Elsősor - odakeveredtünk, na

Kiskunfélegyháza

2011. szeptember 14. - Don Eszkóbár

 

Mindig csodálkozva, nem, inkább döbbenten figyeltem, ahogy Zsombor kanalazza a levest. Régen a Szantó-ban, amíg oda jártunk ebédelni az egyik legszebb pillanat az volt, amikor kihozták a levest. Szerintem Zsombor titokban Krúdyból készült és Latinovitsot tanulmányozott, mert egy snassz menüs üres csontleveshez is olyan élmény-körítést tudott hozzárakni, hogy csak na. Szépen beletett egy kiskanál erőspistát, elkeverte, belekóstolt:

 

- Fóli, ez nagyon finom. Ezt kellett volna neked is kérni!

 

Az egyszerű csontleves akkor válik igazán kulináris élménnyé, ha átvedlik húslevessé... mondjuk libalevessé. Ami aranylóan kavarog és déli harangszó és nagyanyám kertje jut eszembe... De hogy jön ide a libaleves? Hát úgy, hogy Kiskunfélegyházán voltunk a Libafesztiválon, és ahol libafesztivált tartanak, ott nagy valószínűséggel lesz libaétek is. Nos, nem csalódtunk.

 

Ilyen konkrét érkezésünk sem volt még. Ahogy befaroltunk a busszal gyakorlatilag azzal a sebességgel már mehettünk is a kiürült színpadra. Zsombor meg már be volt sózva, hogy menjünk má', mert van valami libaétel. Hát jó, úgyis még szerelés, „Az elveszett sub-láda fosztogatói” jeleneteit forgatják, úgyhogy nézzük meg azt a vacsit! És mintha földi mennyországba kerültünk volna: sült liba, töltött liba, libamáj és még némi libatepertő fogadott bennünket, ráadásul bort is kaptunk. Ezt most azért hangsúlyozom ki, mert hivatalosan is lejárt az önmegtartóztatás ideje. Gondoltam egy pohárból nem lehet baj... Jó kis fesztivál lehet amúgy ez ott Kiskunfélegyházán. Valószínűleg főzőverseny is lehetett a nap folyamán, mert estére több helyen a romokat (értsd: sütő, sátor, padok és kondér) takarító, sikáló csapatokat láttunk. Nem kizárt, hogy az ő készítményeiket falatozhattuk. Köszönjük a finomságokat!

 

A beállás folyamata előtti párbeszédből idéznék, Zsombor és a szervezők között:

 

- Akkor a tubások játszhatnak?

- Persze. Mi közben elkezdünk hangolni meg beállni.

- Ó, akkor kezdődik a káosz? - rémült meg a szervező.

- Nem.

- De nem lesz hangos? A tubazenekar nem lesz zavaró?

- Háát, ha mi nem zavarjuk őket...

 

Valami gyanús volt végig, de csak azután tisztult ki a kép, miután a műsorvezető jelezte, hogy talán nem kellett volna a székeket közvetlenül a színpad elé rakni. Később a felkonf alatt aztán jelezte is, hogy készüljön fel a közönség, hogy ez most nem egy olyan üldögélős koncert lesz. Kérdeztem tőle, hogy hozzá van-e szokva K.egyháza a Kerekes típusú aszfaltbontási munkálatokhoz, mire azt mondta, hogy meglátjuk, majd elküldte az érdeklődőket a tubakoncertre. Aztán elérkezett a kezdés valamint a dráma ideje.

 

Amint a felkonf elkezdődött bennem is megkezdődött valami elementáris erejű folyamat. Valószínűleg a bor vagy valami más (pontos vagyok mi?) megkergetett, de alaposan. Bevallom férfiasan, úgy rohantam mintha az életem múlott volna rajta. Valószínűleg mindenféle rekordot megdöntöttem, mert mire visszaértem még csak az intro kezdeti taktusai szóltak. Annak az alaknak az arcát viszont életemben nem felejtem el, aki a piszoár felett állt – még akkor is amikor én már kifelé rohantam...

 

Velem ellentétben a közönséget jóval nehezebb volt megmozdítani. Kedvesen és ritmusra üldögéltek, csak hátrébb ment a tánc. Nem is emlékszek így hirtelen, hogy mikor volt olyan, hogy csak az utolsó számok felé jött előre ilyen kevés ember. Pedig tényleg jó kis listát játszottunk, biztos a székek jelenléte is befolyásolta a tömeget, de nem baj, az első zenei kapavágásokat ott is megtettük :)

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr453226196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.