Elsősor - odakeveredtünk, na

Budapest (Cotton Club)

2011. október 09. - Don Eszkóbár

 

Cotton Club egy nyugisnak tűnő hely. Az utcán esőszag keveredik a nagyváros szagával, hideg szél fúj, tiszta Írország benyomása van az embernek. A föld alatt, kanyargó folyosók végén nyílik egy-két bűnbarlang hatású terem. Némelyikben pókereznek, némelyiket éteremként használják, de nagyon jó hangulatú, jazz-bár az egész hely. Mondtam is a többieknek, hogy tök jó lenne egy hasonló Egerben:

  • Tök jó lenne egy ilyen Egerben!

  • Ja. Csak kevesen szeretik a jazz-t.

  • Nem feltétlenül jazz kellene! Olyan táncos, mulatós.

  • De olyan már van.

  • Igaz. De nem olyan, amilyet én szeretnék!

Egy rendezvényen vettünk részt, vagyis mi voltunk a fellépők, miközben a hivatalos résztvevők fogyasztottak. Amíg ők fogyasztanak, addig nézzünk szét a színpadon: gyakorlatilag tényleg jazz formációkra méretezett hely, minimális hangrendszerrel. Az igazi poén pedig az volt, hogy a színpad két nagy oszlop mögött terült el, így a nézőtér jelentős része takarásban maradt, illetve ez fordítva is igaz, mert a terem nagy részéből csak az oszlopok látszottak. Mondjuk Zsombor jól megoldotta a problémát koncert közben, mert a jól ismert Kisvakond rajzfilmfiguraként hol itt, hol ott jelent meg, néha olyan ingereket keltve bennem, hogy egy evezőlapáttal hangosan röhögve jól odavágtam volna neki...

Miután mindenki megvacsorázott elérkezett az ideje egy jó kis... kvízjátéknak. Mondjuk még mindig jobb, mintha mondjuk tombola lett volna. Aztán jól sikerült ez is, ugyanis egyáltalán nem hülye kérdéseket kaptak a versenyzők. A banda is elindult – versenyen kívül. A részemről nem voltam kifogástalan mentális állapotban, mert az a három pohár bor a megszokott világképemet alaposan átrajzolta. Na de most tényleg, ha olyan kérdést kap az ember, hogy „Te a fiam vagy, de én nem vagyok az apád, ez hogy lehet?” vagy hogy „A parton áll a juhász, egy farkas, egy kecske meg egy fej káposzta. Hogyan viszi át a juhász a társaságot a túlpartra úgy, hogy ne falják fel egymást, de csak egyszerre csak egy valamit szállíthat a csónak...”? Mindenesetre egész jól megoldottuk a kérdéseket, köszönhetően Daninak (aki bevallotta, hogy nemrég valami IQ tesztben olvasta ezeket a kérdéseket). Aztán mehettünk muzsikálni. De előtte komikus párbeszéd a wc-ben:

 

  • Heló – szól hozzám a vizelésben társ úr.

  • Heló – majd némi csend.

  • Gondolom jó lesz a buli - vetettem fel ártatlanul.

  • Valami Kerekes Band fog játszani. Jó lesz.

  • Aha.

  • Bár nincs billentyűsük, ez pedig behatározza mit játszanak...

  • Be. No jó mulatást – mondtam széles mosollyal, és távoztam továbbra is inkognitóban maradva.

Mint már említettem az oszlopok némi vidámságot hoztak az előadásba, ráadásul olyan messzire kerültem a többiektől mint a naprendszer legutolsó bolygója. Nem is tudtam sokszor felvenni a többiek hangulatát, így el-elkalandoztam. Azok a rohadék kérdések még mindig ott keringtek a fejemben: „Ha két indián két perc alatt két nyilat lő ki, akkor tíz indián tíz perc alatt hány nyilat lő ki?” Bazmeg, ha II. Béla négy év alatt három dekrétumot hoz, akkor III. Béla három év alatt hány dekrétumot hoz meg? Nem is volt kérdéses, hogy úgy belekavarodok a gondolatokba, hogy arra eszméltem, hogy a Jellyfish beszállómat lekéstem, mint annak idején a Rákóczi Expresszt Füzesabonyban. Viktor meg kedélyesen bólogat, hogy igen-igen, ez most lemaradt... :)

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr353289400

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.