A szezoneleji fáradtság, eltunyulás és semmittevés elűzésére a lehető legjobbkor jött a fellépés. És természetesen azért is, mert egy valamirevaló posztot sem tud az ember írni, ha nincs miről. Nem akarlak benneteket fárasztani az üres időszakokban mindenféle önéletrajzi adatokkal, persze nem azt mondom, hogy nem lesznek olyanok, mert de. Szóval vége a kényszerű hallgatásnak, elindult a Kerekes Band koncerthadjárata és felpöröghet a blog is…

Akárhogy is, sajnos a napi helytállás, meló nehezen engedi, hogy felhőtlenül induljak a zenei évadnak. Ezért úgy határoztam, hogy akkor is az ágyban maradok reggel, ha már a jóérzésem is tiltakozik. Takarítani is kellett volna, meg falat festeni is, meg még nemtommit, a lényeg, hogy 8-kor felkeltem… Oké, tudom, az még korán, de nekem az már késő. Délután, indulás előtt is visszakényszerítettem magamat az ágyba, hogy csakazértis aludjak, de legalábbis alfa állapotban lebeghessek. Hihetetlen, de pl. olyankor sokkal jobban kihallatszik a rádióból szóló zenékben egy-két extra, úgyhogy javaslom mindenkinek.

Az út időben kb. három, három és fél órás lett volna a gps szerint, ezen csak a pesti forgalom változtatott. Az út jól telt el, azon is gondolkodtunk, hogy régebben mennyire elszörnyülködtünk, ha 300 km-re vagy távolabb kellett menni, most pedig szinte észre sem vettük a távolságot. Hát kérem, ez fejlődés. Kevesebb fejlődést tudtam felmutatni a fantasy karakteremet illetően: csontváza, pókok és vérszívó denevérek kalapáltak el szinte minden küldetésben, úgyhogy elég hamar megállapítottam, hogy ha valami ki tudja hozni az állatot az emberből az a számítógépes játékok. Illetve még az értelmezhetetlen minisztériumi adatkérések, de ez jelenleg nem tárgya a posztnak.

Úgy gondolom Egernek nagy szüksége van egy igazán színvonalas, odafigyelős, beülős-táncolós és nem utolsó sorban koncertezős helyre. Biztosan állítom, hogy olyan jelenleg nincs. Valahol álmaimban egy olyasmi hely képe lebeg előttem, mint a veszprémi Expresszó. És most itt nem reklám következik, mert a tánctér, a színpad, az itallap, a fotelek, a díszlet és a világítás is perfekt volt, de minden zenekar álmaiban fordul csak elő, hogy a backstage-ben sörrel, ásványvízzel és szendvicsekkel várják. Hirtelen meg sem tudnám mondani, hogy az elmúlt öt-hat évben hol vártak így bennünket, de az fix, hogy egy kezem elég lett volna a számoláshoz.

A felsőbb szinten valahol színházi előadás zajlott, ezért a beállás csak kilenc magasságában kezdődhetett. Addig természetesen a már megszokott ökörködés, szörnyirtás és időtöltés várt ránk. A beállás jól ment, a színpad kompakt és átütő erejű volt, a hangszerek hibátlanul szólaltak meg. Egyetlen problémát csak az a vörös színű reflektor jelentett, ami a fejem magasságában kb. 50 cm-re meredt az arcomba, ezzel teljes vakságra kárhoztatva. De erről még később. Beállás után még rendezetlen rokoni szálakat rendeztünk, természetesen grófi vonalon, de meghívásunknak eleget téve a backstage-ben megjelent a jónevű török Őgnep 41 zenekar is, és néhány számot játszottunk együtt ütősökön és cselesztán…

Tizenegy magasságában színpadra léptünk és meglepetésemre sok embert véltem látni a tánctéren. Azért „véltem”, mert az előbb említett refi olyan fénykört küldött elém, hogy még a húrjaim és a vonóm is izzott, alig láttam így valamit. Valószínűleg ezt az irányítótoronyban is észlelték, mert a koncert második felében hirtelen lekapcsolták. Igaz addigra már szakadt rólam a víz, bár lehet, hogy az már az ugrálás és a jókedv számlájára írható. Zsombor megkérdezte, hogy mennyien voltak a múltkori utcazenész bulin, és rengeteg kéz lendült a magasba, ami gyakori jelenség maradt, mert mindenki jól érezte magát és táncolt és mozgott. Úgy éreztem mi is jókedvűen és teljes átéléssel zenéltünk. Jó, a betanult tánc-koreográfiát most nem adtuk elő, viszont ismét lépéseket tettünk egy újabb énekhang megszólaltatására… De természetesen a jókedv nem maradhatott meg: az utolsó előtti szám közben úgy elszállt a színpadi áramellátás, mint a huzat. Ott álltunk, (Zsombor és N.Csabi rutinosan levonultak) illetve álltam, mint egy rakás szerencsétlenség és kerestük a problémát, Zsombor szerintem egy pillanatra meg volt győződve arról, hogy azért szállt el a rendszer, mert ő túl hangosan üvöltött bele a mikrofonba, Viktor meg azért aggódott, mert azt hitte, hogy a spéci fénytechnikája miatt történt a baleset. Aztán később kiderült, hogy rendszerszintű problémával állunk szemben – a türelmetlen özönség moraja közben hallani vélt szakkifejezéssel élve valami szubvégfok csendesedtt el. A közönség soraiban rejtőző kémeink jelentése szerint a jelenlevők között a következő párbeszéd zajlott le:

-        Nema ző hibájukk.

-      He…?

-     Már kicserélték a rencert, de azóta ők a zelsők, akik leverik a bisztosítékot!

Na, szóval ilyen dolgok történtek Veszprémben. Két ráadás után pakolás, élmények ízlelgetése, hibák kiértékelése és egy emlék: tavaly épp Veszprémben szoktam le a kóláról, tegyetek ti is így.