Régebben több táncházat is tartottunk, igaz akkor még Kerekes Együttes voltunk, de most nem ez a lényeg, mert inkább azt akartam ezzel mondani, hogy akkor alapvetően tánczenét adtunk. Oké, manapság is azt adunk, csakhogy más az, amikor valaki táncol eredeti táncokat és más az amikor felszabadultan ugrál. És teljesen más az, amikor élőzenére koreográfiát táncolnak profik. Komoly koncentrációt igényel mind tőlünk, mind a táncosoktól.

Győrben a Presidance-szel közös fellépésünk után végülis ezt a megállapítást vontam le. A múltkori közös fellépéshez képest több változás is volt: nem volt szünet, vagyis rövidebb volt a táncosok előadása, és a közös próba sem húzódott el, mert mindenki elég jól emlékezett a korábbiakra. De már megint előreszaladtam.

A győri Richter Teremben volt ez a közös fellépés. Ez a hely engem a Magyarországon annyira jellegezetes művelődési házakra emlékeztetett, annyi különbséggel, hogy a nézőtér két szintes volt, illetve a művelődési házak 99%-ának biztosan nincsenek filharmonikusai. Na én teljesen el lettem varázsolva a művészbejáró környékén. Volt ott pl. egy polc, ahol csak partitúrák voltak felhalmozva, J.S.Bach és Kodály oboához, meg fagotthoz, meg vonósokhoz. Ha a kisördög megmoccant volna bennem, akkor jól összekeverhettem volna az egyes szólamokat… mit szóltak volna hozzá! Aztán meg olyan volt az egész hely, mint egy zenei kripta: a bőgők és hárfák szállításához használt dobozok szarkofágokként tornyosultak fölénk, közöttük egy bazi nagy dob és egy cselló, amitől pedig olyan érzésem volt, mintha az óriások földjére léptem volna.

Annyira azért nem volt idő elbájolódni, a bekábelezés után egy közös összejátszós-táncolós próbát kellet tartanunk. Gyorsan ki is derült, hogy annyi helyünk sem lesz per fő, mint egy tömegtüntetésen. K.Csabi közvetlenül mellettem pengetett, így egy sorba kerültünk mindannyian, a táncosok mögött egy emelvényen. Előnyére vált viszont az emelvénynek, hogy masszív alkotmány volt, nem olyan, mint a Millenárison volt múltkor, ahol attól féltünk, hogy egy rossz lépéstől aláhullunk…

Nem volt bohóc, így nem voltak szerencsétlen viccek sem, ellenben voltak új tagok, bár lehet én nem figyeltem korábban. Végezetül is lendületes előadást adtak, mondjuk lehet, hogy kicsit gyors lett az elején a Csángó Boogie, de a fiúk és a lányok jól bírták, a közönségnek meg tetszett.

Húsz perc technikai-átszerelős szünet után jöhettünk mi. Az osztott program miatt mindkét csapat rövidített előadást adott, ráadásul azokat a számokat nem volt illő játszani, amik a táncok alatt szóltak, úgyhogy egyáltalán nem megszokott előadásban volt részünk nekünk is meg a közönségnek is. Utóbb ugye Debrecenben elpakoltattuk a székeket, itt ez nem volt lehetséges, Zsombor azért felszólította a tömeget, hogy próbáljanak táncolni… Erre csak az utolsó számban került sor, addig mindenki üldögélt. Mi  hárman – Zsombor, N.Csabi és én elől állva próbáltunk előadni, miközben Viktor és K.Csabi az emelvényen maradtak. Jobb volt a helyzet, mint a Millenárisban, mert nem voltunk annyira kikészülve, nem voltunk fáradtak, és nem volt akkora távolság közöttünk, így nem volt milisecundomos, zavarba ejtő késés és visszhang.

Szóval a végére a közönség állt, és kábé olyan módon nézett ki a helyzet, mint annak idején Amerikában egy Rolling Stones koncerten: az emberek székekben ültek, majd felálltak és egy helyben küzdöttek azzal az érzéssel, ami a ketrecbe zárt állatoké lehet, súlyosbítva azzal, hogy a terem padlója erősen lejtett.  Na jó, azért egy stones koncerten százszor többen voltak…