Másnap – noha reggel hűvös szélben lengedező nyugágyban hűsöltem és lelkiekben készültem – ismét megizzadtunk a mikrobuszban, ahol már egyel többen utaztunk. Előző nap csatlakozott hozzánk, az akkor még bérelt autót vezetető írországi manager-ünk, Phil is. Az előttünk lévő 650 km-es táv gyorsan, jó hangulatban telt volna el, ha nem lett volna olyan hosszú az út. Célunk Milagros, a Milagros Fesztivál nevét adó település. Valahogy egy nagyvárosra számítottam tudat alatt, de ha lehet még kisebb városba jutottunk, mint az előző nap. Ennek ellenére a technika javulást mutatott. Sajnos technikai ismereteim nem teszik lehetővé a három vagy négybetűs márkák neveinek megjegyzését, csak onnan gondoltam, hogy jók vagyunk, hogy a többiek áradoztak. A városka főterén állt a színpad. No igen színpad. A Nadal - Federer teniszdöntőt igen bajosan tudták volna megredezni a maradék helyen –  és a nézők tribünjéről nem is beszélek. Megint szuper technika, fények és teljes ellátás. Sajnos az ottani 2 euroba kerülő rose álló helyzetből mosta le az itthoni csúcskategóriákat, ám legyen ez az én bajom. Nagyobb bajnak tűnt, hogy sehol a közönség, illetve  a hőmérséklet úgy csökkent, hogy már a saját lélegzetünk is látszott! Aztán, mintha csak vezényszóra megjelent rengeteg helyi lakos és civilizált módon egy sarokba helyezett szék-halomból egyesével felállította magának(!) a nézőteret. Megjegyzem a koncert végén úgy pakolták el a székeket a helyükre, mintha rájuk parancsoltak volna.. Gyorsan és pontosan. Azért elkeserítő látni, hogy mások maguktól képesek felismerni az alapszintű szociális, együttélésünket nagyon megkönnyítő összefüggéseket. És akkor most magam elé képzelem  az előbbi helyzetet Egerben, a Dobó-téren. Bármilyen tekintetben...

Milagros rendkívül hasonlít Nagyrédére! Minkét hely arról híres egyébként, hogy állat módján szólt a brácsa itt is és ott is. A helyiek szőlőművelési valamint borkészítő tehetsége ehhez képest elhanyagolható. Nem mehetek el azonban a tény mellett, hogy Milagrosban nem volt jellemző, hogy a hűtőről vezették volna ki a színpad hangosítását meghajtó áramot, így nem is ment el az áram amikor kinyitották a hűtő ajtaját...

Az előző napi koncert olyan ülős bulinak indult ami fergeteges táncolásba csapott. Itt mindenki a helyén maradt, bár sokakban ott mozgott a bugi. Egy régi tánckoreográfia jutott az eszembe a szépemlékű Lajtha Táncegyüttestől. A széki táncrendet  úgy adták elő, hogy a lábuk járt, ám az istennek nem keltek fel volna a székről.  (link keresés alatt)