Elsősor - odakeveredtünk, na

Dún Laoghaire (2010.07.23-25.) 2. rész

2010. július 28. - Don Eszkóbár

Aki azt hiszi, hogy a disznóvágások előtti klasszikus hajnali reggelit semmi sem tudja felül/alulmúlni, az nagyot téved. A világ e tájain létező „full irish breakfast”, mint ahogy a neve is sejteti igencsak teljes értékű. De mit is értünk ez alatt? Hát kérem: a pékáruk kimeríthetetlennek tűnő tárházát, a gabonapelyhek halmait, amik sohasem akarnak elfogyni, a virsli jellegű kolbászok, sült sonkák, gombák, grillezett paradicsomok hajnal hét harminctól gyomorbajt okozó gúlái, megfejelve rántottával, és akinek ingere van hozzá némi sajt esetleg méz, lekvár. Italok tekintetében csak annyira különbözik a disznótoros reggelitől, hogy nem adnak kerítésszaggató pálinkát, viszont elapadhatatlan frissen facsart narancslében fürödhet a szerencsés túlélő... Amúgy azért meredek lenne, már hajnalban jóféle cefreszag terjengene az egész hotelben…

Miután az ételmérgezéstől félájultan feltántorogtam a szobába agonizálni, a többiek úgy döntöttek, hogy majd jól kinézelődik magukat a városban. Ennek azonban két akadálya volt, mármint az alaposabb szétnézelődésnek. Egy: esett, ami nem csoda Írországban, az a csoda, hogy amikor voltunk korábban szinte mindig verőfényes idő várt bennünket. Kettő: egész Dún Laoghaire  egy tengerrel párhuzamos utca, ami a főutca, semmi érdekessel, csak boltokkal, meg egy tengerészeti múzeummal, ami pont nem volt nyitva… Így maradt mindannyiunknak a csendes pihenő és elmélkedés, hogy vajon három birkának vagy háromezer embernek fogunk-e zenélni. Phil említette ugyanis, hogy eső esetén a három birka opció is elképzelhető.

Komoly intermezzo kerekedett amikor az vezetőnkkel találkoztunk a megbeszélt időpontban. Éppen a vip részlegbe belépést engedélyező rózsaszín karszalagokat osztotta volna ki, amikor felajánlottam a segítségemet. Annak persze az lett az eredménye, hogy sikerült egy fűtőtest mögé beejteni egy karszalagot, mire hatalmas patália, keresés, nyújtózkodás, térdelés és hajlongás keletkezett. Pont a főfolyosón. Pont akkor, amikor Khaled, a nap sztárfellépője éppen belépett a hotelba és így három felé meredező fenék fogadta…

A vip részleg igencsak profin volt összerakva, csak az volt a baj, hogy nekünk hatunkna egy négy m2-es öltöző jutott, abba belezsúfolva minden – tükör, kanapé, vasaló, italok. Sikerült is a kanapét a lábamra tolni. Rengeteg időnk akadt, adtunk rádió interjút, sétáltunk a színpad előtti réten (jobbkézre tenger), hallgattuk az előttünk fellépőket. Mi kb. 15.25 körül kezdtünk, ezért fél háromtól felgyorsultak az események.

A beállásra sokat mondok, ha 15 perc jutott. A színpad két részre volt osztva, az első fele az éppen fellépőké volt, a hátsó, eltakart részen pedig a következő csapat készülhetett. Pl. a dobokat egy begurítható színpadon előre felszerelték mikrofonokkal, mi is előre összerakhattuk az effekteket, mégis rövid volt az idő. Ez maga a hirtelenhalál - Viktor még a dobokat ütötte, amikor már nekem is húzni-vonni kellett, K.Csabi basszusládáját pedig a kezdés előtt egy percel tolták pozícióba. Dani is és mi is izzadtunk, mint püspök a kuplerájban. A népek előttünk viszont szépen gyülekeztek, az égen a felhők szépen tűnedeztek, annyira – és ez jól bennem is maradt – hogy amikor elkezdtük a koncertet egyszerre ki is sütött a nap! Mekkora áhitat és jókedv kerekedett odalennt előttünk! A többiek nem látták valamiért, de pont felettünk repülőgépek négyes kötelékben tettek tiszteletkört, majd jól elhúzták a csíkot. A távolban egy óriáskerék vidáman forgott, a zene nagyjából odáig juthatott el élvezhetően. A rengeteg ember között azért akadtak hazánkfiai/lányai is, ők aztán táncoltak, ugráltak, meg torkuk szakadtából integettek… A baj tehát nem itt keresendő, hanem a gyors beállásban, illetve abban, hogy nagyon rövid repertoárt adhattunk elő. Igazából ki sem tudtunk bontakozni. Amúgy nem volt meleg, de a párás levegőben, fájós lábbal csuromvizesre izzadtam magam, néha a reflektorok jól oda is pörköltek, ráadásul a megveszett darázsként körülöttünk forgolódó kamerás ember miatt még arra is figyelnem kellett, nehogy darabokra törjem az optikát, és nehogy rálépjek egy kábelre vagy mittomén mi ne történjen. Az oldal álló monitorok hangját keverő hangtechnikus úr pedig – így visszagondolva - kaphat egy gyenge kettes alát.

A vip részlegben, hátul nagy élet folyt. A fellépő zenekarok tagjai jártak-keltek, folyt a tea és a kávé, meg a gyümölcskoktélok. Volt pl. egy csocsó asztal, csak az volt a baj, hogy nem volt labda hozzá… N.Csabival fejben lejátszottunk így egy fárasztó meccsett, és ő nyert. A koncert előtt pár percel érkezett egy üveg jóféle görcsoldó whiskey, természetesen sok görcs volt bennünk, de ez, és a wishkey is elmúlt, mikor lejöttünk a koncert után hátra. Onnantól aztán teljesen szabad program várt ránk. Mehettünk vacsorázni, nézhettük a Mahala Rai Banda tagjait, ahogy zsugáznak, illetve hallgathattuk Khaled arab-pop előadását. Ekkor már annyira kész voltam, hogy aludni akartam, így aztán ez lett a programom és noha Kahled harminc méterre volt tőlem, úgy szundítottam, hogy csak.

Az este lett volna még egy záróparti, ahol a fellépők és a szervezők vegyülhettek volna. Na itt egy komoly repedést véltem felfedezni a szervezésben, mert sikerült komplett idiótát csinálni belőlünk is és a szervezőknek magukból is. Gondoltuk, elmegyünk egy jó kis helyre és majd beszélgetünk más zenészekkel, nőket nézünk vagy nem tudom, ám először nem tudták hol van ez a hely, aztán kiderült, hogy végig előttünk volt. Be is mentünk, és… zöld fény, egy szerencsétlen hegedűs meg semmi. A nagy semmi. Ott álltunk, majd illendőségből leültünk, mire egy hölgy jött és kérdezte:

-          -Tea or coffe?

-          -er… some kind of different…

-          -Oh, sorry, just tea or coffee.

-          -Tea, please…

És kábé úgy pislogtunk egymásra, mint a pontyok a parton: kétségbeesetten és hangtalanul. Az időközben megérkező karszalag nélküli emberek is azt mondták, hogy basszus, ennél még a földszinten zajló buli is jobb, majd léptek is. Így hát mi is levonultunk, de sokáig nem maradtunk, mert másnap hajnalok-hajnalán már indulhattunk is vissza Magyarországra. A hotelben aztán még láttam, hogy Mahaláék még éjjel is, egy szál alsógatyában verik a blattot és cigiznek.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr282182537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.