Elsősor - odakeveredtünk, na

Elsősor - odakeveredtünk, na

A38 - a felvétel

2010. március 26. - Don Eszkóbár

Ez a március 24-e igen hosszúra sikeredett. Mivel nemcsak egy koncertet adtunk aznap, hanem egy klip is készült, igen korán el kellett indulnunk. Délelőtt tíz körül már a felszereléseket pakoltuk befelé a hajóba. A koncepció az volt ugyanis, hogy a felvételeken rajta legyünk mi is és a közönség is. Ezt úgy tudtuk megoldani, hogy külön-külön felvettük a zenekart aztán este a koncert alatt pedig vegyes felvételek készültek…

 

Nem árulok el nagy titkot, hisz Zsombor a koncert közben is bemondta, hogy egy feldolgozás kerül filmre, mégpedig Jimi Hendrix Voodoo Child című zenéje, természetesen a klasszikusnak mondható Kerekes Band felállásban. Tizenegytől már javában hangoltunk, a beállításokat finomítottuk, majd kicsivel később megérkeztek a videos fiúk is. Annak idején ők csinálták az Ethno Funk klipünket is, illetve hát az Egon és Dönci egész estés filmet is.

 

Egy ilyen típusú forgatás sokáig eltarthat, aminek két fő oka lehet. Az egyik az, hogy a zenekar, vagy a tagja akkora béna, hogy újra kell venni az egészet. A másik, sokkal prózaibb ok pedig nem más, mint a kamerák száma: minél több a  kamera, annál kevesebbszer kellene játszani. A fiúk két kamerával dolgoztak. Volt egy általában távolról dolgozó és volt egy közelről dolgozó, ezek összhangban vették a felvételeket.

 

A háttérben a fénytechnika folyamatos fejlődésen esett át és a végére már nagyon profi látványvilág állt össze a színpadon. Amúgy kábé 36 felvétel készült, a koncert előtt, a koncerten pedig még nem tudom mennyi, mivel a színpadon felállított  és a tömegben kígyózva mozgó kamera operatőr még egy rakás újabb felvételt készített. Az fix, hogy meló lesz az anyaggal.

 

Nem sokkal négy után végeztünk, igaz közben megkóstolhattuk a hajó éttermi menüjét, de a nap egyik részét jóleső fáradtsággal letudtuk. Na jó, annyira azért mégsem jóleső, konkrétan nagyon fáradt voltam :)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elsosor.blog.hu/api/trackback/id/tr301869646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása