Elsősor - odakeveredtünk, na

Dún Laoghaire (2010.07.23-25.) 1. rész

2010. július 27. - Don Eszkóbár

A sántát hamarabb utolérik, mint a kutyát

 

Egy utazás nem az indulással kezdődik, hanem azt megelőzi a készülődés, a tervezés és az esetleg közbejövő ilyen-olyan események, pl. pénzváltás, gyógyszerek beszerzése (lázcsillapító, C-vitamin stb.). Amennyiben viszont az indulás előtti este focizás közben a reménybeli utazó szanaszét töri a lábát, és alaposan berittyent a rémülettől és a megváltozott tudatállapottól, akkor eléggé izgalmassá teheti az indulást, pl. korai telefonhívásokkal:

 

  • Ööö... tessék...

  • Szia! Figyelj má'. Bocs hogy így reggel, de történt egy kis baj, és hát igazából nagy a baj, mert nagyon kibasztam magammal és kéne a mankód, mert magam alá fordult a lábam. Megnéznéd, hogy a tieid meg vannak-e?

  • Ööö... aha... mennyi az idő?

  • Izé... hát fél hét.

  • Aha... baszod, fél hat. FÉL HAT!

  • Ja... jaj, bocsi. De azért megnézed?

  • Meg.

 

Zsomborékat fel sem mertem hívni, mert attól féltem, hogy megkapom a magamét, csak később gyűjtöttem össze annyi bátorságot, hogy megemlítsem:

 

  • Heló!

  • Á, heló! Mi a helyzet?

  • Ó, hát, szóval két dolog miatt telefonáltam.

  • Aha, miért?

  • Szóval kint hideg van 15-20 fok, meg eső.

  • Igen.

  • És hát azt hiszem eltörtem a lábam, és nem tudok mozogni, mankó kell, és akkora a lábfejem, mint egy dinnye.

  • Most viccelsz.

  • Nem.

  • De viccelsz.

  • Nem nagyon.

 

A lényeg az egészben a következő: ebben a balesetben összpontosult minden negatív lehetőség, ami végül is nem történt meg velünk kint, Dublinban, így aztán bebizonyosodott, hogy minden rosszban van valami jó!

 

 

A reggeli Budapesten, a vacsora Dublinban, a csomag a Bahamákon

 

Olyan részletes programleírással, beosztással még életemben nem találkoztam, mint amit a rendezvény szervezőitől kaptunk, hetekkel korábban. Majdnem perc szintre lebontva szerepelt benne minden, hogy mit csinálunk, mikor eszünk, mikor lépünk a színpadra, a transzferek érkezése, indulása, talán csak az adóazonosító jeleink és a tb számaink nem voltak feltüntetve, de most már biztos vagyok benne, hogy azok is meg vannak nekik valahol.

A gép este hét körül indult, és mivel a francia légikiszolgálók vagy kik abbahagyták a sztrájkot előző nap reggel, már semmitől nem kellett tartanunk. A hónapokkal ezelőtt a kedélyeket a háborgásával tajtékoztató vulkán nem aktivizálta magát, így fél Európa légiközlekedése nem bénult le, szóval ott voltunk 11000 méter magasan, szinte mozdulatlanságba dermedve az égen, és úgy látszott jó buli lesz. Igaz, a Malév-ot is elérte a válság, mert mindösszesen csak egy nyamvadt szendvicset kaptunk és kávét meg vizet. Kétségtelen, a fapadosokon ennyi sem jár, de ha korábban az ember hozzászokott a teljes ellátáshoz, akkor na... Lent pedig már vártak ránk, a csomagokkal semmi nem történt, gyanúsan simán haladt minden. A transzfer busz pár pillanat alatt ott volt, be is vagoníroztuk magunkat és irány Dún Laoghaire. Egy dolog azonban előre vetítette árnyékát: nagyon úgy nézett ki, hogy számtalanszor el kell majd mondanom, hogy focibaleset, és nem, nem fáj annyira.

 

Ha Írország akkor stout. Ha pedig Dublin, akkor Guinness, nyilván, merthogy szigorúan ragaszkodok az írek sörpatrióta mondásához, miszerint a sör nem utazik. Nagyon várta már mindenki, hogy a magyarországi 35 fokból oda csöppenve jókora kortyokban ihassa a fekete sört, úgyhogy sokat nem tökölt senki a beosztásunk alapján kiosztott szobákban. Néhány euró a zsebbe és irány lefelé a földszintre.

 

Először nem tudtuk, hogy mi a búbánat folyik a hotelben, esküvő, valamilyen klub rendezvény, vagy mi, mindenesetre rengeteg ember volt a hotelben. Nem csak szállóvendégek, hanem az utcáról beesők is a tömeget dagasztották, vagyis hát inkább ők voltak túlsúlyban. Mint később kiderült, ez a becsődülés és partizás alap a helyieknek, a hotel a közösségi élet központja, mondhatnám azt is, hogy egy bazi nagy pub. Mindeközben magam elé képzeltem az Eger Hotelt... Némi kényszerű bárpulttámasztás után sikerült a sörhöz hozzájutni, majd nem sokkal később asztalhoz és székhez is. Huppanás, egészség és bámulás. Akkor a forgalom folyt ott előttünk percek alatt, hogy a fejünket csak kapkodtuk: nevetés, emberek, hűtött italok tetszőleges sorrendben.

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr112180320

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.