Mint ahogy várható volt, némi abszurd éle kezdett kirajzolódni az estének. Sokat lendített ezen az ügyön, hogy N.Csabi némi italokat vett magához, olyanokat amikhez a kóla illik és ez nagyban hatott.
Szóval megérkeztünk Vigántpetendre, de már útközben azzal riogattak a szervezők, hogy talán nem kellene játszani, meg hogy kevesen vannak, de mivel mi a fél országot átutaztuk és már ott voltunk a helyszínen nem hátráltunk meg. Azért aggódva néztünk szerteszét, mert azt mondták, hogy egy csűrben/iskolában/házban/valahol leszünk majd elszállásolva, de olyanokat nem láttunk a közelben. Na jó, házakat igen.
A színpad látványa ezek után már meg sem lepett senkit – két monitorláda és némi állvány meg kábel, tető semmi. Sebaj, nincs itt gond így is megcsináljuk. Persze az egész rendezvényre jellemző emberhiány most is jelentkezett, mégis gyűltek az emberek. Éjjel fél egy után pedig nekikezdtünk a mulatságnak…
Visszagondolva így a fesztelenség és a kötetlenség az a két szó, amivel a hangulatot le lehet írni. A koncert alatt mindenki táncolt, meg üvöltözött előttünk. A koncert második felében aztán olyan vihar csapott le ránk hátulról, hogy a brácsát majdnem kitépte a kezemből, majd majdnem ráfújt az első sorban dühöngőkre. A színpadon elhelyezett bárszék (!) vadul felborult, ami nagyon jól illeszkedett a színpadképbe és az előadásba egyaránt. Szerencsére nem esett, de a szél hozta magával annak ígéretét.
Nem tudom igazán körülírni a jelenséget, de hogy a fenében van az, hogy néha sokszáz embert nem tudunk megmoccantani, máskor pedig – mint most – 30 ember egetverő mulatozásba kezd? Pl. ott volt egy alak, aki nagyban mutogatott és egy dorombbal hadonászott Zsombinak, aki ugye fújta és hát igen nehéz úgy beszélni, mire az arc bátran felugrott a színpadra és dorombozni kezdett. Biztos élete legnagyobb élményei közé veszi majd, noha Dani egy jól irányzott potméter-csavarintással kilőtte a csatornát… Közben a szél mindenfélét hozott, füvet, levelet és esőszagot, de a buli ment tovább. Tényleg mindenki élvezte, de ennek is eljött a vége.
Visszamentünk egy ráadással, mert lehet ellentmondani az olyan kérésnek hogy: Szeretünk benneteket basszátok meg! Mindezt olyan női hang sikította (nincs rá szavam), ami olyan regiszterben zengett, hogy fájt a fülem tőle… A koncertnek kiváló zárópontja volt az, amikor a szél feldöntötte a reflektor állványt, és a világító refi felrobbant, mikor földet ért. Ezt a bulit kellett volna lemondani? – üvöltötte N.Csabi, és egyetértettünk vele. Pont.
A bepakolás közben ismét találkoztam a lánnyal, Annával, aki legnagyobb meglepetésemre elhozta a könyvet! Venyigeszú és a plankton, ha eszement, de legalábbis pihentető és szórakoztató olvasmányra fájna valaki foga, hát bátran ajánlanám neki. Egyébként pedig egy jó könyvvel mindig le lehet kenyerezni, amit cd-vel tudok meghálálni. A háború és békét azért ne hozzátok, kösz.
Oké, mennünk kellett, kisbuszba be, szállásra el. Na itt kezdődtek a gondok. Hogy nincs hely, se az autónak az úton/udvarban, se a zenekarnak a házban. Közben meg bent bazi nagy ágyakon egy-egy ember aludt, nekünk meg maradt a föld meg a busz. N.Csabi azért kiosztotta a lapokat megint, mindenki megkapta ami járt. Én kint aludtam a buszban, de kb. mintha vadlovakkal tapostak volna meg. Azóta is itt húz, ott fáj. N.Csabi azért elmesélte, hogy brutál esővel és mennykőcsapkodással megérkezett a vihar is, de én ebből semmit nem észleltem…
Aztán elérkezett a reggel. Vert hadaink összetörten ültek, feküdtek és pislogtak ki a fejükből. Én konkrétan legalább egy kiadós kézmosásra és reggelire vágytam, és mintha meghallgattatott volna: a házban átgázolva pár oda beszállásolt között találtam fürdési lehetőséget. Mivel korán volt, tömegjelenetek nem alakultak ki. A fogmosást már az árokparton végeztem el, kisebb megilletődöttséget kiváltva az arra közlekedőkből. Remélem azért nem tartottak veszettnek. A második project-et is könnyedén teljesítettük, mert pár méterrel arrébb volt egy kis bolt, ahol még a zsömlét is kettévágták nekünk. Az árokpart ismét jól teljesített, a fű zöld volt, az égen felhők szálltak és néhol kéklett is.
A hétvégi kalandjaink itt még nem értek véget.