A portugáliai Sendim nem volt nagyon messze innen, “csak” kb 200 km-re. Nyugodtan mondhatom, hogy az itteni fesztivál (Interceltico Festival) egyetlen színpadja minden várakozást felülmúlt. A szervezés és a kivitelezés vérprofi szakértők keze nyomát viselte magán. Nehéz egyetlen helyről általánosságot mondani, így csak annyit, hogy a portugál foci valamint a hotel kávéja mellett a fesztivál is kitűnő osztályzatot érdemel.
A beállásokat az életem végéig utálni fogom valószínűleg. Azért fogom utálni, mert univerzális axiómaként rögzült, hogy a beállásra vagy várni kell mert elhúzódik a tökölés miatt, vagy elhúzódik valami technikai probléma miatt és várni kell. Vagy az előbbiek tetszőleges szintézise jelentkezik és várni kell. Vagy egyszerűen csak 43 fok van közvetlen napfényben. Az előző napokban brácsára rakódott gyanta lassan, olvadtan folyt le a hangszerről. Beállás után zuhany és egy meccs megtekintése a tv-ben A koncertre már jóval hamarabb elindultunk, mint amit a magyar viszonyokhoz szokott fellépő elgondol. Konkrétan sehol senki nem volt fellelhető, csak három-négy raszta árulgatta a fülbevalókat. Nem tudom milyen piaci megfontolás vezette őket arra, hogy pont olyan fülbevalókat árusítsanak, amikből csak egy darab volt, és véletlenül sem egy pár. No mindegy ez csak egy kis kitérő volt. A koncert aztán a felvezető szöveg után el is kezdődött rendben – a többiek számára. A brácsa vagy a dibox vagy a mittomén nem szólalt meg, így a színpadon lázas sürgés-forgás alakult ki a helyzet feloldására. Közben egyre több ember érkezett a színpad elé, így egyre több ember láthatta a kínlódást. Aztán a dibox bütykölése és a hangszer cseréje megtette hatását és a merőben új helyen történő belépés megadta a koncert hangulatát. Már amennyiben hasonlíthatjuk ezt egy boxmérkőzésre, ahol a boxoló az első balhorgot bekapta és a sokkból lassan mászik ki.
A koncert látványosra sikerült, nem utolsó sorban a lehengerlő hangerőnek és a színpadi látványelemeknek köszönhetően (ködöt illetve a szivárvány színen túlmutató oktarin ragyogást emelném most itt ki.) Zsombor egy egész napot szánt a portugál nyelv igazán alapszintű kifejezéseinek elsajátítására, azonban tanár nélkül, pusztán autodidakta módon tudott csak felkészülni. Amikor megszólalt, mindíg féltem, hogy valami baromságot és sértőt is mond, de mivel nem tudok portugálul, ezt sem megerősíteni sem cáfolni nem tudom.
Ismét hanyagolnám a mély elemzést, azonban tudnunk kell, hogy Portugáliában már más időzóna van használatban. A portugálok felettébb ragaszkodnak is ahhoz, így nem csoda, hogy repülőstartot vettünk reggel. A fürdőszobában ért minket a riadó.: “Indulunk!” Félig már a wc-én ülve nagyon komikus hatást lehet elérni hallván ezt a beszólást.
Madridba már szinte azonnal megérkeztünk, noha a rendőrök – Phil által “Fuck Babylon!” felkiálltással aposztrofált - megjelenése keresztülhúzta számításainkat. Mivel hárman nem voltunk bekötve igen borsos büntetésre számíthattunk volna, ha Csabi és Cesar felesége ki nem magyarázták volna helyzetet. Így már csak egy kis reptéri bolyongás tudta kedvünket szegni.
Amennyiben Spanyolországból utaznak haza, felhívom figyelmüket pár használhatónak tűnő dologra. Először is, ha lehet, a lábdob megszólaltatásához szinte nélkülözhetetlen lábgépet adják fel poggyászként, a fedélzetre csak kórós szerencsejáték-függők próbálják megkísérelni felvinni. Másodszor, amennyiben van rá mód, semmiképp se alakítsanak ki alumínium védőburkolatot az effektek védelmére, mert a reptéri személyzet számára az vörös posztó. Akkor dobálózni kezdenek. Az alumínium látványa arra készteti őket, hogy barbár módon össze-vissza hajigálják és tördeljék azt, még akkor is, amikor a feladó mindössze 3 méterre áll a színhelytől. És végül csak azoknak, akiknek acélból vannak az idegeik: nyári szabadságok idején ne próbáljanak csomaggal utazni Madridból Budapestre, mert csomagjaik 30 -100%-át jó eséllyel nem látják viszont leszállás után.
Mivel én is cinikus és kiábrándult vagyok, nem részletezem a Ferihegyen ránkzúduló cinikus és kiábrándult reptéri csomagkiadási procedúrát, amit csak tetőzött az a tény hogy három napig nem jutottam hozzá az ibériai útról szóló feljegyzéseimhez. Arról nem is beszélve hogy rajtam kívül ki az a hülye, aki az összes személyi iratát, a kedvezményes könyvvásárlásra jogosító kártyáit, illetve a bankkártyáját is a csomagjában hagyja? A PIN kóddal együtt...
Kis ízelítőnek így két koncert közé beillesztve, ezt tudtam adni nektek. És találkozunk Egerben, április 30-án 23.59-kor. Vagy kicsivel előtte és akkor megiszunk együtt valamit.
