Elsősor - odakeveredtünk, na

Debrecen (2010.07.16.)

2010. július 19. - Don Eszkóbár

Tavaly volt egy olvadt műanyag jellegű jégkrém hangulatú buli, és ez a mostani is annak indult: fortyogó aszfalt, hideg és színes italok, traffipaxos rendőrök, akikkel gondunk nem volt, mert betartotta N.Csabi az európai közlekedési morál alapvető szabályait. Már régen rájöttünk, hogy jó a fellépések helyszínére kicsit hamarabb érkezni, mert akkor lehet vegyülni, pihenni, rákészülni a koncertre és akklimatizálódni is. Mert Debrecenhez aznap nagyon kellett. Ugye ott az a felújított főtér a Nagytemplom előtt, és az egész sima kocakő, ami az egész nap során felgyűjtött napsugarakat hősugárzás formájában adta vissza, de valami hihetetlen intenzitással. A legnagyszerűbb látvány éppen ezért az a sátor volt, aminek a tetejére víz-porlasztó szerkezetet erősítettek, a járókelők és ebek pedig önfeledten mentek be alá, és hideg, frissítő zuhanyt kaphattak. Végül is ez az este a Cívis Korzó rendezvény része volt. Na ezt pl. nagyon hiányoltam a múltkori Bikavér Ünnepről. Ott is olyan jó lett volna…

 

Előttünk egy néptánc csoport tagjai táncoltak a színpadon, fiatalok és lelkesek voltak, ami oda vezetett, hogy mindent elő akartak adni így aztán a mi előadásunk idejéből kellett lefaragni. Ahogy üldögéltem egy sörrel a kezemben és hallgattam a tánc alatti zenét, egy rakás szentimentális emlék szakadt rám. Jé, hát én ezeket tudtam táncolni, és milyen jó volt, vagy hát nem volt olyan jó, mert… de hát az milyen eszméletlen volt amikor… Az biztos, hogy mára már kevés maradt a jól begyakorolt mozdulatokból, és ez kár. Sic transit gloria mundi, bár így belegondolva nem volt annyira nagy dicsőség az én akkori táncikálásom.

 

A helyszínre érkezett közben a Kerekes Band vezér szurkolója is és hozott annyi pizzát, hogy aszittem a látványtól is hanyatt esek. Falatozás és színpadépítés közben csatlakozott hozzánk Dani is, aki a legalja fesztiválon ropogósra sült, amiből kifolyólag a puszta fizikai kínon túl egyéb megpróbáltatások is vártak rá a nap folyamán. A táncosok le, majd öltöztek és el, mi pedig már a mi előadásunkra koncentrálhattunk. Ebbe a nagy koncentrálásba rondított bele egy felháborodott néző. Az történt ugyanis, hogy a táncosok előadását nézőket leültették egy rakás székre, a színpad elé. No persze, nekünk sem kellett több, A mi koncertünkön ne üldögéljenek! felkiáltással összeszedettük a székeket. Erről addig nem tudtam, mármint hogy a háttérben ez le lett rendezve, ezért elhűlve tátogtam a felháborodott néző szavaira. Mint egy ponty. A feje már vörös volt, vagy az égető naptól vagy a dühtől, még az hiányzott volna, hogy ujjal mutogasson rám. Dani meg lecsapta a magas labdát, hogy már három: ne cserélgessük má’ a monitorokat, ne basztassuk má’ a leégés miatt és miért keverem bajba a koncertet azzal, hogy összeakaszkodok mindenféle dühös nézővel… Mondom, mint egy ponty.

 

Aztán elkezdődhetett a koncert – és a rémálom egyszerre. A forróság, ugye adott volt. Na azt a meleget úgy képzeljétek el, hogy a vonóra felsikált gyanta az első két-három húzásra olvadás közeli állapotban szépen kezdett leválni, amolyan kis undorító darabokban. Ennek több folyamodványa lett: először is nyekergett-nyikorgott a hangszer, a fülem fájt tőle, másodsorban mivel nem úszott a vonó, feszt megakadt és ha valamire zabos vagyok, akkor az a ritmus-problémák. Ilyenkor piszkosul nehéz mosolyogva zenélni és még mozogni is, hátha még lentről azt is mutogatják, hogy Mosolyogjál !  Ez így nem megy.

 

Azt kell azonban mondanom, hogy a színpadi nehézségek ellenére egyre bővülő és kitartó közönség gyűlt össze. Jó látvány volt, ahogy a villamosok elsuhantak mellettünk, és a már esti világítást bekapcsolva közlekedtek bennük kíváncsi nézelődőkkel. Az emberek kisebb része táncolt csak, egy jelentős részük azonban minden számot kitörő lelkesedéssel fogadott. A legérdekesebb észrevételem azonban az volt, hogy noha mentek új feldolgozások, mégis voltak olyan hallgatók, akik nemcsak kiszúrták, hogy a botosánka megy, hanem nem átallottak táncra perdülni rá!  A másik, nyugtalanító megfigyelésem pedig az volt, hogy igazán nehezítő körülmény az, ha valaki előtted jéghideg és színes italt iszik, miközben te azzal küzdesz, társaiddal egyetemben, hogy hogyan ne folyjon a szemedbe az izzadság. Mert az aztán akadt. Zsombor pl. majdnem egy nadrágra vetkőzött, kétségkívül osztatlan sikert aratva egyeseknél, Viktorral pedig végérvényesen megállapítottuk, hogy az emberiség legnagyobb találmányai között biztos helyet kaphat a hűtő, a fejpánt valamint a sapka.

 

Az este zárásaként még a maradék pizzákat nyírtuk ki valamint még készültek fotók, de már lelkiekben a jövő hétvégi kaland körül járt mindenki gondolata.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr532161223

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.