A turné második állomása Jászfényszarun volt, utunk oda vezetett. Múltkor említettem, hogy a vasvári bulin mindent a legapróbb részletekig egyeztettek. Nos, itt is majdnem, de itt az időpontok betartása volt a legkiemelkedőbb kérdés. De tényleg, többször voltam én magam is fültanúja olyan beszélgetéseknek, amik a beállás és a lepakolás idejét taglalták. Jó van, van ilyen katonás rendezvény is, na!

A szűkös időkeretek miatt megállapodtunk az előttünk fellépő zenekarral (Régiposta Zenekar), hogy Viktor nyugodtan püfölheti a dobfelszerelésüket, de ha nem szól jól, akkor el lehet püfölni őket is. Vagy valami hasonlóról állapodott meg a két dobos egymás között. Innen üzenjük a dobosnak, hogy a minimum méltán kiérdemelt cd-ért jelentkezzen, vagy majd Viktort rugdossuk a kapcsolatfelvételért.

Mielőtt elkezdődött volna a rendezvény zenei része, egy bevonulás szemtanúi lehettünk: a Dűvő felvezető muzsikájával díszes kompánia érkezett hosszú sorban. Volt ott polgármester még Lengyelországból is, koreai cégvezető (ekkor esett le az időpontok betartásának fontossága) és rengeteg néptáncos. Miközben a szokásos ünnepi beszédek zajlottak a színpadon addig a zenészek (Dűvő, Kerekes) valamint a táncosok jól megérdemelt vacsorájukat fogyasztották. A szervezők előrelátók voltak, elég tekintélyes távolságot jelöltek ki a színpad és a szabadtéri kajálda között – nehogy zavarja egymást a két csapat...

• Figyeljetek má'! Az nem az ott a Kukori Pista? - kérdezi váratlanul N.Csabi. Tőlünk.

• He? - fordulunk a tömeg felé, de hát ki a franc az a Pista, hüledezünk magunkban, de vagyunk már annyira diplomatikusak, hogy senki hülyeségét ne kérdőjelezzük meg.

• Na, de tényleg, nem ő az? - erősködik N.Csabi – Abban a piros felsőben és fekete szoknyában!

  Tudtuk mi ám, na! Azonban a szervezők közül nem lehet mindenki felkészült egy ilyen váratlan fordulatra. N.Csabi le is csapott.

• Szia! Figyelj csak, az ott nem a Kukori Pista?

  Ez aljas kérdés volt, mert a tömeg jelentős részét néptáncosok is alkották, akik között hagyományosan elterjedt egy-két olyan becenév, amit nyilván nagyapjuk korában használtak legutoljára: Savanyú, Kukori, Göndör meg hasonlók. Na egy ilyen néptáncosokkal tarkított tömegre mutatva ezt kérdezni...

• Ööö... melyik? Nem látom.

• Hát az ott, a piros felsőben, fekete szoknyában.

• Ööö... hát nem is tudom, nem ismerem.

Na szóval így kell vigyázni N.Csabival, mert sose' tudhatod mikor komoly és mikor nem. Azonban ez jó példa, hogy megmondhassam mire jó a sapkám. Azonkívül, hogy jótékonyan eltakarja a tűző napfényt és a reflektorok fényét, nagyon jó álcázó technika. Amikor az ember úgy akar röhögni magában, hogy ne lássa senki, akkor csak szépen lehajtja a fejét és kész.

A színpad előtt székek, rajtuk néhány ember üldögélt, érdeklődve figyeltek. Aztán ahogy besötétedett, belecsaptunk a buliba. Úgy gondoltam, hogy nem fog érdekelni, hogy előző nap mi történt, nem fogja a kedvemet szegni semmi, néha nagyon jól működik az eltereléses technika. Nem is húztam fel magam, tudtam egy-két apró részletre is figyelni. Az egyik ilyen apró részlet egy bazi nagy újkenyér volt, ami pont tőlem balra volt elhelyezve a színpad sarkára. Ritkán eszek kenyeret, ezért különösen ínycsiklandozó volt, ahogy ott illatozott. Meg is volt kezdve – gondolom az előttünk lezajlott ünnepség keretei között szeltek bele, de szegény ott árválkodott, többször gondoltam rá, hogy jól bele kellene harapni...
 

Az időközben gyarapodó azonban ledermedő közönség csak akkor oldódott fel, amikor a színpadra lépett a Fedémesi Asszonykórus. Ők csini népi rucikban, mi szokásosban adtuk elő a Gyere kislány, gyere c. számot. Mit mondjak, nagyon jó volt! A közönség derékhadát alkotó visongó tinédzsereket (valószínűleg utánpótlás néptáncosok) Zsombor aztán könnyen a színpad elé terelte, ami előtt egy biztonsági zónát jelöltek ki korábban. A koncert végére természetesen múlt időbe lett áttéve a zóna. (Szép találat, de bocs - könnyű volt.)

Mostanában Zsombor egyre jobban produkálja magát, amikor a fellépések végére érünk és a bemutatások következnek. A rétesfesztiválon kábé tizennyolc különböző rétest ettem meg az bemutatása szerint, köztük kagylósat, rántotthúsosat, szalonnásat és meggyeset is, Jászfényszaruban OKJ-s mezőségi brácsás lettem, aztán felkért, hogy akkor húzzam el a „Most múlik pontosant” három húron. Aha... Erre a bemutatósdira még vissza fogok térni előbb utóbb.

Elég korán értünk haza, volt vagy tizenegy óra, de nem tudtam aludni, mert idegesített a tény, hogy másnap huszadika, minden bolt zárva, és nem tudok tejet szerezni másnap a reggeli kávémba. Ezért felkerekedtem, de ha már így alakult, gondoltam lenézek a Dobó térre, hátha akad ott valami tánc, mulatság stb. Éppenséggel akadt, de a néptáncfesztivál borfesztivállal kombinálva nem tudott izgalomba hozni, inkább elszomorított. Francnak kell ilyen hülye önmegtartóztatásokba esni! Úgy éreztem magam a Dobó tér kellős közepén, mint aki a leghaszontalanabb része az egész rendezvénynek. Vettem is inkább egy zacskó tejet.

Néhány fotó a buliról itt. Köszönjük! Egy képet kölcsönvettem, ha nem baj:)