Elsősor - odakeveredtünk, na

Elsősor - odakeveredtünk, na

Hajdúszoboszlói Folkhétvége

2009. július 28. - Don Eszkóbár

 

Reggel 10 körül azért sikerült elindulnunk Vigántpetendről. Mindannyiunkat megtörte egy kicsit az este, de a buszban, az úton a történtek felemlegetésével hamar elmúlt minden szúrás, görcs és merevség. Főleg, hogy olvashattam a könyvet. Azt várom, hogy N.Csabi mikor kever már le nekem egy sallert, hogy ne olvassak már ilyen hülyeségeket, de amíg nem teszi én teszem…
 
Átvágtattunk az országon, de közben megálltunk ebédelni, meg benzinkútnál, meg inni, meg benzinkútnál. Azért délután négyfelé megérkeztünk, ahol kisebb kérdőjelekbe botlottunk, hogy akkor most legyen beállás, vagy közvetlenül a koncert előtt, vagy húzzunk fürödni. Aztán maradtunk hangbeállni, ami mint később kiderült jó döntés volt, mert nem kellett fél órát eltökölni a koncert előtt.
 
Jól összelőttük a rendszert, a brácsa is úgy szólt, mint egy ködkürt, úgyhogy mehetett mindenki a dolgára. Ki aludt, ki fürdőzött, én hűs italokat ittam és népzenét hallgattam a nem messze lévő kisebbik színpadon fellépő zenekartól. Közben kiadós felhőszakadás. Utána az előttünk fellépőket hallgattam, és közben megállapítottam, hogy rendkívül gyorsan esik a hőmérséklet. Ájjáj.
 
Egy kávé és rajongói pizza leküldése után már a koncertre hangolódás következhetett, és bíztam benne, hogy a reflektorok fénye mellett azért jut majd némi meleg is nekünk. Az előző koncert után hirtelen eltűntek az emberek, de a második számtól kezdve egyre többen és többen érkeztek a térre, és a fenének nem akartak továbbállni. Eléggé fura helyzetbe kerültünk, az előző posztban említettem ezt a tömeg-táncoltatós jelenséget. Előző nap ugye 30 ember rúgta le a csillagokat az égről, ma meg 300 ember állt nyugodtan, már-már várakozóan előttünk. Zsombit a frász kerülgette, nekem épp elég bajt okozott a páratartalom drasztikus változása, nem ez volt a legnagyobb bajom, Viktor meg nem tudom mennyit látott a tömegből. Azonban a megoldásra rájöttünk: vegyük a szoboszlói átlag vendéget, aki egész nap fekszik a napon, meg úszik, meg lángost eszik sörrel persze, aztán az eső hazazavarja. A szállásán/étteremben jól bevacsorál és naptól kiszíttan, erőtlenül bejön a város közepére hallgatózni. Na, hát ennek az embernek tuti semmi ereje nincs táncolni, mozogni. Mivel tapsoltak és nem mentek el, ráadást is kértek és még cd-ket is vettek, úgy gondolom sikerként könyvelhettük el a fellepést.
 
Aztán ott volt még az igazi kérdőjel, no nem nekem, azzal már leszámoltam magamban. A népi arcok, akiknek keze ökölbe szorul, arcuk megfeszül és legszívesebben elküldenének minket messzire, hogy a) ne gyalázzuk a magyar népzenét, b) most már ők is akarnak szerepelni. A b) opció oké, az a) ostoba hozzáállás, hisz mi nem népzenélünk ugye…
 
Sikerült sok cd-t eladni, de most már fixisten, hogy bevezetünk egy előzetes autogramozási rendszert, mert ha hirtelen rengetegen esnek nekünk, hogy kell aláírás (ami jó érzés), a színpadról nem tudnánk lepakolni, a néptáncosok mégcsúnyábban néznének ránk – kivéve a progresszív mosolygósokat – illetve végtelen káosz alakulna ki akörül, hogy vajon melyikünk, melyik borítót írta vagy nem írta alá.
 
Mivel mindenki kivolt a már-már kötelező tévé interjú és hosszas búcsú után hazaindultunk. Várt az ágy, meg a másnapi vörösboros vaddisznópörkölt bográcsban, úgyhogy erőt kellett gyűjtenem nekem is.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr151273830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HegeDzsoni 2009.07.28. 19:24:18

Akivel beszéltünk ismerőssel, az vagy miattatok ment ki, vagy akkor szeretett belétek...

Don Eszkóbár · http://egriugyek.hu 2009.07.30. 08:34:52

@HegeDzsoni: Ó köszönjük! :) Gyertek a többi koncertre is és hozzatok minél több belénkszeretőt! :)
süti beállítások módosítása