Végre valahára csak elvánszorgott az idő. A felvételek és a fellépés közötti űrt a csendes ejtőzésben és alfa állapotban lebegésben vagy az aktuális „hogy-basszunk-ki–a-másikkal” politikai hírműsorok egyvelegét olvasva sikerült kitölteni némi kávé és vörösbor mellett. Nagyon örültem a napsütéses időjárásnak, párszor a hajó külső részeire is kinéztem. Nagyon szép látvány volt a Duna, a pesti part, a Művészetek Palotája és a Nemzeti Színház, friss levegőt hozott a szél, no persze némi folyamihajós dízelolaj szaggal keveredve. Így koratavasszal majdnem olyanok a fényviszonyok, a napsugarak beesési szöge miatt, vagy nemtommér’, szóval sokkal élesebbek a színek, és a dolgok kontúrjai is sokkal meghatározóbbak. Olyan, mintha a …a …a tejbegrízt kicsi fahéjjal meghintenéd.
A nap egyik fénypontja is eljött. A Tisza Cipő munkatársai elhozták nekünk az igazán limitált, személyre szabott Kerekes Band cipőket, és azzal kecsegtettek, hogy talán a legjobbat nyomott darabszámban a piacra is dobnák. Ha ebből valami megvalósulna az tényleg nagy durranás lenne.
Időközben Félixék is megérkeztek, majd ahogy haladtunk előre a vendégek is elkezdtek szállingózni. A hajó munkatársai említették, hogy rengeteg jegy kelt már el, elővételben, és irtó sokan lesznek. És tényleg sokan lettek. Jó lett volna megnézni, hogy mennyit süllyedhetett a ladik, mikor elkezdtük… A média híradásaiból nem tudom mennyi minden ment át, de sokan félreérthették azt, hogy együtt lépünk fel Lajkó Félixel és Brasnyó Antallal. Bevallom, volt arról szó, hogy esetleg lesz egy-két közös szám, de aztán nem lett az egészből semmi. Ezt kicsit sajnálom, de majd bepótoljuk alkalomadtán.
A koncert elkezdődött és én rémülten mentem ki a színpadra, ami előtt hatszáz ember várt bennünket. A hangolás korábban megvolt, a cuccok leellenőrizve, úgyhogy hajrá… Csak az első szám végén jött ért oda hozzám a hangosító, gondolom, szegény mire átküzdötte magát a tömegen, hogy megnézze mi a baj. Merthogy az egész szám (Két pásztor) alatt nem szólt a kontra. Hihetetlennek tűnik, de egyszerűen nem hallatszott, hogy nem hallatszott. Paradoxon, logikai buborék, és a lapok újraosztása. Kábelcsere, majd a megszólaló hang a csendben várakozó tömeg felett, na az szólt.
Az este sztárvendége Félix volt, mi csak alátettük a hangulatot. A tömeg mondjuk nem volt az a klasszikus „A”, sokan csak álltak és várták, hogy legyen má’ vége a zúzásnak, de akik a színpad közelében, esetleg a távolabbi fényszigetekben látszódtak, ők nagyon élvezhették az előadást. 75-80 percnyi előadást adhattunk, szerencsére sokkal kisebb hőhatásoknak kitéve, mint a felvételek alatt, azonban ez kemény meló volt. A felvételek alatt K.Csabi feje majdnem lángot kapott, de aztán mindig, pont időben mégsem. Amúgy koncert alatt a kamerák a tömegben is mozogtak, szóval ha majd kész lesz a klip és látjátok magatokat, vagy az ismerőst tombolni, akkor az nem véletlen!
Sokat gondolkoztam, hogy a színpadi fellépések koreográfiáját megváltoztassuk-e. A konzervatív vélemények szerint ami működik, ahhoz nem kell hozzányúlni. Igen ám, de mi van, ha pl. más introval, lezáróval jobb lenne… dilemma. Zsombor új mentéje azt hiszem most debütált, Viktor is hozta a szokásos elképzeléseit, én meg egy jó pohár hideg akármire vágytam csak, pedig még a cd-kről is gondoskodni kellett.
A koncert szerintem nagyot szólt, Félixék műsora hozzánk képest sokkal szofisztikáltabb és finomabb volt, annyira, hogy a hangosan beszélgetőket a hallgatóság konkrétan kiküldte a teremből. Ha így nézem, akkor ezek a végletek koncertjei voltak, mert a mi előadásunkon sem lehetett beszélgetni ugyan, de az azért volt, mert az emberek egyszerűen nem tudtak olyan hangosan beszélgetni.
