Régen volt, hogy úgy keltem fel reggel, ahogy elaludtam. Kábé mintha egy ravatalra tettek volna fel, hátamon fekve, kezem a hasamon összekulcsolva, ébredés után mozdíthatatlanul elzsibbadva… morbid.
Nagyszülőm Pesten él egy ideje, úgy alakult, hogy kilátogatok hozzá. Ott volt a nagynéném is. Ez nélküle is étkezési katasztrófába szokott torkollni, és nem csalódtam. Volt ott minden, meleg húsleves, hideg tökfőzelék rogyásig, pontosabban az én összerogyásomig, megint bele az ájulásszerű alvásba. És a reggeli ébredés megismétlődött: hátamon fekve, összekulcsolt kéz, basszus már csak egy gyertya hiányzott a kezemből…
Mire a HÉV-vel kijutottam Szentendrére, addigra úgy ahogy összeszedtem magam. Mindenképpen össze kellett, de az volt a legjobb érzés, hogy már csak ezt kell kibírni és vár az ágy. (Természetesen ebből megint nem lett semmi, koncertélményileg és másnapi lövészárokilag.)
A koncert a város legkellősebb közepén, a Barcsay Múzeumban lett megtartva. Vagyis annak udvarán, aminek mérete vetekszik egy teniszpálya nagyságával, terepviszonyait tekintve pedig egy Bükk fennsíki víznyelővel. A színpad előtt lépcsőzetes kialakítású ülések, amire az estére és a kényelmesebb ülésre való tekintettel párnákat raktak ki. Nagyon jól lehetett alfa állapotban feküdni rajtuk, még akkor is, amikor Viktor verte a dobjait a beállása alatt.Na igen, beállás ismét. Horror és lenyűgöző akusztikai dolgok történtek egyidőben. Egy nyílt törés felforgató látvány, de egy megfáradt koboz még inkább. A melegtől N.Csabi kobzája megadta magát, a húrok önmagukat feszítették le a testről, a felfüggesztéssel együtt. Talált, süllyedt, szegény hangszer úgy nézett ki, mint egy fésületlen boszorkány kora reggel, közvetlenül ébredés után. Hát ez durva élmény, sokkoló, izé… akkor mit nem játszunk, mit játszunk és azt hogy? Dilemma, agyalás és végül egy vadi új nótát is a sorrendbe tettük. Rögtön az elejére. Itt szólok, hogy már három új számunk van: Szantofer, Stadion Folk és a Nagypapa nótája című örökzöldek, amiket szintén fogunk majd még játszani!
Az akusztika ellenben maga volt a megtestesült gyönyör. Végre nem a színpadi monitorláda hangereje fésülte irányba a hajunkat, a hangok szépen, tisztán és legfőképpen érthetően szóltak. Később, a koncert alatt is megmaradt minden, ami egyáltalán nem jellemző, mindig akad valami anomália a beállás és a előadás között, és ráadásul kifelé sem bömböltünk, mondhatnám, hogy élvezkedtünk a hangorgazmusban, de inkább nem mondom. Szóval kell otthonra egy ilyen felszerelés. Aztán Zsonó, főállású hangmérnök és denevér felvilágosított, hogy 8 számjegyű összegben gondolkodjak.
Koncert előtt végigjártuk a fél belvárost, hogy találjunk olyan helyet ahol valami lazító, nyugtató bort lehet vásárolni, de kudarcba fulladt az elképzelésünk. Természetesen a koncert végén, a bepakolás után, kábé 13 méterre az előadás helyszínétől találtunk egy boltot, amit addig észre sem vettünk. Ráadásul volt választék, csak hát akkor már semmit sem értünk vele.
A buli - már amennyiben nevezhetem annak - ülős volt. Ez eléggé zavart. Meg a hely nagysága miatt sem lehetett számítani rengeteg emberre. Meg ráadásul előttem ültek 3 méterre. Meg azt hittem, mindenki a fülét fogja majd a hangzavartól. De kellemesen csalódtam, a kezdeti feszültség hamar eltűnt, a közönség élvezte, a végén pedig felállva táncoltak páran. Ebben talán az is segített, hogy a sorrendből véletlenül kimaradt a seggrázós Szantofer, úgyhogy az ráadásként nagyot ütött.
Az előző napi szigetes koncert után megint úgy döntöttem, hogy a régi brácsával játszok. Hát nem bántam meg, régi emlékek, és hát ki kell ezt mondani: hullámokban támadó szexuális, állati vadság áradt a hangszerből. Hogy én ezt eddig miért tagadtam meg magamtól? Viszont szörnyű felfedezést is tettem: a másik hangszer kezdi feladni a küzdelmet. Helyenként a lakkozás felpattogzott, egy komoly repedés van a testen, éééés ugye a hangolás, húrok felfeszítése sem problémamentes, vagyis megint lesz min elgondolkodni. Mindenesetre a hangszerkészítő-javító kapcsolatom telefonszámát előkeresem.
A koncert hagyott maga után emlékezetes momentumokat, már fel se veszem, hogy megint megkaptam a magamét. Lehet, hogy nem voltam egy vigyori, de hát harmadik napja voltam majdnem folyamatosan ébren, épp szétszakadt egy hangszer, új nótát adtunk elő, kitöltöttük a teret és az időt, élvezni akartam egy kicsit a zenét … nem sorolom.
Végső konzekvenciák pedig a következők: halkan is lehet játszani és ez nagyon jó érzés, a banda nyomás alatt is szépen tud teljesíteni, a csapolt Kőbányai viszont egyáltalán nem jó.
