Az évforduló azért nem teljesen pontos, az majd valamikor decemberben lesz, de úgy gondoltuk, hogy ezen az apróságon nem fog elhasalni egy nagyszabású rendezvény. Az EGAL klub is tizenöt éves lett, többször is felléptünk ott, sok olyan meghatározó élményünk köt oda ami miatt indokoltnak tartottuk a közös ünneplést. Milyen emlékek? Nos, a zenekarral ott léptem fel először 2001-ben talán. Meg aztán volt olyan is, hogy ottani koncert után húztunk Írországba...
Sajnos mostanság egyre kevesebben járnak az EGAL-ba, mi azért reménykedtünk, hogy csak összejön jó pár ember. A készülődés alatt, a hangbeállás során egy-két ember be-benézett a előadó térnek helyet adó pincejáratba, mikor pedig csökkentett alkoholtartalmú italok felé indultam, akkor láthattam, hogy még alig lézengtek az emberek. A kezdés ugyan kilencre volt meghirdetve, azonban a rutinosak úgy gondolták, hogy nem baj ha késnek, mert úgyis késik mindenki, így aztán majd' tíz körül kezdhettünk.
Tizenöt év sok vagy kevés? Vagy éppen elég? Az ember életében az a pont amikor elkezd nyiladozni az értelme, már komolyan veszik. Egy zenekart tizenöt év után komolyan lehet venni. Vagy mégsem? Főleg ha mi nem vesszük magunkat komolyan? Na jó ez már szuperfilozófia, hagyjuk is...
A nagy nemzetközi Csípd Ki Magad! Nap alkalmából eleinte úgy nézett ki, mintha tőzsdecápák, ballagók és az Óriás Nándor Jogásznap résztvevői eltévedtek volna, és véletlenül lekeveredtek az EGAL-ba. Eleinte tényleg nem ugrott be, hogy az a nap az a nap, mindenesetre nagyon jól mutattak a kevésbé elegáns közönség között. A kezdés előtt azért már gyűltek a népek, mégis csak az első hangokra jelent meg a tömeg. Rengeteg ismerőst láttam közöttük: iskolából, utcáról, hivatalokból, koncertekről és nagyon jó volt látni őket megint, e jeles alkalomból.
Az EGAL-nak csak egyetlen egy baja van, mégpedig a pince jellege, ami a hangokat jól megmanipulálja. A hangok szegények képtelenek úgy megszólalni ahogy elképzeltük, tartott is egy ideig a beállás emiatt. Korábbi személyes tapasztalataim ráadásul arra emlékeztettek, hogy itt valami nagyot kívánnak tőlünk, így aztán valami nagy zsinatra készülhetek. Egy fej magasságában a görbülő „plafonra” szerelt monitorból dőlt felém a hang, ami néha embertelen hangos, máskor pedig hallhatatlan volt. Amúgy az is érdekes fizikai jellegű probléma, jó lenne körbejárni, hogy az üres teremhez képest mennyire másként szól egy olyan terem, amiben egymásba ér a tömeg. Lesz itt egy felvétel is beágyazva, ami ott készült a visszatapsolás után, na azon jól kivehető majd a hangprobléma, igaz kifelé. Tesóm is mondta, hogy nem voltunk azok a kimondott fülharmónikusok, de sebaj!
Ja igen, tömeg Magát kábé a második számig bírta moderálni, aztán átszakadt valami és olyan fékeveszett habzású parti kezdődött, hogy volt ott pogózás, nyakba emelés, meg még talán stage diving is, és lányokat úsztattak az emberek feje felett imígyen! Már nem is emlékszek mennyi rájátszás volt, mennyiszer jöttünk vissza, de jó sokat zenéltünk, a tömeg előttünk meg igazán kivonaglotta magát kedvére. Arra pedig nem létezik egyelőre szó vagy kifejezés, hogy mit művelt a közönség amikor a RATM feldolgozás megszólalt.
Noha oda kellett figyelni, személy szerint nekem még jobban, mert másnap kiemelkedő fontosságú nap elé néztem, nagyon jó tizenöt éves bulit adtunk és kaptunk. Köszönjük mindenkinek aki ott volt, köszönjük a helynek és egyáltalán: mindent köszönünk! :)
Némi sajtóanyag a végére:
