Igen abszurd élmények között írom ezeket a posztokat. Éppen fűtéskorszerűtés folyik a házunkban és két mesterember kapja szét a radiátoraimat. Flexel, feszítővasakkal és csavarkulccsal. Fém fémen sikolt, olyan hangzavar van hogy csak. És közben megy a Fel a kalappal… a melósok kiszúrták a hangszereket és aszonták menjen valami zene. Hát most megy, 30-as hangerőn plusz flex és az egész lakótelep zeng-bong.
Campus Fesztivál
Campus Fesztivál
Már megint egy olyan napra lett egy fellépés, ami az időjárás feljegyzése óta bekerült az első három legforróbb nap közé. Tudtuk, hogy sátorban fogunk fellépni, de semmi nem készíthetett fel az ott miránk váró fülledt melegre. Még a munkahelyen időben jól lehűtött radlerek és egyéb alkoholos italok, névnapi borok sem voltak képesek szomjat oltani. Hatalmas adagokban vettünk még ásványvizet meg csapvizet meg forrásvizet meg hideg vizet.
A fesztivál a Debreceni Nagyerdő legkellősebb közepén feküdt, egy focipályán. És ismét: belépők-karszalag-figyelmeztetés, belépés. Igen kompakt és szervezett buli benyomását keltette azonnal. Legalább hat színpad egyrakáson, de valahogy – mint később kiderült – nem nagyon keresztezte egyik színpad hangja sem a másikat. Ügyes. Sok bár meg ételosztó is egymás után.
Meg rengeteg jókedvű lány és fiú. Aztán volt még daruról bunjee-jumping is meg másféle extra hánytatós dolgok, aminek látványától is kivert a víz. Magas fák vették körül a pályát kellemes árnyékot adva. A fák mögött állt egy nagy torony, ami éjjelre ki lett világítva, és pont úgy nézett ki, mint egy ufó, ami leszállni készült.
Az előttünk lévő banda újrázott, aminek az lett a vége, hogy már megint mi szívtunk a koncertünk végén, ugyanis a felettébb szigorú színpadmester nem engedett minket vissza ráadásozni. Konkrétan arról volt szó, hogy az időcsúszást rajtunk verték le… de ne szaladjak már ennyire előre.
Még a kezdésünk előtt jóval korábban kiszúrtam egy sátrat, ahol csini csaposlány mérte a sört ÉS nem voltak soha sokan. Szóval oda jártam sörért. Ott volt 30 méterre egy rockbanda meccse, de nem volt túlzottan hangos, mindenki nyugodtan tudott beszélgetni, mindenki tudott enni, inni, mégha cipőtalp típusú húsokat is rágcsálnak… Végére azért csak felfedeztünk sokmindent, csak a fogyasztóvédők sátrát nem találtam meg.
Beállás és hangszerpróba alatt eltűntek az emberek. Kicsit megrémültünk, mert kinek van kedve öt ember előtt játszani, ha lehetne ötszáz előtt is. De az embereknek volt eszük. Mi a fenének álldogáljanak a beállás alatt a 40 fokban odabent, ha kint a hűs éjszakában is álldogálhatnak, nem?
Azért elkezdtük, mire az emberek betömörültek és táncolni kezdtek. Nekem mindig nagy élmény, ha látom, hogy táncolnak az emberek, most jó messze el lehetett látni, egészen a hangosító pult mögé, ahol a Témobil hülye színű reklámjai adtak kísérteties space hangulatot. Sajnos nem tudtunk teljes értékű koncertet adni: nem a minőség szempontjából elsősorban, hanem a hosszúságban. Persze ne felejtsük el, hogy abban a hőségben minden felesleges mozdulat kínkeserv volt – nekünk is és szerintem a tömegnek is. Erről egyébként az egyik régi jászberényi csángós buli jut az eszembe és a Víz utca. Na ott volt egy záró táncház, voltunk vagy rengetegen, mindenki vadul ropta a hihetetlen forróságban. Olyan vizes voltam két tánc után, hogy mindenemből csavarni lehetett a vizet. De tényleg mindenből… Most két szám után szakadt a víz mindenkiről.
Mint fentebb említettem, ráadás kilőve, szigorúság, Zsombi azért szólt a skandáló tömegnek, hogy ez van. Gyors bepakolás és ki-ki el a maga dolgára. Még részt vettünk egy Rotterdami Erasmus programban is, ahol megállapítottuk, hogy a dobos cimbalisztikai képessége jelentős. Nem sokkal azután pedig a korábbról ismert Fénnyel kerültünk közeli kapcsolatba és felemlegettük a fiúknak a régi szép emlékeket.
Aztán haza, mert még előttünk állt egy komoly fellépés-kombó.