Elsősor - odakeveredtünk, na

Az új albumról

2013. május 13. - Don Eszkóbár

space.jpg

Kell valamennyi idő. Egységnyi idő. Ne kérdezzétek, hogy az mennyi, mert kábé pont annyi, amennyi két album megjelenése között kell elteljen. Vagy inkább a két album felvétele között. Egy kib.szott relatív időintervallum, ami sok esetben megváltoztatja a világról alkotott elképzeléseidet.

Volt ugye az első album, ami a harmadik volt, a vajszínű. Volt, hogy kaptunk hideget, volt, hogy kaptunk jéghideget, néha némi nulla fok körülit miatta. De attól még megmutattuk, hogy lehet ebből valami. Volt vagy 7 éve, nem is emlékszek rá, de most visszanézve látni az ösvényen követők mozgását… Na jó, persze emlékszek a hideg próbateremre, ahol alig volt fény, az áram csak akkor folyt, ha bizonyos kapcsolókat NEM kapcsoltál be, a wc pedig az univerzum egy távoli pontján helyezkedett el. De elkészült és megszólalt.

A második albumról, a barnáról (természetesen a negyedikről) azt gondoltam, hogy esetleg meg kéne tanulni zenélni, de legalábbis eljátszani azt, hogy tudok valami olyasfélét. Ha kell akár a színpadon is. Évekig amúgy ez az album volt a kedvencem – de amint megjelenik az új album, össze is állítok egy „evergreen by Foley”  válogatást – szóval a kedvencem. Pszichodélikus felhangok, hosszú lecsengések, persze az is lehet, hogy csak az én fejemben, de akkor is sokáig csúcsnak éreztem. És ez a fontos, hogy annak éreztem, nem pedig gondoltam, még ha a vonó néha a egynyolcvan magas plafonba is fúródott.

hangipar.jpg

Aztán jött a fekete album, mint az a bizonyos Volga, ami négyzet volt és nem pedig kerek valami, mint az előzőek, és egy megzabolázhatatlan energiatöltetként vibrált a kezemben.  Beethoven nem volt akárki, hogy a rezgéseket használta a zenéje megkomponálásához miután megsüketült szegény. Bocsánat, nem akarom magamat őhozzá hasonlítani, a lényeg az, hogy nem csak a füleddel tudtok érezni, hanem a kezetekkel is tudtok hallani. Vagymi.

Tudjátok milyen a tiszta hármashangzat kontrán? Amikor eltűnnek a disszonáns hangok, rezgések a hangszer testéből és megszűnik mindenféle fizikai kontaktus? Nem?

Maradjunk annyiban, hogy nagyjából olyan érzés, mintha a kezeiddel szobahőmérsékletű vajat markolásznál… Természetesen szabad további asszociációkat hozzátársítani a képhez. Szóval vaj, és rezgés, és zsibbadás, ami balfelől, alulról indul felfelé, és szétszedi az agyadat. Nos, a fekete album nem okozott ilyet, az olyan volt, mintha 220 Voltos aljzatba dugtam volna bármelyik testrészemet. Felrázó volt, de nem zsibbasztó.

Azt is el kell áruljam, hogy a korábbi albumok hasonló módon készültek. Nem vajilag. A készítést úgy kell magatok elé képzelni, hogy a zenekar szépen elmuzsikálta egyszerre a kiválasztott, albumra szánt dallamokat. Ezek a felvételek lettek az un. mankók, amik az öt hangszernek megfelelően öt sávból álltak. Korábban úgy csináltuk, hogy a mankót használtuk alapnak, és arra játszottuk fel a számokat egytől-egyig de hangszerenként külön-külön. Az új albumnál nem ezt a módszert alkalmaztuk. A mankó jó, de nem jó!

Sokkal jobban jártunk azzal, hogy most egyszerre vettünk fel gyakorlatilag mindent. Igaz a furulya, a basszus és a kontra némileg el voltak különítve, de egyszerre ment a muzsika, egyszerre történtek a… történések. Időt és energiát spóroltunk meg feszkó nélkül. Most, most valami érdekes történt, amit nehéz leírni szavakkal, de mintha valami vezette volna a vonómat... Ilyen korábban nem volt, ilyet akarok máskor is!

Akárhogy is, először az életemben piszkosul várom, hogy mi sül ki ebből az új dologból. És egyúttal köszönöm a Juhász tesók egri bikavérének a hathatós tudatmódosítást.

És aztán ne felejtsük el, hogy napokon belül itt az új klip, rogyásig lesz lehetőség a találkozásra mindenféle fesztiválokon.

És persze tánc :D

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr735299180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.