Mikor kezembe került egy kis füzet erről a rendezvényről akkor néhány dolog azonnal eszembe ötlött. Először is az, hogy egy külsős cég, értsd nem egri rendezvényszervezők, hogy tudtak ilyen jól összehangolt, szervezett kis programcsoportot összerakni: koncertek, művészeti előadások, közgazdasági, környezetvédelmi szakmai konferenciák, vásár. A város több pontján volt az adott időszak alatt valami mozgás, mint máskor fél év alatt összesen! Izé… hát miért nem lehet ilyet rendezni magunknak is? A másik dolog, ami eszembe jutott az volt, hogy de legalább van, és remélem lesz jövőre is!

A mi fellépésünket megelőző napon, pénteken valamivel kevesebb ember lézengett a Dobó téren és csatolt részein. Ezt jól láttam, mert beültem bort kóstolni és embereket nézegetni. Szenzációs kora őszi este volt akkor is és a másnap is, tudjátok olyan, amikor a nap már lefele tart de még van ereje, árnyékban már hűvös van, és olyan furcsa színek jönnek elő… Szóval üldögéltem, borozgattam, beszélgettem és koncerteket hallgattam, ami vegyes érzelmeket hozott elő bennem. A zenész egyik legnagyobb problémája az, ha nem zenélhet, márpedig ez történt aznap, amikor a Suhancos formáció adott egy koncertet, de 35-40 perc után le kellett lőni a bulit. Oké, ők is késtek, de ez egy kicsit elkedvetlenítő. A Muzsikás azonban kárpótolt mindenért, főleg, hogy itt volt A. Balanescu hegedűvirtuóz is velük. No, most erről az emberről azt kell tudni, hogy olyan helyeken szokott megfordulni, mit a Madison Square Garden, meg a Royal Albert Hall meg ilyen felkapott rongyrázós elit helyeken. Erre meg? Eger közepén 100 ember – köztük 15-20 hangos danolászó részeg - előtt zenélt, én pedig leesett állal számoltam a 7/8-adot, és az istennek nem tévesztette el a ritmust… Itt alább egy feldolgozása, ismerős lehet, úgy gondolom. Kalappal.

A szombati nap pedig azért volt jó, mert az esetlegesen jelentkező fáradságot másnap nyugodtan ki lehet pihenni. Szóval szombat, eljött a hat óra, irány a központ. Brácsák, effektek, és egyéb kiegészítőkkel felszerelkezve indultam befelé. Rengeteg emberrel beszéltem meg találkozót a koncertig, rengeteg ismerőssel találkoztam, és jó zenéket hallgattam. Legalábbis addig amíg el nem kezdődött a csúszás… Igaz a Paniks! Szerbiából csak késve érkezett, de a bordalos kórust betenni egy kis danolászásra talán nem kellett volna, ráadásul a Serviták épp búcsús körmenetet tartottak, ami elvonulását türelmesen megvárta a koncerthallgató tömeg… Az utánuk következő fellépők pedig akkurátusan kihasználták a koncertidőt, percre. Ez azt eredményezte, hogy az összes ismerős és ismeretlen engem kérdezett vádlón, hogy akkor ez most hogy, mikor leszünk, mért nem leszünk… Kicsit berágtam, és ez csak azután múlt el amikor már a beállás vége felé jártunk, és pár perc volt kezdésig. Aztán intro és megkezdődött Eger zenei megszállása.

A téren a színpad előtt úgy háromszáz ember gyűlhetett össze és pattanásig feszült idegekkel várták, hogy kezdjük már! Az első sorokba azonnal odajöttek a táncos lábúak, de mögöttük sem maradtak le sokkal a hallgatók. Akik aztán megadták magukat, és később már szintén ropták. A fények pont úgy voltak beállítva, hogy egész jól felismertem az itt-ott ismerős arcokat. Időnként a fények kifelé rányultak, amolyan kölcsönzött kifejezéssel élve színfényterápiás kezelésben részesítve a riadt hallgatóságot. Ha tudtam üdvözöltem az ismerősöket, egyébként pedig mindenkinek zakatolt a zene, innen üzenem. A magam részéről én nagyon jól éreztem magam, a hűvös ellenére még a víz is folyt rólam, de szerintem a közönség is odatette a magáét. Itt most nem arra gondolok, hogy előttünk egy komolyan becsápolt alak, személyiségi jogai védelme miatt neve most ne kerüljön nyilvánosságra, szóval ez az alak, aki a földhivatal legádázabb ügyfelei között szerepel, előttünk táncolt. Hát, vegyes érzelmeim voltak. Azt most még nem tudom, hogy ő forgatta a lányokat, vagy a csajok bolondították az öreget… A tömeg kiérdemelte a „A” minősítést, akit láttam az mozgott és énekelte azokat a részeket, amikre lehetett énekelni, válaszolni. A bulira pontot az tette fel, amikor néhány (az előző napi ismerkedésből kifolyólag lengyelnek azonosított) lány vonult a színpad elé, és visítottak. Azért örültem, hogy nem közvetlenül előttem tették. Lehet, hogy pont nem akkor vigyorogtam, amikor rám néztek?

Az elméletem értelmében, alapos mélykutatás után, arra a következtetésre jutottam, hogy majdnem minden feltétel teljesült ahhoz, hogy egy végleges függőséget okozó koncertet adhassunk, és örülök, hogy olyan sokan ott voltak és hallhattak bennünket. Örülnék, ha többet léphetnénk fel otthon.