Kerekes Band 06.04. Millenáris Fogadó
Mindenkitől elnézést kérek, hogy nem tudtam hamarabb jelentkezni az írással, de úgy alakult, hogy a hivatal besorozott egy konferenciára, és csak most jutottam billentyűzethez. No de jöjjön a beszámoló!
Zsombi szétszervezte magát. Hogy a fenébe lehet összehozni a 400 kg padlóburkolót, egy rakás platinalemezt és a koncertet… a csempe bánta. Araszolás Budán a dugóban eléggé lehangoló, de reméltük, hogy a beállás és a jó koncerthangzás kárpótol bennünket. Némi tökölés azért kialakult a bepakolással, mert a lassan 3 m³-t kitevő hangszert és kiegészítőket senkinek nem volt kedve átcipelni a forgalmas utcán a parkolótól a színpadig.
Hmmm… találós kérdés: ha 1 m³ hangszert 4 zenész 10 perc alatt pakol be, akkor 3 m³ hangszert 5 zenész és 1 hangosító hány perc alatt pakol be? Rávezető megoldás a poszt végén.
Legnagyobb rémületünkre a Millenáris Fogadó-jában a székek le voltak rakva, vagyis táncnak alig maradt helye. Rögtön jeleztük, hogy ez így nem, és kellemes meglepetésemre a rendezők/személyzet készségesen vállalta a pakolást, átszervezést. Még dobogót is hoztak Viktornak. Lassan el tudtuk kezdeni a beállást, a probléma a platinalemezek körül alakult ki. Ugyanis hogy jutnak el a Millenárisba? Ám mint minden szállítással és pakolással kapcsolatos dologban, így ebben is N.
Beállás. A rögeszmém. Sikerült elhúzni, így nem is sikerült jól, mint később kiderült. Két nappal később vissza is tértünk a problémákra, amik maguktól érthetően a 2400 Hz körül voltak… tudjátok, nekünk vannak hivatásos denevéreink, pontosan 3 db. Dani eteti őket, időnkét szabadjára engedi őket, olyankor vért szívnak de tanulnak. Most is elszálltak, keringtek pár kört a vasláncok és daruk meg gerendák maradványai körül, aztán visszatértek és a 2400 Hz-ről meséltek.
A koncert kezdése hivatalosan 20.30-ra volt kiírva, de némi kését beleszámoltunk. A fennmaradó kis időben a Vaskapu Utcai Alkotókör Bizottsági Ülését tartottuk meg a szomszédos sörözőben, és eldöntetett, hogy a Borsodi Fonó-t kiegészítjük némi nevetéssel.
A koncertről vegyes érzelmeim vannak. Sikerült némileg dekomplexiálnom magamat. Egy régi, mezőségi mesterek által használt módszerrel sikerült kikalapálnom egy komoly csorbát a hangszer megszólaltatásával és az önérzetemmel kapcsolatban. Ez rendkívül megnyugtatóan hatott rám. Persze a nap vége még messze volt…
Nem tudnám megmondani mennyien voltunk, kb. 150-en gyűltünk össze. Ütős sorrenddel jöttünk ki, a közönség vette a lapot, bár táncolhattak volna többen is. Szinte mindenkit láttam, arcra is, mert az alkonyati fények nagyon jól bevilágították a teret és a refik nem voltak bántóak. Zavarban is voltam, nagyon nagy zavarban. Azt sem tudtam kire nézzek. Sok ismerős volt ott.
Jól éreztem magam a színpadon, nem volt semmi frusztráció. Nem voltak népzenészek, nem voltak világzenei megmondók, csak zene. Zene és tánc. Tánc és mulatság.
A koncert vége felé Dióssy Ákos, a Kispál és a Borz (meg más együttesek) billentyűse átadta nekünk a Pimasz c. album platina lemezét. Ákosról tudni kell, hogy ő volt, aki az album felvételeit készítette, és olyan szövege van, hogy ember nem bírja röhögőgörcs nélkül.
Ám mint minden jónak, a koncertnek is vége lett. Így nem maradt más hátra, mint néhány ráadás szám a rajongók lesújtó, majd a mennyekbe emelő tekintete mellett. Szóval a Sors. Ami üldöz, és rajtam nevet. A koncert végén általában cd-ket árusítunk. Sikerült is jópár cd-t eladni, és legnagyobb örömünkre sokan még aláírásokat is szerettek volna a borítókra. Ekkor történt a baj. Nem az, hogy odaszaladtam az ismerőseimhez, hogy megköszönjem, hogy eljöttek és elbúcsúzzunk, hanem hogy a az A38-as koncertes baleset után megint kiment a bokám. Ugyan az, amelyik akkor is. A Fogadó előadó-terme egy kézilabda pálya nagyságával egyenlő. A belmagassága is kb. Szóval egy kézilabda pályányi területen HOGY A BÜDÖS FRANCBA TUDOK BELELÉPNI EGY TENYÉRNYI LUKBA??? EGY KIBASZOTT 2000 m2-es FELÜLETEN???
De beleléptem, jobb lábbal, és ki is ment. Megint. És az agyam ekkor ledobta a vezérműláncot. De csak azért, hogy pár perccel később 7. sebességbe kapcsolva, sokkos állapotban éljem meg a következőket:
Annak idején Márk, az Írországba szakadt magyar srác mindenhova elkísért bennünket, és később koncertet is szervezett nekünk. Riszpekt. Most is ott volt, de volt vele egy ismerőse is, aki TÖRTÉNETESEN orvos, és Viki. No jó, pszichológus, de mentős volt valaha, és azonnal rendelt a bárból 2,4 kg jeget és konyharuhát a bokámra. Mert hogy annak vége. Nekem pedig közben az agyam vacillált, hogy akkor most könnyeim potyogjanak, vagy eszelősen röhögjek a fájdalomtól és a groteszk helyzetkomikumtól. Aztán már az volt a téma, hogy melyik kórházba visznek be – röntgenre…
Mindenkit megnyugtatok, hogy nagyon komoly sérülés nem történt, bár orvos nem látta, csak egy kedves lány aki nem emlékszik arra, hogy látta.
Ja és itt kérek minden aláíráskérőtől elnézést: bocs, de a baleset miatt iszonyatos késztetést éreztem arra, hogy valakibe belerúgjak egy nagyot. Nem belétek :)
Záró és egyben rávezető kérdés: Ha II. Béla 10 év alatt 12 dekrétumot hozott meg, akkor IV. Béla 23 év alatt hány dekrétumot hozott meg?
