A karácsony utáni ételmérgezéses semmittevés megszakítására a szilveszteri fellépés tűnt a legjobbnak: pont időben. Az előtte tartott próba már jó felvezető volt, de a legjobb pillanat az volt, amikor a ház kapuját magam után behúztam, bezártam és elindultam Zsomborékhoz, ahová közben megérkezett N.
Nem pazarolnám az utazásra a szót nagyon, mert csak a szokásos dolgok történtek: 130 km/h, időnként pára és köd az autópályán. Az időjárás egyelőre megkímélt bennünket, csak ködöt küldött és 6 fokot. Az kibírható bármilyen fűtött színpadon. Mivel biztonsági felszereléseket is be kellett szereznünk (fűtőszálas melegítő alátét pl.) korábban indultunk, de az előnyünket sikerült eltapsolni a pesti forgalomban, illetve azzal, hogy a Vörmösmarty teret nem lehetett csak úgy megközelíteni. Keringtünk ott aztán össze-vissza, mire megérkeztünk. Ahol már lőttek.
Előttünk pont a Folk Error húzta, sok ember hallgatta őket, mögöttük egy nagyobb, üres tér, ahová a vidám emberek mindenféle nehéztüzérséget telepítettek és élesítettek szabálytalan időközönként, azonban piszkosul gyorsan. Volt ott mindenféle színű rakéta: visítós-vijjogós, simán-durranós, mély-robbanós és dobhártya-szaggatós. Olyan hangzavar volt a téren, hogy kész csoda volt a zenészeknek zenélni, és azt egyáltalán hallani. Aztán kirázott a hideg. Nem az alacsony hőmérséklet miatt, hanem amikor az egyik rakéta igen alacsony szögben repült el, pont a színpad irányába, de a becsapódás előtt kihunyt. Hmm.
Elérkezett a pakolás ideje, illetve a túlbuzgó biztonságiakkal is meg kellett küzdenem (szóban), úgyhogy gyakorlatilag bemelegedve, feltüzelve mehettem a színpadra rendezkedni. A téren közben a színpad előtt szépen gyűltek az emberek, sok ismerős arcot is felfedeztem, de akkor már a hangbeállásé és a hangolásé volt a főszerep. A húrok szempontjából kicsit tartottam a hidegtől, inkább a nedves, párás levegő zavart, olyan keservesen akart megszólalni a hangszer, mintha a vonót vízbe mártottam volna és egy macskán húztam volna meg…
2009. december 31-én 23.12 körül elkezdődött tehát a Kerekes Band azévi utolsó koncertje egy emberekkel csordultig telt téren, apokaliptikus háttérvilágítással és hangeffektusokkal. A koncertet két részben adtuk, mert az éjféli visszaszámolást és a Himnuszt mindenkinek hallania kellett. De ne szaladjak ennyire előre.
Előttünk a kordonként funkcionáló kerítések mögött rengeteg ember akarta jól érezni magát, ezért aztán mi sem fogtuk vissza magunkat. Az első sor jelentős része ázsiai lányokból (nőkből, kislányokból, nem tudom eldönteni :)) állt akik elvarázsolva nézték az egész színpadi megjelenést, főleg Zsombi ruházatát. Aztán ott volt még az a papa, aki mustársárga kabátjában figyelt, mozdulatlanul, arcán kifejezéstelen tekintettel, mintha egy büntető eljárásjogi szigorlaton a másik (nem a kérdező) tanár lenne. Aztán megtörtént az, amit senki sem szeretett volna: elkezdett szakadni az eső, amolyan jóféle novemberi típusú vastag és elnyúlós formában. A színpad fedett volt ugyan, de a monitorládákra már becsurgott a víz és néha konkrétan az eső is bevert. Meg más is.
Valamikor a Csángó Boogie után egy eltévedt lövedék vagy rakéta, vagy csak egyszerűen egy izzó és ezért valószínűleg forró darab fém landolt Zsombi és N.
Vittem magammal egy faliórát. Gondoltam annak jó nagy számlapja van, láthatjuk az időt és Zsombi időben abbahagyhatja majd a zenét és visszaszámolhat. Végülis nem is kellett az óra, mert velünk szemben az egyik tüzérségi tűz alatt tartott épületre fel lett aggatva valami kijelző és azon ment a visszaszámláló. BUÉK és Isten áldd meg a magyart!
2010. első Kerekes Band koncertje egy kis pezsgőzés után kezdődött nem sokkal éjfél után. Addigra már úgy szakadt az eső, hogy egy perc alatt bőrig lehetett ázni szabadban állva. Márpedig a tömegek előttünk mind fedetlenek voltak. De hogy ezért-e vagy pusztán a hely/idő/esemény találkozásának köszönhetően olyan parti kerekedett, mint amit már régen láttunk. Önfeledt tánc, kényszeres mozgás, danolászás s részleges kordonbontás tette fel a pontot az estére.
Miután a koncertnek vége lett az emberek 90%-a úgy eltűnt a térről, mintha ott se lettek volna. Olyan határtalan szomorúság fogott el, ahogy álltunk ott 6 fokban és esőben, irtóztató mennyiségű üresüveg-hegyek tövében. A hazafelé útra azért bontottam egy pezsgőt :)
Köszönjük mindenkinek, aki el tudott jönni és együtt ünnepelhettük meg az újév kezdetét. Boldog új évet kívánok mindenkinek és egészségetekre!
