Elsősor - odakeveredtünk, na

Hangfoglalás + (2010.10.01.)

2010. október 16. - Don Eszkóbár

A lovon visszafelé nyilazó... gitározó ősmagyar igazán találó logója a Hangfoglalásnak. Attól most tekintsünk el, hogy belegabalyodjunk a magyarázatokba: honnan az erősítés, mekkora a kábelek hossza, meg egyáltalán hogy tudna valaki úgy gitározni, miközben alatta egy háromszázötven kilós ló vágtat a romantikus hajnalfényben. Nekem nem megy a brácsajáték ha sokáig ugrálok...

 

A Hangfoglalás egy olyan kezdeményezés, ami a hazai zeneipar, zeneszolgáltatás szereplőit hozza egy tető alá: hangszerkészítők, eladók, felszerelések, erősítőktől az utolsó pengetőig, a dizsifénytől a keverőkön át a dj pultokig minden. És ami a legfontosabb nemcsak a szemnek. Itt aztán találkozhat a szakma színe java és a hallgatóság, közönség, itt lehet látni egy-két, talán csak a tv-ből ismerős arcot, zenészt, és itt talán beleszerethet az érdeklődő a zenébe. Mindegy milyen fajtába.

 

A HF-t mindig úgy szervezték, hogy legyenek fellépők, akik élőben is be tudják mutatni, hogyan szólalhat meg egy xy típusú gitár egy zk típusú erősítővel, ötvenhat lq márkájú effekten keresztül, miközben fények cikáznak szerteszét. Maga a fellépő helyiség egy nagy csarnokban (SYMA) volt, olyan módon kialakítva, hogy egymással szemben négy színpad is föl volt állítva. Úgy képzeljétek el, hogy a terem közepén voltak a hangosítópultok, szintén négy, a hallgatóság, a közönség pedig félóránként arrébb ment 90 fokkal, és mintegy 10 méterrel az újabb előadásra. A fellépők körbe haladva, félóránkként váltották egymást.

 

Mikor mi odaértünk már nagyban mentek az előadások, de egyelőre jobban érdekelt bennünket a kiállító/bemutató részleg, úgyhogy a cuccaink behordása után máris kalandozni kezdtünk. Aki valamennyire is zenebolond, az fix, hogy talált volna valamit magának, ha mást nem, akkor egy valamirevaló hangfal készletet biztosan. Volt ott minden csillivilli eszköz, többször majdnem elcsábultam, és most nem a félmeztelen, ám összefestett hosztesz lánykákra gondolok. Sok effekt érdekelt volna, de igazából volt bennem egy kisebb ellenérzés. Éppen tegnap jutottunk hozzá pár effekthez, és próbán meg is szólaltathattuk. Gyanúm beigazolódott: az effektek kilencvenkilenc %-a csak az egyedi, szólóhangoknak tesznek jót, nagyon kevés használható olyan hangszerre ami egyszerre több húrt szólaltat meg. Azért annyira nagy letargiába nem fogok esni.

 

A monitorozással kicsit elúszott az idő, ráadásul nagyon katonás porondmester tartotta kézben a beosztást, ezért aztán nem is nagyon tudtunk kibontakozni. Mondjuk az is rendben volt, hogy igazából nem koncertre érkeztünk, hanem bemutatóra, azt pedig hoztuk. Talán négy vagy öt számot ha játszottunk, mégis, amikor már a buszban ültünk mindenki csak azt ismételgette, hogy de elfáradt. Az tény, hogy meleg volt, és csak úgy szakadt rólam a víz, pedig aztán tényleg nem volt ereszd el a hajam, hiszen a hallgatóság sem volt sokszázas tömeg. Azért jól szóltunk, és mindenkinek tetszett ez a délután.

 

 

 

Az este pedig már Budán talált bennünket, ahol egy zártkörű rendezvényen léptünk fel. Legnagyobb rémületemre aznap derült ki, hogy nyílt terepen leszünk, úgyhogy amint kiléptem az autóból máris valami forró helyet és/vagy italt kutattam, mert ujjpercfagyasztó hideg kerekedett akkorra már. Magamban hivatalosan megnyitottam a „Forralt Boros Esték” családi rendezvénysorozatot. A dolog szépséghibája abban volt, hogy sehol nem lehetett forralt bort szerezni, ellenben volt mindenféle tájegységről sok finom bor. Csak úgy forralás nélkül.

 

Kaptunk öltözőt, ami leginkább egy titkos HR interjú hátsószobájának tűnt volt ott tv, kamera, egy nagy ablak egy másik előadóteremre, de legfőképpen fűtés. Mivel volt némi időnk a kezdésig így elvegyülhettünk, nézelődhettünk, ismerkedhettünk vagy az éppen futó előadást nézhettük. Egy magas irodaház első udvarán került megrendezésre az egész buli: körben pavilonok, ahol étel és ital várt mindenkire, középen pedig asztalok és padok, ahová le lehetett ülni, az autóbejárót pedig a színpad zárta el. Voltak ugyan hőgombák szanaszét, de a színpadra – talán biztonsági okokból – nem jutott, ezért aztán a fizikai megterhelésben láttam a megoldást, ugyanis ha nagyon sokat mozogva, ugrálva játszok, akkor a második szám végére kellemesen elázok és akkor magamat fűtöm fel. Ez annyira jól sikerült, hogy csak úgy gőzölgött a sapkám. Remélem nem hitték, hogy fő a fejem...

 

Visszagondolva jó hangulatú fellépést produkáltunk, mert rengeteg újságíró táncolt, szinte végig, mi pedig ismét beláttuk, hogy két fellépés egy napon eléggé megterhelő.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr132375831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.