A fellépéssel kapcsolatban a következő mottót vezetném előre: a zenész maradjon a hangszere mellett, bár attól még nem menti meg semmi, hogy hülyeséget csináljon. Majd egyszer kerítek valakit, aki jó latinos és lefordíttatom ezt a mondatot és kiírom a próbatermünk falára. De jöjjön a lényeg:
A telihold hatással van rám. Mielőtt mindenki arra gondolna, hogy holdkórós lennék, vagy kényszert éreznék a vonyításra, esetleg végtelenül romantikus alkat lennék elárulom, hogy nem, hanem komoly alvásproblémáim vannak ilyenkor. A kialvatlanság pedig koncentrációs zavarokat okoz – no ez az ami igazán zavar. Mert az álom kerülgeti az embert amit kávékkal űzne el, de a koffein csak az egyébként is lefáradt elmét noszogatja, mint valami állatidomár a krokodilt – olyan hosszú bottal, csapkodva – és egyébként is azonnal eltűnik a jótékony hatása, hogy átvegye a helyét valami bizarr állapot, ami egyszerre fizikai és mentális… Ilyen állapotban például ne csocsózzon az ember.
A hajón mégis rengeteg Tamással csocsóztam és rendkívül mulatságos élmény volt számomra a fenti okok miatt, hogy a porba aláztak, de azt nagyon előzékenyen, barátian tették – mint egy imbecillis szerencsétlennel. Régi probléma nálam az irányok felcserélése, ami a csocsózás esetében végzetes. Tökmindegy, hogy III.kerület TVE vagy BKV Előre csapatát gyengítettem éppen, irtózatos mennyiségű öngólt rúgtam azért, mert a kapust rossz irányba forgattam, vagy éppen rossz irányba toltam. Előnyömre váljon viszont az, hogy a pörgetést nem alkalmaztam, de csak azért nem, mert fogalmam sem volt merre fogassam a bábut… Szóval marad a zene, úgy gondolom, de ha még összeszedem magam, akkor – muhaha - Főnix FC néven visszatérek és elporolom az összeset.
A Binder & Krieglstein osztrák zenekar előtt léptünk fel, és kb 75 percet játszottunk. Az osztrákok elhúzták a beállást, úgyhogy már megint mirajtunk verték el a port, és alig maradt idő arra, hogy jól megszólaltassuk a hangszereket, belőjük a színpad és a tánctér hangzását. Ettől függetlenül az utóbbi idők legjobb hangzását értük el – ezt a koncertről készült live felvétel utólagos meghallgatása is bizonyította. Egyébként az a meggyőződésem, hogy a gyors beállások sokkal jobbak, mint az elhúzódóak. Ez tény, ez ellen egyelőre nincs érv. Nem tökölünk 800 Hz-nél meg nem piszmogunk ha éles, és mégis összeáll. Máskor meg megy a szöszmötölés és a végén egy kaptárra való felajzott darázs lesz az eredmény.
Valamiért nem gyűltek olyan sokan össze, ráadásul a labancok előadásáról a tömeg nagyobbik része el is távozott, ettől függetlenül jó hangulatú koncertet nyomtunk, talán lehetett volna hosszabb is. Előtte tejeskávé és vörösbor fogyasztása, ami az érdekes állapotba vezet. Hozzáteszem, a zenélésre ez az állapot jótékony hatással van, de legalábbis nem hátráltató. Szerencsére a fények inkább vöröses árnyalatúak voltak, kevésbé bántóak, és így jól látszott a tömeg, ami a már megszokott hármas négyes felosztásba tömörült. A műsor vége felé már egész sokan táncoltak, mozogtak. Aki ott volt, az jól érezte magát, persze biztosan voltak olyanok is, akik a tetőteraszos bulira alapoztak.
Egerből csak ezt hiányolom: egy állóhajót a Dunán. Tudom, ennek vannak akadályai, de hát ha hiányzik, na! Azért egy kenut egy kazettás magnóval ráengedni az Eger-patakra igazán mulatságos volna…
Több kedves ismerős is eljött, de sokat nem tudtunk beszélgetni, mert mindenki ment tovább, csak én estem ki a buli ritmusából egy sör és Krieglstein-ék mellett. De hát az estének még korántsem volt vége, az igazi, hamisítatlan horror még meglapult, várt, és fenekedett rám. Már vége volt az osztrákoknak is, és a táncparkettről is vagy haza vagy a tetőteraszra távozott mindenki, és elkezdődhetett a felszerelés visszapakolása. Be is tetris-eztünk mindent példásan, és már búcsúzkodás volt, amikor megtörtént a baj. Kiugorván a buszból, nem láttam a sötétben a járda padkáját és olyan idétlenül értem földet, hogy magam alá fordult a bokám, majd a hirtelen irány és lendületváltás miatt majdnem átestem a korláton, bele a Dunába. Azt se tudtam, hogy sírjak vagy nevessek ekkora balfaszságon. Azóta a bokám akkora, mint egy… mindegy, nagy és fáj. És akkor még előttem volt a másnapi pálinkafeszkós fellépés.
Ha ti is kikaptatok csocsóbajnokságon vagy esetleg bokaficammal küzdötök, írjatok bátran. Nekem annyi előnyöm van, hogy a hazaúton a live felvételt hallgattuk, és elemezgettünk.
