Az időjárás megint elbánt velünk az indulásnál. Természetesen az ország egész területén hétágra sütött a nap csak Egerben szakadt az eső. Ez azért volt érdekes, mert miközben az ország többi részén forróság volt, nálunk szauna…
Az utóbbi időktől eltérően nem autópályán mentünk, hanem mindenféle alsóbbrendű utakon. Azokon kevésbé lehet aludni, de azért sikerült úgy megérkezni Ceglédre, mintha alvás közben agyonvertek volna. Ráadásul K.Csabi rokonai vártak bennünket egy kiadós ebéddel! Volt ott pörkölt, nokedli, színes savanyúságok, italok. Jól be is lakott mindenki, dőltünk jobbra-balra, a fellépés is némileg veszélybe került, mindenki elpilledt.
A Virga Fesztivál a ceglédi thermálfürdő területére volt megszervezve. A fürdő akkora egyébként, mint egy kisebb város, vagyis akkora területen fekszik. Van ott minden, még kis tavak is (ha legközelebb hívnak bennünket, viszek horgászfelszerelést is), és volt egy színpad, ne kérdezzétek milyen márkajelzésű felszereléssel. Mikor megérkeztünk pont a Transylmania zenekar kezdett a műsorába. Az utazás és az ebéd fáradalmait a fűre telepedve pihentem ki, közben sok ismerős is érkezett, velük folytattuk. Időközben megtaláltuk az Excalibur-t, de inkább visszatettük a helyére, nehogy valami kozmikus katasztrófát okozzunk a fesztivál ideje alatt, valamint a paksi pálinkafőző termékeitől sugárzó jókedvünk kerekedett, ami kihatott a színpadi hangulatomra is.A hangbeállást simán és gyorsan letudtuk, kis csúszással a koncert is elkezdődhetett. A közönség szépen gyűlt, az első hangokra azonnal mindenki felpattant és a színpadtól jó másfél méterre felállított kordonokig nyomult. Na hát, ez a kordon dolog számomra egy nagy kérdőjel. Oké, elfogadom, hogy a hangtechnikát védeni kell, már ha van olyan színpad elé helyezett basszusláda, meg oké, legyen hely a fotósoknak. De amikor kb száz jóravaló hallgató táncol – tőlem 3-4 méterre – az nem olyan jó, mintha csak 1-2 méterre tenné, és akkor több embert is láthatnék. Mondjuk az sem igaz teljesen, hogy nem látom az embereket: ugye napfényben ez nem kérdés. Sötétben vagy zárt helyen sokat számít, hogy a reflektorok, lámpák milyen magasra és milyen szögben vannak felszerelve, illetve mennyire játékos kedvű a fényekkel foglalkozó szakember. Nagyon kellemetlen az, ha sokszor villog a fény, amolyan lassított stroboszkópként, és az sem jó, ha a különböző színek élesen váltanak. Na olyankor tompul az észlelés távolsága, minősége. Ilyen nem történt most, a legfényesebb pont az égen velünk szemben a Hold volt.
Minden esetre Cegléden amit láttam az az volt, hogy majdnem mindenki táncolt, meg mulatott. Én ezt szeretem, hisz tánczenét vagy mi a fenét játszanánk, pont ez a lényeg, hogy mozogjanak az emberek, és jól érezzék magukat. Én is vigyorogtam sokat – bár tuti, hogy valaki majd megint kioktat, hogy alig látszott, meg hogy többet kellene, meg hasonlók. Elég nehéz egy szinten túl mosolyogni is, meg odafigyelve muzsikálni is, majd 10-12 év múlva menni fog, addig ez van.
Mondhatni szokásos ráadásszámunkkal tértünk vissza: Stica, majd meghajlás. Mindenki élvezte, a kocsiba is gyorsan berántottuk a felszerelést, és kis időt még eltölthettünk a fesztiválon. Belehallgattunk a utánunk következő együttes (Sheket) zenéjébe, beszélgettünk zenészekkel, táncolókkal, még világképek összeütközése is megtörtént… Kb. hajnalok hajnalán, 3 körül értem haza, és az volt a legrosszabb, hogy másnap délelőtt 11-től volt egy kiállítás megnyitónk, szóval igazán kipihenni nem tudtam magam.
Időközben elgondolkodtam azon, hogy de jó lenne, ha az ország több területén is lennének kedves rokonaink, akik vendégül látnának minket. Valami tervet kell kiókumlálnom.
