Nem tudom nektek mond-e az a név valamit, hogy Panyola? Ha nem, akkor itt az ideje bővebb ismereteket szerezni.

Én eddig azt hittem magamról, hogy kívülről-belülről ismerem Magyarország földrajzát (a vasérc, bauxit, kőolaj és földgáz, valamint barnakőszén piktogrammok még megvannak?) és szerettem úgy gondolni magamra, mint a térképek nagy ismerője. Eddig. Önbecsülésem és hiúságom azonban megérdemelten komoly csapást szenvedett, amikor buszunkkal megérkeztünk az olcsvai komphoz.

Idilli környezet, megrohantak a régi emlékek, több Tisza túráról, kenuzásról és sátrazásról. Nagy hangon magyarázni kezdtem, hogy itt állunk a Tiszánál és hogy felsőfolyású jellegéből adódóan a sodrás így meg úgy. Meg amúgy. A parton csendesen üldögélő helyi bácsi közben csak sandán figyelt, magában szerintem kiosztotta a városi nagyokosnak járó sallert, mert az olcsvai komp a Szamoson van, vagyis mi a Szamosnál várakoztunk, mint később kiderült. Amúgy Panyola onnan még nyolc kilométerre fekszik a Tisza meg háromra. Na ennyit a földrajzról, ülj le fiam, egyes.

A vidék gyönyörű, az emberek kedvesek és vendégvárók továbbá Panyolán van egy komoly pálinkafőzde is, ott készül a Panyolai Elixír.  Így nem volt nehéz beilleszkedni a fesztivál hangulatába:

• Na, üljetek le. Itt lehet enni.  Mit isztok?

• Ööö.. izé... ásványvizet...

• Na. ne vicceljetek alma vagy szilva?

Alma. Aztán még egy.

A koncert kezdéséig rengeteg időnk volt. Bóklásztunk, magam legszívesebben kiterítettem volna egy pokrócot, és elheveredtem volna rajta. Mindannyian élveztük a lassan hűlő estét, a zsivajt és a sülő ételek füstös illatát. A fesztivál közönsége is hasonlóan érezhette magát a szárnyát csattogtató fapillangót tologató kisgyerektől kezdve a Szophoklészként önmagában dramatizáló Lajkó Félix hasonmásig. Nem ragozom, mindenki érezte már, hogy jókor van jó helyen, és valahogy minden tökéletes. Flow.

Meggy.

Barack.

Alma.

Szilva.

A színpadra emlékeim szerint már némi nehézséggel jutottam fel, azonban egy biztos pontot elfoglaltam és védtem. A probléma jellege viszont azonnal megváltozott, amint kiderült, hogy a vonóm megadta magát. Szegényben megpattant valami, mert a szőr úgy lógott róla, mint a szatyor füle. Pánik, reggel még semmi baja nem volt, francbamá', detox egy szempillantás alatt. A Sors azonban figyelt. Előttünk ugyanis az Ethnofil lépett fel és azonnal ki tudtak segíteni egy jó brácsavonóval. Igaz is, nem is tudtam árajánlatot tenni rá, mennyiért vesztegeti vajon Ádám? Mivel az utolsó akadály is elhárult a kezdés elől, bele is csaphattunk. Valamiféle hasonló szalagcímekre készültem másnap:

Furulyájával verte el a Kerekes Band frontembere a plüss kacsát!

A brácsás folyamatosan röhögött!

A tomboló tömeget a biztonsági őrök nem tudták megfékezni!

Ismét színpadon a tömeg!

A show alatt mindenki felszabadultan érezte magát, a színpadon és előtte is. Volt ott egy csapat a tömegben, akik egy plüssből vagy valami hasonló anyagból varrt libát lobogtattak a tömeg felett. Na ez a liba valahogy felkerült Zsomborhoz és ő tényleg sok mindent elkövetett vele, többek között elnáspángolta, hogy csak úgy porzott. Mi meg csak a hangszerek biztonsága miatt nem fetrengtünk a nevetéstől...

A hajnali ködből előbukkanó lovasroham képe nem tudna úgy belém égni, mint amikor megindul a tömeg a színpadra. Azt hiszem Zsombor fejben valami vízilabdameccset játszik a biztonsági őrökkel. Legalábbis az állás szerint: első negyed Biztonságiak – Kerekes Band 1:3. Megint felhívta a tömeget, mire a biztonságiak válaszul lekapcsolták a fényt meg hasonló, a tömeget pedig szigorú szemöldök összehúzás kíséretében példásan levezették a színpadról. Itt szeretnék köszönetet mondani annak az ismeretlennek, aki tartotta a mikrofont azután, hogy már lábbal nem tudtam. Az incidens után pedig hosszú másodpercekig kellett küzdöttem azért a mikrofonért, mert alulról valaki mindig meg akarta szerezni.

Miután felszántottuk a színpadot és a rock&roll magvait elvetettük, jóleső érzéssel vonultunk be az öltözőbe.

Alma.

Dió.

Kalandjaink itt nem értek véget: beszélgetésekbe keveredtünk, expedíciót szerveztünk némi étel beszerzésére (de így tett más is, mert mire N.Csabival a pörköltös üsthöz értünk, már csak a hűlt helyét találtuk). Na mindegy, irány a kocsma! Ott aztán ittas hallgatóság esett neki N.Csabinak:

• Figyelj má'! Hallottad a Kerekest?

• Igen. Hallottam – jött a némileg meghökkent válasz.

• Jók voltak.

• Hát...

• De már nem az igazi. Már nem azok akik régen voltak.

• No? - meghökkenés megint

• Figyelj, má' csak a pénzé' csinálják – súgja N.Csabinak.

Erre aztán nem tud mit mondani az ember, inkább a röhögéstől fuldokolva issza a sört. Viktor közben beszélget a sarokban, mikor egy feldúlt hölgy ront rá:

• Engem ezen a fesztiválon mindenki csak meg akar dugni!

• Ööö...

• Unom már, elegem van belőle, hogy csak a szexre kellek a pasiknak! - ebben a pillanatban egy szintén ismeretlen, ám annál jobban elázott fiatalember hajol közbe:

• Jól halottam, hogy szexről van szó? - mire zavart szünet a válasz.

• Figyelj' – mondja a fiú a lánynak és elkezdi a pénztárcájában lévő pénzt keresgélni - Figyelj, van itt nálam izé...  négyezer négyszáz forint. Ennyiért megcsinálhatlak?

Zárásként azért tisztában kell lenni azzal, hogy Panyola a világ egyik legjobb helye ám! A polgármester kimondottan büszke, hogy van egy „stresszmentes terület” a falu határában. Na nem a világ vége, de onnan már jól látszik és se wifi se mobil nem működik ott. Ha veszel egy házat a faluban, kapsz hozzá egy darab Szamos partszakaszt is, a boltban pedig a legtermészetesebb, hogy kávét csinálnak neked, és azon sem csodálkoznak, ha másnaposan tántorgó fesztiválozók éppen fürdőgatyát szeretnének vásárolni a kenyér mellé...

(töredékek egy szédűt estéből)