Talán arról kellene írnom, hogy Phil B megérkezett és egy étteremben vacsoráztunk, de mivel aznap már kissé lefárasztott egy hivatali munkanap és egy egyesületi alakuló ülés levezetése, szóval eléggé leharcolt voltam. De éppen ettől lett az este olyan igazi otthoni pálinkázós-lerészegedős. Természetesen Phil B-vel, olyannyira, hogy két napig nem akartuk még a pálinka szót sem hallani…
Másnap reggel – délben – az étterembe mentünk ebédelni – reggelizni. Az étterem neve egyébként Szantofer, az egyik számunknak van is köze hozzá. Phil valamiféle salátát rendelt, volt benne hagyma, de amolyan jóféle magyar könnyeztetős. Mondta is, hogy totál leégett a szája, feje, szeme is könnyezett. Végül is ideje volt már gasztro sokkot kapnia!
A délután otthon telt el, adapter keresgéléssel. Phil ügyesen elhagyta valamelyik hotelben a kontinentális csatlakozóaljzatát, anélkül a három telefonja, laptopja meg az élete használhatatlanná vált volna. Persze nem találtuk, de szerencsére Zsombornak volt egy-két elfekvő kábele, úgyhogy indulhatott a nagy spam vadászat. Ugyanis laptop bekapcsol, rácsatlakozik, postafiók megnyit és 597 spam egyenkénti törlése meg is kezdődhet…
Mindeközben a fejem is elkezdett iszonyatosan szaggatni, ráadásul próba 17.00-tól. A próba számomra kicsit homály volt, igazság szerint a végrendeltemet fogalmaztam két dúr között. Az aznapról sok érdekeset, többet írni nem tudok, majd nemsokára folytatom.