Elsősor - odakeveredtünk, na

Kobuci II. (2010.07.28.)

2010. július 30. - Don Eszkóbár

Folyamatos izgalomban voltunk, hogy akkor most elmossa-e az eső a fellépést vagy nem. A múltkor történetesen azért maradt el a Kobucis buli, mert az időjósok szerint hó, jég vagy éppen zúzmara érkezett volna. Volt is akkor némi kapkodás és telefonálás, hogy még az utolsó pillanatokban sem volt egyértelmű a helyzet. Most annyira azért nem volt baljós színe az égnek, nem is maradt el a jó buli.

Én már nem írom le, hogy hol és merre, lassan mindenki tudni fogja, ha más nem, hát hangról vagy a nagy vidámságról. Valahogy úgy jöttek ki a lépések, hogy minden összeillett mindennel, és zsigereinkben éreztük, hogy fergeteges hangulat lesz és jó élmények érnek bennünket. Természetesen ütős programmal (sorrend, ugye nem mindegy) és meglepetéssel készültünk.

Az MTV Icon programban, mint fellépők feldolgozásokat adunk elő (adtunk, adtunk volt, fogunk volt adánk vala; a blog tér-időn belüli elhelyezkedésének jellegzetességéből adódóan a félfeltételesen szubinvertált szándékolt kötő mód a jövő időben alkalmazandó), vagyis tisztelgünk Nagy Feró közéleti tevékenysége előtt, és hát úgy gondoltuk, hogy a legjobb hely lenne a Kobuci egy kis bemelegítésre. A két majdani szám közül az egyikben extrák is szerepelnek, konkrétan a Fedémesi Asszonykórus négy tagja is a színpadra lépett.

A fellépést megelőzően természetesen volt beállás, ami a szokásos szívbajt is meghozta, mert a villanyduda rakoncátlankodott, illetve szegény hölgyek eleinte nem hallották sem magukat és a hangszereket sem, így olyan kaofónia kerekedett, hogy az fájt. Mihelyst azonban a problémák megoldódtak minden sokkal jobb lett, főleg hogy a nap is kisütött, elég határozottan. Egy ideig terheltük a korán érkezett közönséget a beállással, aztán már készülhettünk a megmérettetésre: mazsolátlan (végre egy ilyen hely!) túrósrétessel vagy  kobucival illetve sörrel és vörösborral. Időközben pedig egyre többen gyűltek és ültek le a fák alá beszélgetni és hangolódni. Mindenki a maga módján, ez így jó.

A bevezető intró után színpadra léptünk. Hirtelen nagyon sokan lettek előttünk majd egészen közel is jöttek az emberek a színpadhoz. Kezdetét vette az őrület és a tánc és a buli. Zsombor jó értelemben hergelte a tömeget, a Csabik kezei jól pörögtek, a dobok és cinek pedig kisebb hangosítással is hasították a környék lakóinak idegeit. Én magam is úgy éreztem, hogy jól megy a zene: ideális volt minden körülmény, nem volt írtóztató meleg, nem olvadtam el a reflektorok alatt sem, és jól látszott szinte mindenki, aki előttünk táncolt vagy csak úgy figyelt. Az érdemjegy így nem kérdés, hogy „A”.

A koncert közepén aztán előadtuk az Icon-os számokat, és színpadra léptek az asszonyok is, viseletben. Gyere kislány, gyere – szólt  a korai diszkó sláger. Remélem jól fog szólni Siófokon is. A koncert második fele, ha lehet még emelkedettebb hangulatban telt: alkalmi táncospárok, szemünk láttára visszautasított ajánlatok, ittas személyek, pacsi volt tetszőleges mennyiségben, mikor pedig Zsombor benyomta a hippi-szeretünk-benneteket-szöveget, azt hittem befordulok az előttünk kavargó tömegbe, ahol meg jól megtapostak volna, ami csak azért nem történt meg mert két túlhevült zenészpalánta visszaszájvuvuzelázott nemcsak engem, de a többieket is a valóságba…

Néha előfordul, hogy jó lenne tovább húzni, tovább zenélni, mert elkap a gépszíj, és a buli önálló életre kel. Ennek az organikus fejlődésnek csak a csendrendeletek a legnagyobb ellenségei. Így néha keserves abbahagyni a muzsikát – 22.00 után mindenképpen le kellett lőni a hangerőt. Azért hallgatni sem olyan rossz ezt a zenét, úgy gondolom, valaki még azt is mondta, lehet Zsombor, hogy valaki pont sétált majdnem arrafelé és hallotta a zene foszlányait a szélben, és benézett, majd ott maradt a buliban…

A koncert után magyar kortárs slágerek dizsije ment, közben beszélgetésekbe elegyedett mindenki mindenkivel. Hmm… vajon mennyire legalja egy bulinak, ha valaki eszelősen a felől érdeklődik jól szituált hölgyektől, hogy az alkoholos és ecetes erjedésen kívül mi a harmadik típus, mire jól kiigazítják a kérdezőt, hogy nem csak három fajta van, és ekkor az illető el szeretne menekülni… ?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr922188240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

~ Dió ~ (törölt) · http://diofoto.blog.hu 2010.07.31. 10:13:54

sajnálom hogy az ilyen bulikról nem születnek képek :(
(legalábbis általam)

lemezlovász a házban 2010.07.31. 10:31:02

a szinpad ball oldalánál elől végig tomboltam a bulit.Iszonyat jó volt.Megyek vasárnap is.a kerekes bandi-ra:DDD.