Ahogy nézegeti az ember a különböző időjós oldalak előrejelzéseit, hirtelen valami szürke, szögletes és súlyos kérdés, úgy délután fél öt körül rázuhan: miért pont a fellépés napján a legmélyebb minden számoszlop illetve miért aznap a legnagyobb az egységnyi-eső-per-egységnyi-idő mutató? Jó, kit érdekel a nyavajgásom, hisz másnap este fellépés, de hát pont ettől lenne jobb a hangulatunk, hogy ha sütne a nap, és kellemes körülmények között tudnánk zenélni. De nem, ehelyett szakad.
Solymáron kedves emberek többször is eligazítottak bennünket, mert az időjárás miatt megváltozott a helyszín és meg kellett keresnünk. Érkezésünkkor a legérdekesebb – színes, írhatnám – pillanatok egyike volt az, amikor az érdekes emlékű magyarrádiós megmérettetésünkön látott Schwäbische Jungs fúvószenekarra megszólalásig hasonló emberek jelentek meg, olyan rövidnadrágban, pántokkal stb. és németül beszélgettek egymással. Ekkor állt bennem össze, hogy Solymáron lakik egy-két német, illetve a véletlenek összejátszása miatt lehetett csak, hogy Viktor és Zsombor feszt azt hangoztatta az úton, pl. a füzesabonyi körforgalomnál is, a benzinkútnál hogy:
-Ez olyan, mint Németország! Nem?
-Nem. Miért?
-Az eső, meg a felhők miatt. Vagy mint Ausztria! Az Alpok.
És az ember csak néz ki a fejéből, hogy mire gondoltak, de nyilván kedves gyerekkori emlékek rohanhatták meg őket, vagy nem tudom. Aztán az ember belátja, hogy amikor Solymár németül is ki van írva, akkor talán van valami igazság az emlékekben.
A fellépésünk helyszíne egy kultúrház jellegű épület vagyis annak az udvara volt, ahol közben is ment egy fellépés. Igaz a fellépők bent voltak, továbbá sanzonokat és tangókat játszottak és míg ők játszottak, addig mi vendégek voltunk a Kud-Arc pincében, aztán pedig pakolhattunk.
Mindannyiunkban van egy kis figyelmetlenség, de hát ha az ember kezében van a hangszer, akkor ott valami megszakad a realitás irányába. K.Csabi általában az első, aki összerakja a cuccát és ő az, aki már elsőnek penget, meg hangol. Na ezt a sanzonok alatt elkezdte, bár ez nem volt probléma. De aztán a kiszűrődő dallamokra kezdett el játszani, mulatós futamokat, miután a tér és egyéb dimenziók egyszerre megváltoztak körülöttünk: hirtelen egy lagziba csöppentünk. A háttérben feltűnt még egy székelykapus gyros-os is, festett virágokkal, de a látomás, amilyen gyorsan ránkszakadt, a gitár hangja kimúlásával tovább is szállt…
A sanzonok végeztével hallgatóság kiömlött az udvarra és noha sokan hazafelé vették az irányt, jócskán maradtak a kezdésre. Talán még növekedett is a létszám, mindenesetre már megint voltak olyanok, akik ismerték a számainkat. Ez most nem megrovás, hanem tényközlés. Maga a fellépés azért tetszett nagyon, mert a múltkori boros-pezsgős buli traumáival nem kellett foglalkoznom, itt lehetett szabadon játszani, meg ráadásozni. Ettől sokkal felszabadultabb mindenki, én legalábbis biztosan. Nem mondhatom, hogy irtózatosan nagy tömegnek zenéltünk, de az igaz, hogy nagyon kompakt, ütős társaság állt illetve táncolt előttünk. Mindenki vette a lapot, a sört, meg a gyrost, ment a hugi-bugi, úgyhogy kiemelkedő hangulatban fejezhettük be a koncertet.
Csocsó ügyben pedig azt hittem béna vagyok, de most már tudom.
Mivel nem készültek képek, egy korábban készült anyaggal kedveskedhetek csak:
