Elsősor - odakeveredtünk, na

Elsősor - odakeveredtünk, na

Szombathely (2011.02.18.)

2011. február 23. - Don Eszkóbár

 

Az Eger-Szombathely távolság térképen háromszázötven km, ami már nem is távolság nekünk. Szétültük már párszor magunkat, egy ilyen távolság már fél fogunkra sem elég. Biztos átéltétek már azt az érzést, hogy egy hosszú út után olyan leverten kászálódtatok ki a kocsiból, buszból, mint akit oldalba vertek egy evezőlapáttal... Ez szerencsére nem történt meg velünk.

 

A szombathelyi Agora Savaria Filmszínházba volt meghívásunk. Bevallom volt már fellépésünk moziban, vegyes érzésekkel voltam emiatt. Leginkább attól tartottam, hogy a padlóhoz szögelt székekkel teli teremben lesz az előadás, ráadásul a székek jó magasan felénk tornyosultak víziómban. Aztán kiderült, hogy kanyarba' se' lesz erről szó, mert a mozi aulájában már várt az összerakott színpadtechnika. Oké, gyors körbejárás: bárpult a tömegeknek, feltöltve pattogatott kukoricával, hátrébb komolyabb bár, ééés... csapolt belga meggysör... Most be is fejezhetném a beszámolót, mert már most, így is kerek a történet, de azért történt még ez-az, ami talán érdekes lehet.

 

Elég korán érkeztünk meg, mégis jól elhúzódott a rendelkezésünkre álló idő. Folyamatosan bíztunk benne, hogy egyszer csak beözönlik több száz ember, és majd tetőszaggató buli keveredik ki az este végére, de a képzeletbeli tömegek egyszerűen nem akartak előbújni. Nagy bánatomban az útitárs Svejk című könyvhöz, és az abban a repülő féltégla kinetikai energiájának megfelelő ökörségekhez folyamodtam. Kezdés előtti fél órában még tényleg nem láttam sok embert. Kezdés előtt így aztán hátravonultunk, hogy a titkos szeánszunkat megejtsük (értsd: mindenki megihatott egy korty töményebbet). Kicsit később bejött a főszervező:

 

-Egy vendég már távozott, és visszakérte a jegye árát – jegyezte meg.

-Miért? Már ennyit késtünk volna? - rémültünk meg mindannyian.

-Nem igazán, még csak nyolc perc a csúszás.

-Az olyan sok?

-Nekem egyáltalán nem, sőt akár még várhatnánk félig is.

-Akkor?

-Hát az úr említette, hogy neki kilenc-harminchatkor megy a busza.

-De erre kis időre is megvette a jegyét? - visítás.

 

A színpadra fellépve azért meglepő volt a megjelentek száma, ugyanis valahonnan, hirtelen előbukkantak egy csomóan. Eddig filmet néztek, vagy hátul múlatták az időt a bárban, vagy elrejtőztek a hangosító pult mögött – nem tudom. Máris virgoncabb hangulatba kerültem, kerültünk. Olyannyira, hogy az alaposan lerögzített borospohár, benne némi vörösborral le is esett és szét is tört. Igaz, hogy az is kellett hozzá, hogy a 14 Pengő alatt szökdeljek vagy kettőt. Amit azonnal abba is hagytam a baleset következtében. Tessék, így engedje el magát az ember...

 

A fellépés után jó volt kicsit beszélgetni, de hajnal egy körül már nem tudta semelyikünk sem eldönteni, hogy akkor most álmos vagy éhes. Ezért a nap zárásaként elmentünk egy olyan pizzériába, mai hajnal háromig üzemelt. Először csak azon csodálkoztam, hogy milyen sokáűig vannak nyitva. Aztán azon, hogy milyen kitűnő a konyha. Aztán meg azon, hogy az eddig valahogy a figyelmemen kívül maradt csigalépcsőn lelibegett szó szerint egy szál semmiben egy szőke hölgy, majd persze vissza. Dermedten figyeltünk, a szomszéd asztalnál kisebb botrány alakult ki amiatt, hogy férjuram tekintete a kelleténél tovább időzött a lépcső irányába...

 

-Elnézést, megkérdezhetjük mi van az emeleten? - érdeklődtünk óvatosan a pincérnél.

-Disco. Táncoslányok – felelte rezignáltan.

-Hm. Zártkörű buli van fenn?

-Nem, kérem, ez egy night club.

 

Azzal a tudattal hajthattuk fejünket álomra, hogy az aznap sem múlt el anélkül, hogy több, ám maradandó hülyeség ne történt volna velünk.

 

sajtó1

sajtó2

 

fotók

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr832685935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cricket 2011.02.24. 15:20:11

Képzelje, a hétvégi koncertünkön mi is találkoztunk csapolt belga meggyes sörrel! Az élet egyre szebb! :)
süti beállítások módosítása