Kedden déltől már az utazás és a felszerelések elhelyezésének lázában… hát igazából egyáltalán nem égtem. Időben összeszedtük önmagunkat, majd a hangszereket és elindulhattunk a Duna TV-be, egy újonnan induló műsorba egy fellépésre. A kedélyeket csak az borzolta, hogy otthon még hét ágra sütött a nap, még pólóra is vetkőztem, aztán elhagyva az Eger táblát gyakorlatilag végig egy összefüggő felhőtakaró alatt haladtunk.

A Duna TV székházába vegyes érzelmekkel léptem be. Jártunk már ott néhány alkalommal, zenei versenyeken vettünk részt, és egy-két igazán ökölbeszorulós, rossz emlék kapcsolódik a helyhez, de ezeken lendületesen továbbléptem. (Majd ha egyszer az önéletrajzi blog-monográfiámban odaérek, akkor kifejtem a rossz emlékeket is.) Sok ember forgolódott az aulában, legjelentősebb részük valamilyen munkatársi pozícióban volt jelen. Bepakolásunk után egy rövid eligazítás következett. Előtte bevallom, nem tudtam sokat a felvételek rendjéről, az is meglepett, hogy másik együttes is lesz, sőt még egy mesemondó úr is szerepelni fog. Utána is maradtak homályos zónák, amiket magamban megpróbáltam kreatív programalkotással kitölteni. Ez leginkább abban mutatkozott meg, hogy az üvöltözős idegesség határáig eljutva álldogáltam, mondjuk ki: szerencsétlenkedtem a stúdióban. Valahogy pont olyan hely lett kitalálva nekem, amin mindenki keresztül akart menni, aztán erre álltam, aztán arra álltam, aztán a munkatársaknak beleakadt a cipője a kábelembe, aztán mikor az én hangbeállásom lett volna, pont akkor lépett elém egy szerelő, és 10 centire tőlem kezdett el egy reflektort szerelni. Na az tényleg mókás volt. Képzeljétek el, hogy van egy terem, ami majdnem magasabb, mint hosszabb, a plafonról sínekre szerelve lóg több lámpa, reflektor, sötétítő lemez és még nem tudom mi minden. De piszok magasan. Valamilyen motorral lehet meghajtani a felfüggesztésüket működtető mechanizmust, amit most úgy képzeljetek el, hogy egy akkus csavarhúzóra rá van erősítve egy majd’ 3 méteres rúd és azzal forgatják meg a megforgatandó részegységet… szóval jáj.

Aztán ott volt a monitorládák problémája, hogy három útból mindössze kettő élt, ami pontosan azt jelentette, Hogy Zsombornak és nekem közös hangunk volt és hogy Zsombornak az még halk volt, nekem meg már hangos. Ez azt jelentette, hogy ha emeltette a hangerőt, akkor a totális felajzás határáig jutottam, ha pedig csökkenteni akartam volna, akkor nem hallott semmit… Volt egy kis ládasakkozás így. Közben hangbeállás, fénypróba, kamerapróba, senki nem értette a másik szavát, kezdett igen mókás színezetet kapni a dolog.

Amúgy a műsor – az Ethno Klub – velünk is foglalkozó adása március 6-án kerül adásba, valamikor dél után fél egy körül. Benne lesz az Üsztürü és egy mesemondó valamint mi. A mi részünkről tudok írni még egy keveset. Négy számot játszottunk el: volt a Csángó boogie, egy JH feldolgozás, a Dervis és a Szantofer számok. Majd meglátjuk, hogy néz ki a képernyő másik oldaláról. És volt egy beszélgetés Viktorral és Zsomborral a világzenéről, egy-két furulyáról és hasonló dolgokról. De ha megnézitek a műsort, majd magatok is megfelelő képet kaphattok. Minden szempontból.

A felvételi munkálatok velünk kezdődtek, de a díszletezés miatt a cuccainkat bent hagytuk az utánunk következőknek. Ez lett a vesztünk, mert irtó sokat kellett várnunk, és noha a Duna TV műsorait kedvelem, az aulába kiaggatott tévéken mégis inkább a BL meccset néztem volna. Merszem persze nem volt, hogy megkérjem a biztonságiakat, hogy kapcsoljanak már át. Később kiderült, hogy a legfőbb vezető is ott tartózkodott a környéken, úgyhogy talán nem is baj.

Mivel csak a mi részünket láttam-hallgattam, sokat nem tudok arról, hogy milyen lesz a műsor, de majd kiderül március 6-án. Mindenesetre a kezdeményezés, az ötlet jó, remélem találnak sok jó anyagot a műsorba.

UPDATE! - Nem kerül adásba... No comment.