Elsősor - odakeveredtünk, na

Elsősor - odakeveredtünk, na

Múzeumok Éjszakája Zwack Múzeum 2009.06.20.

2009. június 22. - Don Eszkóbár

 

Das ist ein Unicum!
 
A megelőző hetekben uralkodó időjárási viszonyok alaposan megváltoztak. Napsütés és meleg helyett szürke fellegek és eső, nem az a klasszikus fesztiválhangulat. Nem lett volna ez akkora baj, ha nem a Zwack Múzeum udvarán kellett volna muzsikálni. De hát úgy alakult, hogy ott, aminek persze sajátos élményszámba menő eseményei is lettek.
 
Mivel a Múzeumok Éjszakája program keretében aznap két helyszínen is felléptünk, komoly logisztikai megoldásokat kellett bemutatnunk. Azt nem mondom, hogy hajnalok-hajnalán már el kellett indulnunk, de a 19.00-ás kezdéshez képest igen korán. És az első célpontunk még csak nem is a Zwack M. volt, hanem az Országos Széchenyi Könyvtár, ahol pedig 22.00-tól zenéltünk. Ott a dobfelszerelést kellett installálni, és a hangosítókat is meg kellett várnunk. Hát várakoztunk. Legnagyobb örömömre volt ott egy zongora, amin semmi normális művet nem adtam elő – mivel a „Boci, boci tarka” című örökzöldnél több szerzeményt nem tudok. Így aztán maradt a sima akkordozás, ami szép ellenpontozása volt Viktor dobbehangolásának. Aztán Zsombinak klimpíroztam valamelyik számunkból, hogy találja ki, melyik az. Tetszetős  mulatság lett volna, de sajnos még a saját akkordmeneteim zongorára fordítása se ment… Mindazonáltal: bigbeat forever!
 
Ha tehetitek, egyszer nézzetek be az OSZK térképtárába, mert olyan spéci cuccok vannak ott, hogy csak bámultok. Én akkor némultam el, amikor egy függönyt elhúztak és egy 3x3 méteres bazi nagy térképet tártak fel előttünk, ami a falra volt felakasztva. A térképről két dolgot: kézzel rajzolták, Bécset ábrázolta Mária Terézia korából, és a google.maps szolgáltatásnál komolyabb, bokor, gémeskút(!) és ablakpárkány szintű alaposság sugárzott belőle. Ja ez négy.
 
Az idő telt, úgyhogy indulhattunk a Zwack M-ba. Ekkor már jól esett. Pakolni fel a színpadra már nem. Viktor barátai taxin hoztak egy dobfelszerelést, azt vártuk, meg azt, hogy álljon már el az eső. Borzalmas látványt nyújtott a színpad, vagyis inkább az, hogy a színpad hátánál beesik az eső, és a Nílus éves vízhozamától csak némileg elmaradó víztömegeket kellett lesöpörni a színpadról.
 
Az öltözőnek átalakított tanácskozó teremben volt pár könyv, mindenféle nyelveken. Természetesen mind valamilyen módon a szeszekről – mi másról – szólt. Úgyhogy „A nagy koktélgyűjtemény” címűre le is csaptam. A Jamaikában megismert dirty banana koktélt keresgéltem és közben arra gondoltam, hogy ha nem hoznak legalább egy kis pohár unicumot azonnal, akkor mindannyian ráfagyunk a színpadra. De nem kellett csalódnom, hamarosan megérkezett ez + és ez X is meg némi süti is. Mivel időközben banana cow néven megtaláltam a koktél receptjét már semmi nem állíthatott meg, hogy színpadra lépjünk! Időközben megjelent az Öreg is és valahogy eltűnt minden baljós előérzetem.
 
Relatíve gyors hangbeállás után – még hidegtől dermedt ujjakkal – belekezdtünk. Mivel az eső szakadt, ráadásul nem látszott, hogy abba akarná hagyni, olyan érzésem volt, hogy jó ha 10 embernek fogunk játszani, és abból 8 a személyzet lesz. A koncert előtt és alatt állítólag már rengeteg ember nézelődött a múzeumban, ők bátorságot merítve, dacolva az esővel előjöttek a kezdő hangok után, és a koncert végére már sokan voltak. A szakadó eső ellenére is az udvart kellemes unicum szag töltötte be, jó hogy a szél nem fújt. De hogy a komplexusokról is essen azért szó: kétségtelen, hogy az eső konkrétan nem esett a színpadra, de PONT felettem volt egy luk és azon szépen beesett az eső. Persze arrébbálltam. Akkor a színpadi hangfalat nem hallottam. Akkor arrébbálltam. Így az eső pont a hangszerre esett. Akkor arrébb álltam, mire a vonó ázott. Akkor megint arrébb álltam, és a nyakamba esett…
 
És hogy még emlékezetesebb legyen a koncert: Stadionfolk Stadion Folk c. szerzeményünket itt adtuk elő először.

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr941200404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kutyafa 2009.06.22. 14:10:09

Van egy ide illő fotóm!

kutyafa 2009.06.22. 19:20:21

@Don Eszkóbár: Hát,mivel nem tudom hogy hogyan kell feltölteni, így még itt figyel a gépemen!

Don Eszkóbár · http://egriugyek.hu 2009.06.22. 19:31:41

@kutyafa: küld el a címemre

akos_kukac_kerekesband.hu
süti beállítások módosítása