Elsősor - odakeveredtünk, na

Sziget (A38 Sátor)

2011. augusztus 16. - Don Eszkóbár

 

Az éjszaka közepén érkeztünk vendéglátóinkhoz. Fogalmunk sem volt hova érkeztünk, a telehold egy bazi nagy ezüstpénzként gördült egyre magasabbra az égen, az asztalon pedig a beígért gulyás gőzölgött. Életünk – az enyémé biztosan – talán egyik legjobbja. Jaj, csak az éhség beszél belőled, mondaná nagyanyám, de ez így, ebben a formában nem igaz. Elképesztően kedves család, csibész gyerekek és egy hatalmas trambulin. No, kinek nem csillant volna föl a szemében a huncutság?

 

Zsombor és Dani félig eszelősökként rohanták meg az alkalmatosságot és amit műveltek, nos az cirkuszba való. Természetesen a kölkök is utánuk, aki meg nem jutott fel az szakadt a röhögéstől. Zsombor egy idő után úgy döntött, hogy ő csillaghullást figyel – nyilván a trambulin közepén elfeküdve - mire egy hang a sötét éjszakából:

 

  • Csokit kap, aki elkapja Zsombor golyóit!

 

A következő részleteket – két rosszcsonttal a főszerepben - mindenkinek a fantáziájára bízom.

 

Nyugodt körülmények, nevetés, telehold és csillaghullás valamint mezítláb a hideg, ezüstös pázsiton sétálás az egy olyan csodaszer, amit mindenkinek ajánlok.

 

Másnap frissen ébredve reggeli várt bennünket illetve egy kellemes délelőtt. Természetesen ott folytattuk ahol az éjjel abbahagytuk. Meg kellett nézni a mecsiket, a legokat, a tündéri kishugi is felébredt, megnéztünk 1000 híres épületet, 1000 híres markolót, 1000 japán kifejezést, 1000 playmobilt, amit össze kell raknod életedben valamint 1000 híres playmate-et akit meg kell...

 

Az úton a Sziget felé azonban a szorongás enyhe tünetei kezdtek jelentkezni: rendkívül kicentiztük az érkezést. A Sziget utolsó napjára érkeztünk, a korábbi tapasztalatainknak ellentmondva szinte azonnal el tudtunk jutni a fellépésünk helyszínére (A38 Sátor) anélkül, hogy átgázoltunk volna szigetelőn, kukán vagy valamilyen automatán. A buszból kiszállva azonban szembe találtuk magunkat az ellenséggel, a harminckét fokkal, árnyékban. A sátorba lépve azonban megváltozott a kinti szinte sarkköri hideghez való viszonyunk. Ötven fok üzemi hőmérséklet, itt zuhany lesz, ha akarom, ha nem.

Aztán hirtelen fölénk tornyosult a hangosítás. Te jó ég! Tényleg tornyokban álltak a hangfalak, fagyasztóládányi mélynyomókból tucatszám, monitorládák két marékkal. Van akit közölünk ez nyomaszt, van akit lebénít, nem tudom miért, de ez a felszerelés engem felizgatott. Vagy legalábbis úgy álltam hozzá az ügyhöz, hogy most akkor jól megismerjük egymást, úgyis néhányszáz volt, amper és decibel kölcsönösen jár át bennünket. A beállás során sikerült is komolyan elgondolkoznom az élet értelmén. Az ugyanis csak egy szempont, hogy 42, de szerintem mégiscsak a zene kell legyen az. Előttem két monitorláda, amiből vágott a hang, balra egy hangszerállvány, jobbra egy mikrofon, amibe ha belevonyítottam, a sapkát majdnem letépte a fejemről a huzat. Mi lesz itt a koncert alatt?

 

A fennmaradó időt, ami egy óra volt, már tűkön ülve vártuk ki a légkondis öltözőbe. A ki-be járkálást felfüggesztettem, mert a húsz fokos hőmérséklet különbség komoly nyomokat tud hagyni fejben, tüdőben, izomban.

 

Szerintem állíthatom, hogy a Kerekes Band története során a legkomolyabb hangtechnikával állt színpadra. A színpad pedig egy gyors átszerelés után űrhajók kilövésére és fogadására is alkalmassá válhatott volna, nem is hagyhattuk cserben a szépen gyűlő közönséget. Irány a csillagok!

 

Hát a koncert alatt képletesen leszakadt az ég. Vagy valami hasonló. Szavakat nem nagyon találok egyelőre, ez amolyan szótlan emlék marad, de amit akkumulátor savval marattak az agyamba. Egy korábbi A38-as fellépésen említette egy hölgy, hogy kábé az látszik rajtam, hogy:

 

  • Hehe, nektek ott lent nincs brácsátok, nekem viszont van!

 

Eddig csak nevettem ezen a mondáson, ettől a koncerttől fogva viszont ez a való világ. Nesze nektek. Welcome on board! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kis időre maradtunk csak a fellépés után, a Marina and the Diamonds műsorát megnéztük. Magam részéről leesett állal figyeltem az elektronikus technikában rejlő, előttem eddig feltáratlan lehetőségek irgalmatlanul széles tárházát, illetve a főhősnő húsztonnás gránittömbök faragására is tökéletesen alkalmas, hibátlan hangját. Hogy komolyan mondom, arra legjobb bizonyíték K.Csabi érvelése:

 

  • Fülmonitorból nyomják. Mennyi lehet egy használható fülmonitor?

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr493158774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr_utcai_arcos 2011.08.16. 21:30:29

Haha :)!Az első riffnél én voltam aki elkezdett ordítani,mert már abból hallottam mi jön, a körülöttem állók csak néztek, mi van :)!Még a felvétel elején is hallani :DDD!