Elsősor - odakeveredtünk, na


Fáklya Klub 01.16.

2010. január 19. - Don Eszkóbár

Valahogy a késői időpontban kezdődő fellépések nyomott hangulatúvá tesznek, és ezt még egy hastáji probléma is súlyosbította. Nem az a szaladós, hanem inkább az a malomkőszerű, amitől se lépni, se ülni, se semmit csinálni nem lehet. Ha aludni próbáltam a kocsiban, akkor az…

Tovább

2009-2010. Szilveszteri parti a Vörösmarty téren

A karácsony utáni ételmérgezéses semmittevés megszakítására a szilveszteri fellépés tűnt a legjobbnak: pont időben. Az előtte tartott próba már jó felvezető volt, de a legjobb pillanat az volt, amikor a ház kapuját magam után behúztam, bezártam és elindultam Zsomborékhoz,…

Tovább

A "Jellyfish" címének igaz története

 Ez a cím, hasonlóan a Fel a kalappal album címéhez, Írországhoz köthető, legalábbis ott érte Zsombort egy benyomás, ami után ez a név ugrott be neki. És hogy mi volt ez? Talán valamelyik korai írországi turné során egy délutánt eltöltöttünk a tengerparton, Cork…

Tovább

Advent Óbudán 12.05.

A szokásos felszerelési tárgyaink összeszedése után viszonylag korán indultunk Óbudára. A fellépés 6 körül kezdődött, előttünk pedig még voltak más fellépők is, akiket fesztiválokról jól ismerünk: Sheket és Szalóki Ági. A Fő tér, a jó emlékű Kobuci Kerttől pár…

Tovább

Csónakház 11.28.

Csak nagyon kevés sportot tudok megnézni a tévében, főleg az idióta szakkommentátorok és megmondók miatt, meg hát mert tényleg csak pár sport érdekel. Ezek a foci, a kamionos terep verseny illetve bármilyen kerékpáros viadal, leginkább a terep fajta. A tévében a bicajosok…

Tovább

Millenáris - Presidance (próba)

Délután három órára megérkeztünk a Millenárishoz. Természetesen totál dugó Budán, lépésben lehetett haladni. Ez egyszer egy rövidebb utat akartunk használni, azt pedig pont aszfaltozták… Gyorsan bepakoltuk a felszerelést, és kezdődhetett is a beállás, móka és kacagás.…

Tovább

Debreceni Márton nap (11.15-én sok borral)

 Az Arany 10-es buli után kis kitérővel egész korán hazaértünk, de másnap mégis olyan fáradt voltam, mint akit kifacsartak. A vasárnapi családi ebéd képe derengett fel bennem, hogy akkor majd jó sok energiát szerzek. Amúgy szereztem is, mint később kiderült, de előtte…

Tovább

Szilveszteri aszfaltbetyárkodás

BRÉKING!Mindenkit szeretettel várunk 2009. december 31-én 23.00-kor a Vörösmarty térre, Budapestre, hogy együtt köszönthessük az Újévet. Pezsgő, forralt bor meg ami szemnek, szájnak és fülnek kedves! Remélem még senki nem tervezett akkorra valami bulit, mert ez az lesz :)

Tovább

Pécs 11.06. Pécsi Est Cafe

Mivel nagyjából ugyan olyan reggeli volt aznap, mint az azt megelőző nap, inkább nem részletezném. De hogy tojást nem eszek egy ideig, az fix! Szerencsére már időben elkészültünk, nem hagytunk otthon semmit, így elég hamar elhagyhattuk a várost, amit azért kellett megtenni, mert…

Tovább

A38 - A beszámoló

Nézzük, miből áll egy átlagos angol/ír reggeli, mivel indult a napunk:   -paradicsomos bab -rántotta (7 tojásból) -sült szalonna -ilyen-olyan sajtok -pirítós -vaj -17 liter tea, szigorúan tejjel   Éééés… jó étvágyat! Szóval így indult a napunk, de kellett is az…

Tovább

Történet a Fel a kalappal! album címéről

Valamelyik Írországi turné során abszolút sötétben, kimerülten megérkeztünk a szállásunkra. Senki sem tudta hol a búbánatban lehetünk, hol van a térképen Ballyshannon, de azzal sokat nem törődött senki. A hűtőben hideg Guinness várt ránk, meg a szobák felosztása egymás…

Tovább

Egy újabb, inséges, koncertmentes időkre tartogatott anyag

A Kerekes Band június közepétől augusztus végéig szinte az ország összes fesztiválján, bor- és szüreti mulatságán ott volt. Mindegyik koncerten, mindegyik fellépésen megpróbáltuk kihozni a maximumot magunkból, a helyből és az emberekből. Amikor ez maradéktalanul sikerült,…

Tovább

Milyen is egy próba?

Hogy milyen egy Kerekes Band próba? Hát, ha igazán tudni akarjátok, akkor ott kellene lennetek, mert az egy agymenés. De tényleg.  Kezdésnek ott van ugye több, mint öt hangszer. Van ugye dob, na jó, nem aprózom cintányérokkal, ilyen-olyan pergőkkel és tamokkal, van basszusgitár,…

Tovább

Eredményhirdetés - a nyár legjobb koncertje

Elérkezett az eredményhirdtés. Talán nagy megrázkódtatás nem ér benneteket az eredményt illetően. A legtöbben az augusztusi Kobuci kerti koncertre szavaztatok :) Az biztos, hogy vadállat buli volt, ősintén remélem, hogy még eljutunk oda, ha jön a tavasz.Komoly kérdésekben lesz…

Tovább

Kárpát-medence Kincsei Eger 09.19.

  Mikor kezembe került egy kis füzet erről a rendezvényről akkor néhány dolog azonnal eszembe ötlött. Először is az, hogy egy külsős cég, értsd nem egri rendezvényszervezők, hogy tudtak ilyen jól összehangolt, szervezett kis programcsoportot összerakni: koncertek,…

Tovább