Egy hónapon belül másodszor léptünk fel majdnem ugyanazon a helyen, mindössze pár méter volt a különbség a színpadok helye között. A balatoni boros fesztivál után ismét az Erzsébet téren lehettünk, most a Belvárosi fesztivál keretében, pénteken, nyolc órától. A fesztivál több színhelyen zajlott, egymástól nem túl távol, mondhatni hallótávolságban több színpad is el volt helyezve, ahol tematikus zenék és előadások zajlottak. Gondolom nem nagy meglepetés, hogy mi a világzenei színpadon léptünk fel.
Mikor megérkeztünk, rengeteg emberen kellett keresztülvágnunk magunkat. Ugyan a park bejáratánál egy tábla hirdette, hogy kutyával és gördeszkával tilos belépni a területre, ennek ellenére kutyákat, gazdijaikat és gördeszkásokat kényszerítettünk a járda elhagyására. Nem állhattunk túl sokáig a helyünkön, mert kiderült, hogy a fesztivál kerületi rendezés, azonban a füves terület a főváros tulajdona. Na, nesze neked jogalkalmazás. Ez a jog megtestesülésének az a fajtája, amit nem szeretek. Beálltunk hát valamivel arrébb, az áramelosztó kiskocsi után, amitől meg úgy nézett ki, mintha a mi utánfutónk lett volna. Csókolom, jöttünk feltörni a burkolatot! Mondjuk a busz is elég hülyén festett a színpad mellett…
Előttünk bolgár táncokat és zenét adtak elő, néhányan körtácoltak, többen a füvön hemperegtek vagy csak simán üldögéltek. Volt lacikonyha, meg mindenféle italok, de inkább szétnéztünk a különböző színpadok körül. Megállapíthattuk, hogy a miénk elég nagy és jól felszerelt volt, a hallgatóság még nem volt nagyszámú, de a konstellációk szerint az este magában hordozhatta egy jó buli lehetőségét. Az utóbbi napok időjárása eléggé kiszámíthatatlan volt, a harminc fok és a jégeső is be volt kódolva, de senkinek nem hiányzott egy színpadi gyors pakolás zuhannyal nehezítve, a menekülő közönség visítozása közepette…
Budapesten azért is jó játszani, főleg szabad ég alatt, mert rengeteg új hallgatónk lehet, akik még nem hallottak bennünket. Ilyenkor megállhatnak, nincs fogyasztási kényszer, előbb utóbb még sötét is lesz, akkor pedig szabad a gazda. Így is lett, ahogy elkezdünk játszani, egyre több ember gyűlt körénk. Ami érdekességszámba ment az a fotót készítők és a kamerával mozgolódok nagy száma volt. Némelyikük olyan vehemenciával filmezett, mármint olyan gyorsan rohant fel és alá előttünk, attól féltem eltapos valakit amiért/ami után meg majd jól megverik. Hogy amúgy milyen anyagot tud így összerakni, az az igazi kérdés… Viszont nem emlékszek arra, hogy felléptünk volna valaha úgy hogy egy időben ennyi optikával néztünk volna farkasszemet, eleinte a hallgatóság nem is fért a színpadhoz. Na igen. Eleinte mindenki ülni akart, aztán a hátulról érkezők, akiket a még hátrébb lévők nyomtak előre, majdnem beletaposták az ülőket a földbe, akik aztán úgy döntöttek, hogy feloszlatják az ülést, és indulhat a tánc.
Lehet, hogy csak a folyamatos megfelelési kényszer, vagy nem tudom mi miatt, de már megint közbejött valami, amitől személy szerint nem éreztem átütőnek a hangulatot. A közönségre nincs panasz, szigorú „A” osztály, inkább én voltam szétszórt, kevésbé tudtam figyelni, legalábbis a koncert elején. A végére azért már el tudtam engedni magamat és némi ugra-bugrálást is előadtam, de még nem vagyok a régi. Vagy az új.
Örömmel látom azonban az egyre növekvő létszámát azoknak az embereknek, akik visszajárnak a koncertjeinkre, akikkel jókat lehet haverkodni. Amúgy meg nem vagyunk, nem vagyok akkora sztár, akikhez nem lehet odamenni és kérdezni. A koncert után akadt elég beszédtéma, akadt beszélgetőtárs is, és miután behajigáltuk a felszerelést az autóba, maradt még némi idő beszélgetni és lelazulni. Nem értem, hogy miért vagyok megint ilyen szezon eleji formában, sokkal lazábbnak kellene lennem. Nem baj, alakítom magam és kész!
Remélem, hogy a koncert jól esett mindenkinek, mi szerintem jól szóltunk, az arra érzékenyek pedig párjuk keze után az asztrológiai magyarázatot is megkaphatták, miért is alakulhatott ilyen jól az este.
(Tréfás ajánló:)
http://mandiner.blog.hu/2010/05/28/hetkoznapi_roganizmus_cxiv_belvarosi_fesztival
