Csütörtök
A nagy nap. Amit mindenki nagyon várt, és lélekben arra gyúrt. Ez a nap volt a dublini Crawdaddy Clubban tartandó fellépés napja. Az általános reggeli elfogyasztása után (tükörtojás,virsli jellegű valami, hurka/black pudding/ és barna mártás – K.
Délkörnyékére volt megbeszélve a találkozó az előző esti fellépés helyén, ahol Phil megpróbálta behajtani a club tulajdonosától a 100 eurós tartozást. A hotelból történt kijelentkezés után ott álldogáltunk a járdán, elárvultan, vártuk az autónkat.
Phil meg is jött, és angol hidegvérrel, rezignáltsággal(?) jelentette be, hogy a dublini akciót lefújták. Franc bele… Mi éreztük, hogy ez nem Philen múlt, ő megtett mindent, de tényleg. Rögtön szervezni kezdett egy fellépést Corkban, a Tikki Lounge-ban, ahová az első este betértünk. Szóval húztunk vissza Corkba, hozzájuk.
Az azért jelentett valamit, hogy a lakás tele volt hasis-kockákkal, a fiú pedig anyunak sodorta a gyepet, nem? Az én eszemben pedig egyre csak az járt, hogy hogy bírjuk ki az éjszakát, hiszen szállás nem igen volt. Phil felajánlotta, hogy nála ellehetünk. Mint később kiderült el is voltunk nála.
A koncert előtt, meg úgy általában az egész nap során sehogy sem sikerült értelmes ételt ennem, és ez a fogyasztott sörök után meglátszott. A hangosítás-próbát, a beállást nyugodtan végigcsináltuk, a Corkon keresztül levezetett ralit röhögve, de kapaszkodva vészeltem át. Sikerült a brácsámat Philéknél hagynom, ezért vissza kellett menni felvenni. Az oda-vissza távot sikerült 7 perc alatt megtenni… Azt már írtam, hogy Cork némileg hasonlít San Franciscóra :)
A koncert nagyon jól sikerült, talán az egri Egalos bulihoz hasonlított: főleg abban, hogy gyenge hangminőség társult egy nagyszerű közönséghez, így végülis hatalmasnak és méltó befejezésnek értékeltük a gyorsan megszervezett bulit. Szóval le a kalappal Phil előtt! A koncert végefelé, a söröktől megnőtt önbizalom többször ugrálásra és magyaros hejgetésre késztetett. Húsz perccel az utolsó szám után egy ír csaj még mindig a Csángó Boogie-t fütyülte… Hoppá!
A koncert után ismét finom söröket ittunk, és fel voltam háborodva, hogy a földszinti kocsmáros nem akar kiszolgálni. Először másokat szolgált ki, aztán poharakat törölgetett, aztán asztalokat, majd eszébe jutott, hogy rendet tesz a teraszon, majd elkezdte bepakolni a székeket… Úgy döntöttem, hogy inkább nem veszek nála csipszet.
A koncert végére teljesen elkészültem, mikor megérkeztünk Philékhez, kb. 3 másodperc alatt bevonultam egy kanapé mögé aludni. Innentől semmit nem tudok mesélni, csak azt amit a többiek mondtak nekem. A többiek jót vacsoráztak, állítólag én is felkeltem, de nem kértem semmit, továbbá olyan füst terjengett az egész lakásban, mintha egy „füvész-keret” gyújtottak volna fel éppen… A többiek, míg én aludtam, megismerkedtek az afrikai zenei élet nagy egyéniségeivel… s többek között nagyokat röhögtek Youssou N’Dour bugyutára sikeredett „Roll back Malaria” című sebtében összeeszkábált és mégis nagy tömeg előtt előadott számán.
Péntek
Valamikor, állítólag Phil rám dobott egy pokrócot is, és
A repülőtéri férfi WC-ben sikerült magamat úgy-ahogy összerakni, még a fésűmet is megtaláltam! Szerencsére sokat nem időztünk a reptéren, mert a gépre hamar felszállhattunk, ám a gép 25 percet kellett várakozzon a budapesti légiforgalom miatt. Nem értettem, hogy a 2000 km-re lévő légforgalom hogy befolyásolta a corki indulást, és bevallom ma sem értem, de annyira fáradt voltam, hogy a légiutas-kísérőkkel folytatott szokásos beszélgetéseimet most el sem kezdtem, így rákérdezni sem tudtam a rejtélyre.
Budapestre kb. 12. 30 körül érkeztünk meg, és jó volt hazaérkezni. Jó volt a sok emléket hazahozni, az eseményeket megörökíteni és folyamatosan visszagondolni a sok baromságra :)