Elsősor - odakeveredtünk, na

Balkán hadjárat 1. rész

2011. október 20. - Don Eszkóbár

 

Balkán. Mi jut erről a szóról az eszünkbe? Balkáni állapotok? Hogy ott tört ki az I. világháború? Vagy rossz beidegződések alól búvópatakként törnek fel belőlünk a csökött határőrök/vámosok és a minden kanyarban áldozatra váró, ám annál könnyebben kenhető rendőrök emlékképei? Nem lennék igazságos senkivel sem szemben, magammal sem, ha nem vallanám be töredelmesen, hogy voltak ilyen eldugott sejtéseim. Azonban ezt a „ne is vegyünk tudomást róluk” hadműveletet segítették a jó élmények és a kilátások!

Balkán. Mi jut eszünkbe erről a szóról? A zsigeri hétnyolcad? A körtáncok? Esetleg a gasztronómia egén tündöklő saláta-állócsillagok és bor és rakia szupernovák? Róma, Bizánc, a kis balkáni népek török, majd egymás elleni szabadságharcainak egymást követő történelmi, építészeti nyomai?

 

Elárulom, hogy az igazság valahol középen található.

 

A múltkori horvátországi esetből megtudtuk, hogy déli irányba határt átlépni Atakarne nélkül idegbaj lenne, ezért még idejében megtettük a lépéseket a beszerzésére. A tervek szerint amúgy Románia, Bulgária majd Macedónia volt az útvonal, visszafelé pedig Szerbián át jöttünk. Néhány unión kívüli állam, igen. Szerencsére felszerelésünk nem a megszokott két köbméternyi volt, mert a fellépések helyszínén ígértek back-line cuccot (magyarul volt dob meg basszus). Volt helyünk, a felszerelés, a csomagok és mi is jól elfértünk így. Mehettünk!

 

Mélybalkáni élményeink a Romániai útszakaszra nem nagyon terjednek ki, mert majdnem mindenki aludt és nem is volt mit látni a sötétben. Az viszont egyértelművé vált, hogy az időjárás-jelentésekkel ellentétben derült idő várható éjjel-nappal, valamint rohadt hideg. Aztán a telihold egyszerre több irányból is világítani kezdett: fentről az égről, meg a Dunáról visszatükröződve, olyan klasszikus-romantikus-csókolózós ezüsthidat rajzolva a fekete hullámokra, a háttérben hatalmas ipartelepek és egy irtózatos nagy vízerőmű/vízlépcső körvonalait kirajzolva... Aztán a hajnal hipp-hopp meg is érkezett, nagyjából akkor amikor mi a Vidini komphoz. Vidin nekem egy gólem. Egy fantom az éjben. Egy mentális teher. Egy olyan emlék, ami úgy az enyém, hogy életemben nem jártam arrafelé ez előtt, csak mások mesélték, micsoda hely. Gyakorlatilag egy kompátkelő egy határátkelővel egybegyúrva, ami az előző húsz évben a valutázók, csempészek, szerencsevadászok és a távollétükben tizenkét naprendszerben elítéltek nyüzsgő városaként tengette életét. Családi történetek szóltak napokig tartó várakozásokról, kamionok kilométeres sorairól, sötét alakokról. Na mi ehhez képest semmi ilyennel nem találkoztunk. Néhány kóbor és éhes eb kerülgetése valamint némi várakozás után máris hajókázhattunk át a Dunán Bulgáriába. A látvány elképesztő volt. Amíg a komp egy y-fordulóval irányba állt megtekinthettük egy épülő híd munkálatait, valamint a sodorvonaltól nem messze a vízből itt-ott kiemelkedő hatalmas roncsokat, és egyéb beazonosíthatatlan géptetemek maradványait. Amolyan jó vízbeugrálós helynek tűnt amúgy, csak ugrás előtt alaposan szét kellene nézni mindkét irányba, mert sose' lehet tudni honnan bukkan elő egy hatalmas uszály...

 

A határátkelőkön mindig történik valami emlékezetes. Itt például megállapítottuk, hogy megint csak kiejthetetlen a nevünk (Szaba és Dányiel még úgy ahogy, de a Z..S..he?! névvel már nekünk is akadtak beazonosítási problémánk). Ugyanitt sikerült a második percben belefutni egy lenyúlásba. A határátkelőkön általános sorrend, hogy először a határőrök ellenőriznek, majd jön a vámos aztán húzhatsz tovább. Alapesetben. A határőr meg a vámos egyenruhában, fegyverrel az oldalán intézkedik, ezért meglepő a zakós, pulóveres ám frissen borotvált alak megjelenése akinek aztán zavartan fizettünk baleset biztosítás címen...

