Az előző nap rémségei után csak jobb jöhetett, gondoltam, de nem. Mert elfelejtettem, hogy korán kellett kelni. Olyan isten nincs, hogy én most ilyen állapotban. Egy lépést sem, baszki, hát nemhogy futni, de lépni nem bírok anélkül, hogy a fogam ne csikorgatnám… De tesóm kegyetlenül kirángatott az ágyból, így hát irány a háború! Na jó, legfeljebb aljas fegyverkereskedő lehettem, nem bokorugró, azért csak kilátogattunk a harctérre. Persze 30 fokban üldögélni nem nagy mulatság, főleg abban a tudatban, hogy nemsokára kész a bográcsos akármi, ÉN pedig nemsokára – értsd: kóstolás nélkül – húzhatok haza, mert pálinkafesztiválra kell menni. Még ilyet.
Pestre csak hárman, N.
A pesti parkolás rémálom. Alig álltunk meg egy pillanatra, amikor előttünk kiugrott egy autóból két arc, irdatlan nagy kerékbilinccsel és elkezdtek egy autót odaszegezni az aszfalthoz… Mivel mi mentünk rendezkedni a szervezőkkel mondtuk
Szerintem csak négy gyümölcsből lehet jó pálinkát készíteni: szőlő, meggy, cseresznye és barack. De ez szigorúan az én ízvilágom, másnak nyilván másfajta ízek tetszenek. Szerencsére megtaláltam a kedvemre való törkölyöket és meggyeket, szóval alaposan felkészültem a pörgésre. No és három feladatot is végre kellett hajtanom: a, fájdalomcsillapítás helyi érzéstelenítéssel (ezek sajnos nem estek egybe), b, Dani kényszerítése 70%-os pálinka megivására (nem kellett annyira kényszeríteni) c, titkos küldetés az Alkotókör részére. A fogyasztás és Maszkuráék mellett döntöttünk, vidám zenét nyomtak, jó szöveggel. Az volt a szerencsénk, hogy amikor befejezték akkor kezdődött a mi előadásunk, és így a nézők nem oszlottak meg és egész tisztes tömeg gyűlt elénk.
Mivel világosban játszottunk a fénytechnika nem volt átütő erejű, csak később, sötétedés közben vált láthatatlanná a közönség. Eleinte klasszikus félkört vett fel a tömeg, kihagyva így egy jókora táncteret. Üresen. Nem tudom miért van ez, én is így tennék biztos, de vagy a hangerő vagy a félénkség miatt nem jöttek közelebb az emberek.
Alig volt olyan koncertünk eddig, hogy ne változtattunk volna sorrendet. Viktor és Zsombor már-már metafizikai magyarázatokkal érvel egy-egy szám sorrendbeli helye ellen vagy mellett. Nekem mindegy, csak menjen a tánc. Szerintem úgyis tánczenét játszunk. Valahol hallottam, hogy csűr-dance-floor-t, vagy mit. Szóval telt-múlt az idő, amikor egyszercsak megjelentek a táncolók is és valami fergeteges ereszd el a hajam kerekedett. De tényleg, még körbe is álltak és mindenkinek lobogott a haja meg nevetett. Nagyon felszabadult estével lettünk gazdagabbak úgy gondolom, és valahogy - az érzéstelenítés miatt talán? – nem volt kínkeserv a színpadon. Persze a szokásos komplexus ismét megvolt, végig, de már csak így működök.
A buli végén cd-k is gazdát cseréltek. Itt jegyzem meg, hogy lógok 500 forinttal még, aki magára ismer jelentkezhet bármelyik koncertünkön, megkapja. De a legjobb az volt, amikor egy pár odajött és érdeklődött, majd rátértek arra, hogy lagziba fellépünk-e. Én mondtam, hogy részemről oké, benne lennénk, csak hát ekkora hangerő a minimum, mint most volt, és hát a násznépet jól el is üldöznénk. Rezzenéstelen arccal válaszolták, hogy ez a cél. Belegondoltam azóta, hogy tényleg mekkorát szólnánk egy lagzin. Jáj. Viszont azt az élete végéig megemlegeti – a pár, a násznép, és mi is, szóval bátraké a szerencse és egy esküvő.
Hazafelé feküdtem a buszban és a holdat bámultam, mert végig fenn volt a felhőtlen égen és bár előző nap volt teljesen teli, mégis igéző látvány volt.