Csak nagyon kevés sportot tudok megnézni a tévében, főleg az idióta szakkommentátorok és megmondók miatt, meg hát mert tényleg csak pár sport érdekel. Ezek a foci, a kamionos terep verseny illetve bármilyen kerékpáros viadal, leginkább a terep fajta. A tévében a bicajosok kamerával rögzített pozíciója mögött elmosódó tájnak van valamiféle megnyugtató hatása, kábé mint amikor az ember egy patak vizét nézi… Hogy ez az előbbi pár sor mennyiben kapcsolódik a következőkhöz, az csak a további olvasás után derül ki.

A millenárisos mega-rendezvény után ott voltunk, hogy ismét egy fellépésre megyünk. Ez mondjuk nem volt a nagyközönségnek nyilvános, meghirdetni nem is állt szándékunkban, zártkörű rendezvény volt, de attól én még írhatok róla, nem? Szóval a fellépés egy díjátadó ünnepség része volt, ahol hegyikerékpárosok maraton versenyeinek győztesei díjazása zajlott,t igen sok kategóriában, majd vacsora, tombola és a Kerekes.

A helyszín a budai Római parti Csónakház volt, mivel azonban közölünk senki az életben nem járt arra, továbbá irdatlanul sötét volt estére, nagyjából bejártuk a fél Duna partot Szentendrétől az Árpád hídig, életveszélyes helyzeteket okozva mind magunknak, mind a teljesen helyesen, szabályokat betartva közlekedő kerékpárosoknak… A végén már annyira zavartak voltunk, hogy az egyszerű iránymutatásnak sem hittünk – újabb kör. 

A hely amúgy szuper, csupa fa és lakk, helyenként komoly méretű ladikokat aggattak a plafonra, a nagyteremben pedig rengeteg bicajos ember, fiatalok és idősek együtt, nevetve, tapsolva várták ki az eredményhirdetés végét. Az igaz, hogy volt hangulatfelelős társaság, de szerintem nélkülük is pontosan el ment volna a rendezvény. 

Miután Dani körülszaglászott hangtechnikailag úgy döntött, hogy a buli után jelentős mennyiségű italt fog magához venni. Valahol ugyanis elakadhatott az információ, mert pontosan két műsorvezetőre és winamp mp3-listából zenélő laptopra méretezett hangfalak vártak ránk, egy monitorral. Ennyi…

Kicsit idegesen ittuk meg a sörünket, falatoztuk az amúgy kitűnő vacsorát, de a show az show, így is meg kell csinálni, na! Az a jó a csapatban, hogy valaki mindig ki tudja zökkenteni és fel tudja pörgetni előadásra a többieket. Most is valami ilyesmi történt. Sikerült ismét teljesíteni, már-már Pécs szintű ökörségeket csináltunk, magam attól féltem, hogy valamelyik szervező hátrajön és mindenkinek, minimum mindenkinek lekever egy-egy akkora sallert, hogy csak na. A koronát az estére az tette fel, amikor az előadást megelőző felkonferálásban 2 perc alatt megközelítőleg nyolcszor hangzott el a „színvonalas előadás” kifejezés – minket illetően, valahogy így:

-Most pedig  egy színvonalas előadás következik, ezért kérünk mindenkit, hogy aki tud az maradjon, hogy a Kerekes Band színvonalas előadását meghallgassa, hogy jól érezze magát és ezzel a színvonalas estével zárja a stb. stb. stb.

Azért mégis csak jó volt, mert oldódottabban tudtunk fellépni annak a 20-25 embernek, akik a késői órában még ott maradtak. Ilyenkor jön elő az, hogy csak valakinek zenélsz, aki kicsit mosolyog, vagy annak a központi figurának, aki a társaság hangja és a megmondóember.

Akárhogy néztem, élmény szempontjából ismét sikerült maradandót alkotni, és egy zeneileg összekapottabb előadást adni még úgyis, hogy aznap délelőtt két költöztetést nyomtam le és olyan izomláz szaggatott mindkét kezemben, hogy egy tollat alig bírtam kézbe venni.

És hogy milyen egy csónakház? Hát nem egészen ilyen    :)