 

  • Asziszem itt most balra kell fordulni!

  • Na, most azt hiszed, vagy tényleg itt kell elfordulni?

  • Már el kellett volna fordulni!

  • Na baz, hát szólhattál volna hamarabb is!

  • Figyi, fordítsd már meg a térképet, mert így tök más a táj!

  • Én így is értem.

  • Tényleg?

  • Most akkor menj egyenesen tovább! Ne, ne kanyarodj be...

  • Mi van?

  • Miaz? Eltévedtünk?! - innentől pedig apokalipszis.

 

E kis párbeszéd még a gps kora előtt maradt ránk, talán nem is volt igaz. Manapság haláli nyugalommal forgolódunk a világ akármelyik részén, így Szófiában is. Rengeteg idegességet és időt lehet megspórolni egy gps készülékkel és egy friss szoftverrel, úgyhogy mindenkinek csak ajánlani tudom. Mondjuk azt nem látom még át, hogy a szófiai taxisok miért nem használják még akkor sem, amikor fel van szerelve a szélvédőjükre, na de mindegy. Elhelyezkedtünk a szállodában és kábé mint több zsák szén dőltünk jobbra és balra. Aztán kiderült, hogy mégse, mert időközben megérkeztek szervezőink és segítőink (többek között magyar szakos halllgatók, akik olyan szinten tudtak magyarul, hogy simán nyomták a „félfeltételesen szubinvertált szándékos konjuktív kötő módot a jövőben” igeidőt), és akikkel aztán elmentünk vacsizni.

 

Zsombor meg Viktor szereztek még otthon egy kisalakú turistakalauzt vagy útikönyvet, amiben röviden összegezve szerepelt minden látnivaló, nevezetesség, némi nyelvtan, valamint szótár. Ez aztán hasznosnak bizonyult, idéznék is belőle (nagyjából):

 

Az NDK uralja a teret, hatalmas, ám csúf épületegyüttese nem illeszkedik a térbe.” Kétségtelen, hogy szókimondó szöveg, és még igaz is. Az NDK egy kulturális központ neve, és tényleg úgy néz ki, mintha a Szófiai 22-es számú Építőipari Vállalt elfekvő betonpaneljeiből akartak volna összerakni a Halálcsillagot, majd a maradék diszperzittel fehérre kenték volna a felszíni betonfelületeket. Impozáns, nyomasztó és értelmezhetetlen. No ebben az épületben, vagyis annak az alján húzódik meg szolidan egy olyan jazz-lounge klub, hogy az beszarás!

 

Elsőre azt hinné az ember, hogy valami extra felsőkategóriás helyre érkezik, vagyis inkább olyan helyre, ahová csak a felső tízezer kiválogatottjai juthatnak be. Ez a meglátásom csak azért lehet, mert még valószínűleg sohasem voltam az említett kiválogatáson... Szóval a hely szuper volt: fekete és mélybarna színek, kilométeres bárpultok, tükrök és félhomály, atom hangtechnika és a színpad mögött egy akkora led lámpákból kirakott vetítőfal, hogy azon vb döntőt lehetett volna nézni. Némi késéssel érkeztünk ugyan, meg az ámuldozás is lassított, de az érkező vendégeknek nem kellett várakozniuk sokat a beállás miatt. Eleinte volt kis probléma a mély hangokkal, de aztán sikerült elhárítani a hangterror rémét és kitűnő koncert képe kezdett kirajzolódni.

 

A színpad előtt volt hely táncnak is, ami jó jel volt, de sokan ültek le a tánctér oldalára is. N.Csabi felől az elejétől fogva volt mulatás és tánc, előttünk azonban komoly késéssel kezdtek mocorogni az emberek. Amitől elszoktam, de most szembeötlő volt, az a dohányfüst. Nyílt téren alig érzi az ember, bezárva viszont egy-kettőre felgyűlik, és még ezzel sem lenne önmagában baj, ha a levegőnek adna helyet. A sok ugra-bugrálás miatt azonnal elfogyott a levegőm így kiszúrtam.

 

Azt mondják résztvevők, hogy jó volt a buli. Szépen szóltak a hangszerek együtt és külön-külön is. Én hiszek nekik, úgyhogy az este után be is húzhattunk egy strigulát a „jól sikerült fellépés” oszlopba. Nem tudom hány ember lehetett jelen, de kedd estére való tekintettel szerintem nem panaszkodhatott a klub vezetősége sem. Az este folytatásaként megint saláta, bor majd ágy.

 

Sajnos az első napon még nagyon bénák voltunk fényképészetileg, csak pár kép készült, és azok se jól...

 

folyt.köv.

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr383316695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.