Elsősor - odakeveredtünk, na

Budai Vár

2011. augusztus 20. - Don Eszkóbár

 

Öt állomásos turné előtt álltunk, amire négy napunk volt. Az első megmérettetésre a Budai Várban került sor, de szerintem könnyűnek találtattunk. Van olyan, amikor nem elég nagyok a hangfalak amik mögé el lehetne bújni, meg olyan is előfordul, hogy a hangszer sem képes elrejteni, meg van a csak úgy simán „ez de szar volt” érzés. De akkor bővebben.

 

Eszméletlenül szép időt kaptunk, az előrejelzések szerint a turné alatt is maradni fog a nap és a forróság. Ezért nem is találtam problémásnak, hogy a színpadnak nem volt fedése, a vár épülete addigra már árnyékolt. De tényleg, hisz így jobban járt a levegő és sokkal több mindent láthattam később, ahogy forgolódtam a hangszerrel a kezemben. Előttünk a Rackajamék muzsikáltak, permanens mosolyt varázsolva mindenki arcára, mindig jó hallgatni őket.

 

Sajnos nagyon kevés időnk maradt nézelődni, pedig ha valahol, akkor a Mesterségek Ünnepén lett volna mit nézelődni. Na igen, már megint sikerült eltöketlenkedni az indulást. Miért érzem úgy, hogy minél közelebb van a célállomás, a fellépés helye, annál hülyébben alakulnak az indulás körülményei. Kábé, mint a gimiben, amikor a közelben lakók 7.59-re értek be – amiért osztályfőnökin úgy havonta meg is kapták a magukét, persze eredménytelenül :) - mi meg, akik a város másik felében laktunk már ott rohadtunk 7.45-től és írhattuk a házit vagy snóblizhattunk...

 

A korábbi lakásomban a konyhában a csaptelepen a beköltözést követően véletlenül rosszul szereltem fel (megcseréltem) a hideg (kék) és a meleg (vörös) jelzésű csapokat. Aztán három évig hozzá sem nyúltam, aminek igen mókás következményei voltak, mert a vendégek egytől-egyig megszívták. Egyedül tesóm volt képes megtanulni a használatát úgy a harmadik év végére, de addigra elköltöztem és ő költözött oda, és ő is úgy hagyta. Hozzá többen és többször járnak vendégek... Na szóval azt hittem, hogy ennél a hétköznapi aljasságnál nem lehet lejjebb kerülni, de van egy lentebbi szint. A tér sarkába elhelyezett vizes/wc blokkba mentem, hogy megmossam a kezem, ahol egy olyan csaptelep várt aminek két vörös jelzésű csapja volt. Há-há, velem nem kezdesz ki... aztán mindkettőből hetven fokos forróvíz zubogott elő, csak úgy fröcskölt szerteszét. Kamatostul visszakaptam. Van úgy, hogy a legnyilvánvalóbb a legkevésbé nyilvánvaló. Virág elvtárs már megmondta anno, hogy az a gyanús, ami nem gyanús, erre jobban oda kellett volna figyelnem. Most akkor leforrázott kézzel és öt perccel a kezdés előtt mi a búbánatot kezdjen az ember?

 

Egy srác a közönségből visszafelé jövet kedvesen átnyújtott egy alkoholmentes sört, mondván, hogy olvasta az írásokat, meg hogy sok sikert kíván, csak sajnálja, hogy nem hideg a lé. Na azt én is baromira sajnáltam. És az igazi szenvedés csak ezután kezdődött.

 

Előttünk és mellettünk jókora tömeg gyűlt össze, egy jelentős részük ült. A színpad érdekessége volt, hogy azon korábban divatbemutató volt, és egy hosszú kifutó nyúlt előre. No gondoltam, egy ziccer: Zsombor biztos előrerohan, meg vissza. De a jó csatár többet lát egy helyzetben, mint a balbekk. De előbb a kínról.

 

Nem nevezném magamat negatív típusú embernek (amolyan megfigyelőnek inkább), nem vagyok gyűlölködő típus. Eddig mindössze a mazsolára mondtam ki végleges átkot, meg még valamire, de arra most nem emlékszek, e naptól azonban a várakozók listájára felírom az elektronikát is. Mármint annak azt a fajtáját ami hangosításból, jeltovábbításból, effektekből, kapcsolókból, kábelekből meg még hasonlókból áll össze. Egy ízig-vérig akusztikus hangszert kinyír az effektezés, ez most már tény, sok tapasztalattal a hátam mögött jutottam erre a megállapításra. Az meg csak tovább bonyolítja a dolgot, hogyha apróságok miatt nem szólal meg a kezdés pillanatában hangszer. Ez úgy hatott rám, mintha bemostak volna egyet nekem – és nem csak mentálisan. De lehet-e még ezt fokozni?

 

Van ugye a nagy nyomású vízsugár, meg a gőzborotva, amikkel nagyon ügyesen lehet autót mosni. Van a homokfúvós megoldás, amivel rozsdát, meg festéket lehet lekaparni bármilyen felületről. Meg van a hang terror... Szegény ismerőseim a hátsó sorokban a fülüket fogták – láttam – és többen az ájulás szélére sodródtak. A genfi egyezményt majd átnézem, van-e erről a hadviselésről valami említés, mert ez látványnak is megrendítő volt. A vár épülete úgy ölelt körül bennünket, mint egy bomba ütötte kráter amibe ledobtak öt deszantost: tessék fiúk, oldjátok meg, ahogy tudjátok.

 

Egyetlen szívderítő esemény volt, amikor Zsombor, a korábban említett jó helyzetfelismerő képességét kamatoztatta, és szép találatot vitt be a biztonsági őröknek. Na jó, ne nevezzük annak őket, mert „csak” rendezők voltak. Szóval a kifutóra hívta az embereket, akik természetesen jöttek. Na, ott aztán voltak tömegjelenetek: rugdosták fölfelé a sörösdobozokat, a kiömlő sörben ugráltak a kifutón, ami majd összedőlt. A tapicskolás után meg olyan szag terjengett a színpadon, mintha a kőbányai sörgyár felrobbant volna. (Biztonságiak – Kerekes 3:5, a biztonsági őrök a Szigeten szépítettek).

 

 

 

Na, kritika jöhet, ide lőjetek.

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr423166349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bonobonohu · http://bono.hu 2011.08.22. 11:55:38

na ja, az tényleg gyászos pillanat volt, mikor láttam, hogy mozog a karod, de egy hang nem jött ki a brácsából - legalábbis általunk hallhatóan!
... és hol volt akkor még a vége? a furulya hol abszolút nem szólt, hol pedig szétrobbantotta a dobhártyánkat, de asszem ez mással is volt így. szörnyű volt a hangosítás, na, ha nem TI játszottatok volna, asszem az első öt perc után inkább hazamegyek, dehát ugye... :-)
(u.i.: remélem a sört azért - lehűtve - sikerült legyűrnöd, én idén nyáron szoktam rá, mikor a Délibáb Félmaraton (40 fok, árnyék nincs) után ezt nyomták a kezembe - és akkor már nagyon szomjas voltam. :-))