy N.Csabi együltő helyben hozott haza bennünket, amiért respekt, meg az, hogy a Metallica miatt bedugult Pest...